Ami kockán forog

Akhram Khan: Loose in flight

Az a szándékom, hogy egy üres színpadról írjak. Tíz vagy tizenkét másodpercről írok, amikor – egy előadás közepén  – a színpad teljesen üres volt. De mindenki azt érezte, hogy a tér telítve van valamivel, amit úgy neveztünk, hogy „egy táncos jelenléte”. Mit jelenthet ez? „Egy táncos jelenléte?” Ez igazán figyelemre méltó, ugyanis abban a pillanatban egy táncos hiányát láttuk. Egyszóval: Valakinek a jelenlétét valakinek a hiányában éreztük. Hogyan lehetséges ez?
Mestyán Ádám

Valamint a tér létmódjáról is szeretnék egy kérdést feltenni. Mi volt a lényegi különbség a színpad között, amit az előadás előtt látunk és a tér között, amit ebben a tíz vagy tizenkét másodpercben szemléltünk? Mi a különbség színpad és színpad, tér és tér között? Megengedem, hogy a helyes kérdés inkább ez lehet: mi a különbség színpad és tér között? Könnyen lehet válaszolni: az a különbség, hogy a mi terünk egy műalkotás része volt, míg a színpadunk csak egy puszta dolog. Ez esetben a kérdésem az, hogy miképpen képes valaki egy puszta dolgot valami olyanná átalakítani, amin mindenki valamifajta többletet érez?
Hogy ezekre a kérdésekre választ keressünk, egy igen kényes területre kell elérnünk: a művek létmódjához. Egy lépéssel közelebb kell mennünk a művészet általános működéséhez. Először is fel kell ismernünk, hogy a világon (a világban) minden dolog sajátja egyfajta létezés. Azt a tudományt, ami a létezéssel foglalkozik ontológiának hívjuk. Szóval ez egy kicsiny ontológiai cikk, de ne ijedjenek meg!
Martin Heidegger állította, hogy a műalkotásban igazság van, pontosabban igazság történik. Persze azonnal meghatározta, hogy mifajta igazság ez (szerinte). Azt mondja A műalkotás eredetében, hogy az αλήθεια eredeti görög értelmében valaminek az el-nem-rejtettségét jelenti (Unverborgenheit – tehát, hogy így történik meg). Azaz az el-nem-rejtettség dolgozik a műalkotásban. A művészet feltárja a létezőt. A művészet leleplezi a lét arcát. De hogyan képes megtenni ezt?
Azt hiszem, Akhram Khan idézett szólója egy igen szép példája ennek. A táncos igen koncentrált és érzékeny mozgásstruktúrával rendelkezik. A színpad minden pontját betáncolja. Néha úgy ugrál, mint egy tűzgömb. Néha lopódzik, akár egy veszélyes állat. Néha úgy tesz, mint egy szent. Bizonyos fajta szentség van a mozgásában. Megalapozza a teret. De mit is jelent az, hogy valamit megalapozni? Valamit megalapozni azt jelenti, hogy otthont készíteni valaki vagy valami számára. A néző számára teret nyitni. Emlékezzünk, hogy egy műalkotásnak mindig vannak útjai a közönség felé. A színpad otthonossá lett téve a számunkra.
Aztán ott hagyta ezt az otthont a maga tisztaságában. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy amit ebben az úgynevezett üres színpadon láttunk, az nem volt más, mint egy tér. És valami olyasmit figyeltünk meg, ami többé el-nem-rejtett volt. Egy bizonyos létmódot láthattunk. Saját létmódunkat láthattuk, ami a mindennapokban rejtve marad. Ami azt jelenti, hogy mi térben vagyunk. Egyszerűen újra és újra felismerjük (vagy felismerni véljük) saját létezésünket a műalkotásokban. Mert mindig mi vagyunk azok, a mi létezésünk az, ami kockán forog a művészetben.



Lábjegyzet:
1. Ez a cikk Max Wyman és Susan Mertens szemináriumára íródott Prágában, eredetileg angolul. Egy időben jelenik meg a budapesti Ellenfényben, a prágai Dance Zone-ban és a varsói Teatr-ben.
2. 2002. 10. 30. Prága, Davidlo Minor – Loose in Flight
08. 08. 6. | Nyomtatás |