Pedagógusok tapasztalatai

Az Oktatási Minisztérium a kulturális tárcával közösen hirdetette meg az ún. beavató színházi pályázatot, melynek kettős célja volt. Egyfelől a beavató színházi produkciók megszületését kívánták támogatni, másfelől anyagi segítséget szerettek volna nyújtani olyan kistelepülések iskoláinak, ahonnan a tanulók nehezen és ritkán juthatnak el színházi előadásokra. A beavató színház olyan forma, amely alkalmas arra, hogy a diákok megismerkedjenek, s maradandó élménnyel gazdagodva találkozzanak a magyar és a világirodalom legfontosabb alkotásaival. Ezért a két minisztérium által létrehozott kuratórium a pályázati összeget olyan társulatok, egyéni művészek között osztotta szét, akik nemcsak játszanak a gyermekeknek, fiataloknak, hanem így-úgy a színházi előadások részeseivé is teszik őket. A pályázat másik eleme a kistelepülési iskolák tanulóinak színházba jutását támogatta. Az elmúlt három esztendő pályázatai adatai alapján évente csaknem 300 iskola több ezer kisdiákja jutott így maradandó élményekhez. Néhány – a program által támogatott – iskola pedagógusát felkértük, hogy számoljanak be a tapasztalataikról. A beérkezett levelek közül idézünk kettőből.
Takács Gábor


„Nagyon jó törekvésnek tartom a drámapedagógia szélesebb elterjesztését, a „beavató” színházi előadásokat. Lényeges lenne, hogy ilyen foglalkozásokra a gyerekek évente többször is eljussanak, s rendszeresen látogassanak színvonalas színházi előadásokat, időnként valódi színházépületbe is eljutva. Fontos lenne, hogy ez ne a szülők anyagi lehetőségeitől függjön. Így lehetővé válna a színvonaltalan, de valamivel olcsóbb „haknicsapatok” kiszorítása erről a területről.
Az egyes előadásokra közvetlenül csak ritkán készítem fel a gyerekeket (bár én természetesen már előre megnéztem, amit látni fogunk.) Azt gondolom ugyanis, hogy meg kell hagyni a színház lehetőségét az elsődleges hatáskeltésre. Annál sokrétűbben próbálom kihasználni a feldolgozás lehetőségét:
– az előadás után a „varázsfüzetünkben” rögzítjük az előadás címét, szereplőit, a főbb eseményeket, helyszíneket
–    rajzórán „nagyobb szabású” alkotásokat is készítünk a látottakról
–    lehetőség esetén el is játsszuk az előadás egyes részleteit (olykor bábokkal)
–    ha ismert irodalmi mű feldolgozását láttuk, összevetjük azt az eredetivel, keressük a hasonlóságot, eltéréseket…” 
Iván Márta


„A gyerekek napokkal előbb várják az előadást, készülnek rá. Beszélgetünk a színházról. Többek között arról, hogy más a színházi élmény, mint egy videó vagy a multiplex világa. Oldott légkörű beszélgetéssel készülünk az előadásra. A színházlátogatást  követő olvasásórán minden alkalommal feldolgozzuk az előadást. Az élményről készült fogalmazások, rajzok a faliújságot színesítik.
A színház nevelési eszköz, s meggyőződésem, hogy minden kisiskolásnak (alsó tagozatosnak) el kellene jutnia a négy év alatt minimum két-három alkalommal gyerekszínházba, hogy egyáltalán igénye legyen majd a színházi élményre.
Mit várunk el a gyerekszínháztól? Elsősorban a korosztálynak megfelelő témaválasztást, az előadások igényes kivitelezését: a látvány (dekoráció, színpadtechnika, szcenikai megoldások) mellett az érthetőséget, úgy tartalmilag, mint beszédtechnikailag, emellett a zene (a dal) tisztaságát, az előadás összhatásának pozitív kisugárzását.
A nemrég látott Elvis, a bajfácán című előadással kapcsolatban viszont dilemmáim támadtak. Nem csak nekem. A gyerekek is nagyon vegyesen fogadták. Ez valóban olyan előadás, ami a ma élő gyerekek konfliktusait dolgozza fel. Ebből sajnos egyre több van: csonka családok, szülők túlterheltsége, „multi” anyukák és apukák. A gyerekek közül pedig egyre több elveszett „Elvis”-ként éli a mindennapjait. Rájuk otthon már nem jut idő. Ezek közül a gyerekek közül néhány ott ült a nézőtéren, és a saját életét látta viszont. Számára ez az előadás nem szórakozás volt, hanem egy döbbenet: na, rajtam kívül is vannak még ilyen gyerekek!
Az első osztályosoknak tetszett az előadás, mert legtöbbjük életében először volt nagyszínházban, ahol „élő emberek játszottak”, meg „nagy füst volt”. A negyedik osztályosok már „kritikusabbak” voltak, amikor a darabról beszélgettünk. Mondták, hogy egyes osztálytársaik életére ismertek, s ők mennyire sajnálják az ilyen sorsú gyerekeket. Elmondták, hogy szerintük ez nem gyerekszínházba való mű. Az egyik kislány megfogalmazta, hogy „ezt az előadást felnőtt nézőknek kellene játszani, hogy rádöbbenjenek arra, hogy mit mulasztanak el a saját gyerekükkel szemben.”
08. 08. 5. | Nyomtatás |