Csontzene

Katonák sírt ásnak. Hullák helyett azonban tárgyakat hordanak bele, mosógépet, plüssmacit. Egy próféta a világvégéről beszél, engedelmes körmenet követi, de a dal könnyedén vált a Boldogasszony anyánkról a Volt egy kicsi kacsára. És mi nézők haladunk a körmenettel, így jutunk a filmszerűen pörgő történet egyik helyszínéről a következőre.   

Az eldöntetlenség Kovács Kristóf darabjának legnagyobb erénye: egy láthatatlan Herceg meg nem nevezett városát zsoldosok próbálnak megvédeni a titokzatos ellenséggel szemben. Sajátos dramaturgia működteti a szöveget: fölvet szálakat, de nem bontja ki őket, végül mégis nagyon szépen elvarrja a részleteiben és fordulataiban meg nem mutatott történetet. Van valamiféle látszatjellege a cselekménynek: úgy kezdjük nézni a mozaikszerű jeleneteket, hogy majd biztos összeáll a sok pici részletből egy egész. Aztán kiderül, hogy mindez nem rakható össze, de egy nagy folyamat mégiscsak kirajzolódik a végére: a leépülésnek, a pusztulásnak, a halálba való átlépésnek a folyamata. Az élet önmagából való kifordulásának stációtörténete ez. Egy kaotikussá váló világ egyre dévajabb haláltánca.
A groteszk költőiséggel megírt darabot a reális és az irracionális határán egyensúlyozó játékossággal állította színpadra Simon Balázs, remek színészek (Máhr Ági, Nagy Mari, Széles Zita, Avass Attila, Derzsi János, Tóth József) közreműködésével.

08. 08. 6. | Nyomtatás |