Vendégszerető - Duna Táncműhely

Panelablak reluxával, sivár, funkcionális bútorok, egy ágy, egy szék, csap a falon. Férfi tombol pengő sarkantyúval középen. Rendben, legyen szó egy magányos férfiről. És az alapvetően néptánc által kínált formák (szóló, botostánc, párostánc stb.) lineáris történetbe helyezésével biztosítható a kerülő, hogy nemcsak a táncosok virtuozitásáról bizonyosodunk meg, hanem ezek állapotrajzokká is töltődnek: a koreográfia ezért szétcsúsztatja a néptánc merev szabályait, a dramaturgia pedig erőteljes helyzeteket teremt.

Egy férfi (Juhász Zsolt) akar itt beszélni önmagáról, egyedül van, de valójában mégse, ezt láttatja is velünk, ketten keringenek körülötte. Egy nő például, aki az ablakon óvakodik be, és az első mozdulata a hetyke, pengő sarkantyús legény kalapjának leemelése (szuverenitásukat féltő férfiak bólintanak a mozdulatra). A férfi és a nő tánca leképezi a kapcsolatok nyílegyenes labirintusát: közeledést, összeolvadást, szétrázódást löknek színpadra. Kettősük először ringató, forgó, majd indulatosan penderítő, vállakat és egész testet összeütköztető lépéseket látunk.  Ismétlem, itt egy férfi táncos-koreográfus nyilvánul meg, a táncpartnere (Bonifert Katalin) enigmatikusan mozdulatlan arcú, puszta felület, csak azt látjuk, ahogy belép és kilép ebből a férfi életéből.
A férfiszempontú elbeszélés egy másik kerengőt is helyez a színpadra, duplán mutatni a belsőt. A történetét megélő ember mellett ott a visszanéző, emlékező, reflektáló. Kettősük aztán igazi látleletet ad egy legénylakás hétköznapi skizofréniájából, a különbejáratú szobapokolból. Ki gondolta volna például eddig két férfi botostánca kapcsán, hogy szólhat arról, hogy mást mondanak a zsigerek és mást a tudat. Aztán a széken ülő, passzív nőt persze együtt emelik vállra, billegetik, andalítják, szédítik, ülnek vele húsleveses, boros asztalhoz.
A végén férfi és nő együtt réved ki az ablakon. Korom Attila és a zenekar most dalra fakad, nem tudom már, miről énekelnek, de sok-sok érzelem van benne, ahogy az előadásban is. Férfi és nő, ezt a témát nem unjuk meg soha, pláne ha a néptáncosok mozgásvilága kikerekíti azt, ami amúgy nem más, csak szilánk, forgács, és így tartást adnak még a szétesésnek is.

Helmeczi Hedvig
Vendégszerető
Duna Táncműhely

Látvány: Lendvai Károly
Fény: Kovács „Jackie” József
Hang: Sütő  Lajos
Zene: Kuczera Barbara, Küttel Dávid, Korom Attila
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt
Szereplők: Bonifert Katalin, Gombos András, Juhász Zsolt

Helyszín: Thealter fesztivál, Szeged
08. 08. 5. | Nyomtatás |