Kilenc koreográfusnő táncai

Inspiráció 2002

A mind közismertebb és népszerűbb, előválogatástól mentes Szóló, illetve Duó Tánc Fesztiválok prosperálásának hatására egyre kevesebben jelentkeznek az immár nyolc éve rendszeresen megrendezett Inspirációs estekre. Az idei mezőnyt összeállító zsűri tagjaként azonban magam is meglepődtem, hogy a meglehetősen kevés aspiráns alkotásaiból válogatott est végül milyen izgalmas és tarka programmal szolgált. A december közepén két alkalommal játszott program hat előadása közül négy tartozott az Inspiráció pályaművei közé. A másik kettőt az Inspirációt rendező Műhely Alapítvány két korábbi trafóbeli seregszemléről hívta meg: Herold Eszter és Tattay Enikő És ezüsthalak… című előadását az I. Duó Tánc Fesztiválról, Duda Éva Kereszttűzben című munkáját pedig a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola és a Pécsi Táncművészeti Iskola májusi közös estjéről. Az Inspiráció előadói közt találunk kezdőket és alig ismerteket ugyanúgy, mint egyre jegyzettebb, egyre többször színpadon látható táncosokat, sőt még „nem táncosokat” is. A nemek közti arányok (az előadók közt hét lány, négy fiú) a megszokottak, az átlagéletkor ideális, az előadások stílusukban, felfogásukban alapvetően különböznek, a színvonal természetesen izgalmasan hullámzik. Különös élményt jelentett számomra az előzetes meghallgatás három-négy perces töredékeiből, előadás-mustráiból, mozdulat-pályázataiból válogatni, és nyugtalan izgalmat hozott a szembesülés lehetősége: jól válogattunk? Azt csinálják majd a színpadon, amit ígértek? A sokféle hangon megszólaló előadások végül örömmel töltöttek el: egytől-egyig vállalható, érdekes, egymástól izgalmasan eltérő produkciók kerekedtek ki a két hónappal korábban látott töredékekből.
Halász Tamás

A Bérczi Zsófia koreografálta, látványtervezte Változás kapui az est erős felütésévé nemesedett. A Magyar Iparművészeti Egyetem fotó szakos hallgatója – aki 1996-óta gyűjti színpadművészeti tapasztalatait is – három társnőjével (a volt mozgó házas Bársony Júlia, illetve Gyöngyösi Adrienn és Gyöngyösi Krisztina) igazán eredeti látványszínházi előadást hozott létre. A Változás kapui terét három könnyű anyagból készült, nyújtott téglalap alakú takarás és két emelvény –  amelyekre két irányból lépcsősor vezet – tagolja. A darab előadói testhezálló, látványos, vadpiros jelmezekben jönnek a színre. Alakjukra simuló ruhájuk tulajdonképpen egy textil-cső, amelynek két végébe kör alakú merevítő került. A ruha alapállapotában, a lábszárra eresztve kettős szoknyának látszik, ám csuklyaként felhúzható a fejre, vállra is, utóbbi esetben az olasz reneszánsz által oly kedvelt tondó hatását keltve. A szellemes jelmezzel zajló folyamatos játék az előadás egyik legnagyobb erénye. Az előadók e különös dresszt hol elegáns estélyiként viselik, hol gegforrásnak használják. Megjelenésükkor széles karimájú, piros kalapot viselnek hozzá: külsejükben egyszerre idézik Richelieu bíborost a történelmi filmekből (ezúttal nőalakban) és egy hatvanas évekbeli francia divatlap Nizzában lencsevégre kapott címlap-modelljét. Mókás, tipegő (és a szoknya által ügyesen rejtett) járásuk pedig az orosz néptánc elhíresült női gördülő-suhanására emlékeztet. A Változás kapuiban szinte kizárólag humorral, és látványos képekkel találkozhatunk. A Philippe Découflé korai munkáira emlékeztető, groteszk „lény”-ség sajátos humora, a nem emberi mozdulatok, a repetíció, az egységes, szürreálisan sejtelmes, de nem elkomolykodott tartalom erős, izgalmas élményt hoz. Bérczi Zsófia munkája nem kimondottan tánc, előadói gyakran kimondottan ügyetlenkednek, ám az ötlet (sőt az ötletek egész sora) izgalmasan és meggyőzően ellenpontozza nehézségeiket. A végeredmény egy emlékezetes – remélem, mihamarabb újra látható – friss szellemiségű és jókedvű alkotás.
Bata Rita Fényköd című munkája itt és most rizikós vállalkozásnak tűnik: szólistaként be kell laknia, ki kell töltenie a Trafó hatalmas színpadát, meg kell ragadnia három-négyszáz fős közönségének figyelmét, ugyan erős vizuális körítéssel megtámogatva, de mégis csak egymagában. A táncos-koreográfusnak ez többé-kevésbé sikerül is. Játéka hátterében slamposan félrehúzzák a fekete függönyt, balról, egyharmadig: a fehér falfelületre vetített filmen egymással „cicázó” naprendszereket látni, amint követik egymást, és keresztezve a másik útját egymás elpusztítóivá lesznek. A tudományos-fantasztikus filmillusztrációk igényességével és stílusában elkészített mozgókép által kozmikussá lett szólóban a táncosnő padlóra vetített formák és színek szép kavalkádjában járja útját. Egyértelműen érzékelhető azonban, hogy valamilyen okból félgőzzel dolgozik: kialakított koncepcióját maradéktalanul bemutatja, ám néha úgy tűnik, táncát már-már agyonnyomja a meggyőző és hatásos vizuális körítés. A Fényköd kissé vázlatos formájában is megérinti nézőjét, ám egyértelmű, hogy „egy számmal kisebb” térben élne meg igazán (ez, ha különböző mértékben is, de az est valamennyi produkciójára érvényes).
Pataky Klára, Zákány Magdolna egykori növendéke és rövid ideig a KompMánia táncosa jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves koreográfia szakos hallgatója. Bemutatott műve, A katona története (Sztravinszkij azonos című zeneművére született) egy készülőben lévő, egész estés koreográfiájának részlete az idei Inspiráció-est toronymagasan legerősebb előadása lett. Nem tudok nem gondolni arra, hogy ennek egy fontos oka lehetett az is, hogy Pataky Klára „külső szem” maradt. A katona története ugyanis az egyetlen volt a négy előadás közül (de egyetlen lett volna gyakorlatilag bármelyik korábbi Inspiráción), amelyben nem lépett színre a koreográfus is. Egyszerre közreműködni és koreografálni fiatal alkotóknak kiváltképp komoly kihívást jelent: az ő esetükben ugyanis még nagyobb szükség lenne a rálátásra, a külső megfigyelésre, a szigorra. Az eredetileg háromszereplősnek készülő produkció itt bemutatott részletében két kiváló, fiatal kortárs művészünket, Szabó Csongort és Szász Dánielt láthattuk. Pataky Klára okosan elemző, magas színvonalú, feszültséggel teli koreográfiájában mindketten kiemelkedő igényességgel, remekül megformáltan dolgoztak a színpadon. Szabó Csongor a katona szerepében hol ernyedt marionettfigura, naiv és sebezhető, máskor a legváratlanabb módon óriási energiakisüléssel szinte robban a színpadon. Szólójában padlóra rögzített papírlapra hegedűt rajzol, a vázlatosan ábrázolt hangszerre vonót firkantva játszik azon: a jelenet zenei háttere maga is – a sajátosan „megjelenített” – hegedűszóló. Ez az alig egy perces kis koreográfiai szilánk okos szenvedélyével, ötletességével megbűvöli nézőjét. Szász Dániel ördöge szintén telitalálat: sötét eleganciája, eltalált sminkje harmonizál a neki kreált mozgásanyaggal. A katona története a szünetet követően került színre: a táncos már az előadás terében van, közel a nézőtérhez, egy székben ül mozdulatlan ragadozóként, mialatt a publikum újra elfoglalja a helyét. Szász Dániel az előadásban is ugyanezt a ragadozó figurát hozza: virtuóz, delejes, szinte sistereg körülötte a levegő.
A Tóth Tímea, Udvardi Anikó és Varnyaczky Hédi által koreografált és előadott Lemeztelenítve című produkció sajátos küzdelmet, lelki háborúsdit, út-, hely- és szerepkeresést ábrázol; fiatal előadói tetszetős mozgásanyaggal dolgoznak, ám előadásuk kissé mégis téttelennek mutatkozik. A jól szerkesztett darab terében három karosszék terpeszkedik csuklyaként ráborított lepellel. Megszemélyesített, metaforikus bútorok: előadóinak trónja, játékszere, menedéke. A háttérben kivetített videófelvételt látunk, a fekete-fehér, infraképnek tűnő film kihalt, erdő szegélyezte autóutat mutat. Az előadást egyenetlen minőségű, idézőjelbe tett, a filmen feliratozásként megjelenő, nem jelölt forrásból származó szöveg egészíti ki. A koreográfia percről percre más képet mutat. Előadói hol magukkal rántanak, hol súlytalanok: a szó szerint a fotelekre épített, voltaképpen megháromszorozott szólótáncuk érdekes, a tárgyat, majd a huzatot (amibe belebújva érdekes jeleneteket-helyzeteket produkálnak) eredeti módon használják. A megjeleníteni kívánt atmoszféra, helyzetfüzér azonban dinamikusabb, szenvedélyesebb mozgásanyagot követelne meg.
Duda Éva Kereszttűzben című frappáns, kiválóan szerkesztett szólóját egy fiatal, egyelőre ismeretlen táncos, Újszászi Dotti adta elő. A fanyar humorú, remek ritmusú darab előadója menedzsernői eleganciával lép be a térbe; szűk fénykör által megvilágítottan elegáns cipőit egy másik fénykörbe helyezi, aztán belevág a tűzijátékba. Újszászi Dotti sugárzása egészen kivételes: mozdulatai nemes vadéi. Nem virtuózkodik, nem akar minden gesztusával robbantani. Tánca kifinomult, igazi ínyencség, mozdulatai okosak és kifejezők, sokat sejtők és sokat sejtetők; fiatal kora ellenére érett táncosi személyiségről tanúskodnak. Duda Éva szólója izgalmas kihívást jelent, mert embernek kell lenni benne: szövetében apró űrök, üregek, amelyeket előadójának a saját személyiségével kell megtöltenie, hogy az építmény biztosan álljon a lábán. A játék végén a színpadon hagyott elegáns cipők köré lábbelik tucatjai zuhannak a földre: a Kereszttűzben legalább annyi lábon áll meg magabiztosan, amennyi ennyi topánba belefér.

Változás kapui
Koreográfus: Bérczi Zsófia
Előadók: Bársony Júlia, Gyöngyösi Adrienn, Gyöngyösi Krisztina, BércziZsófia

És ezüsthalak...
Koreográfus, előadó: Herold Eszter, Tattay Enikő

Fényköd
Koreográfus, előadó: Bata Rita

A katona története
Koreográfus: Pataky Klára
Előadók: Szabó Csongor, Szász Dániel

Lemeztelenítve
Koreográfus, előadó: Tóth Tímea, Udvardi Anikó, Varnyaczky Hédi

Kereszttűzben
Koreográfus: Duda Éva
Előadó: Újszászi Dotti
08. 08. 6. | Nyomtatás |