Az első élmények

Beszélgetés Meczner Jánosssal

Meczner János (1944) rendező 1973-ben végzett a főiskolán. Pályáját Győrben kezdte, ahol később főrendező lett. 1980-89 között a Népszínházban rendezett, majd ezután az Arany János Színház igazgatója lett. A gyerekszínház megszűnése óta a Budapest Bábszínház igazgatójaként dolgozik.
Sándor L. István


– Milyen helyzetben vannak ma Magyarországon a gyerekszínházak?
– Minden normális országban, ahol adnak arra, hogy tíz, húsz, harminc év múlva kultúrára fogékony, érdeklődő és érzékeny közönség legyen, alapvető fontosságúnak tartják a gyerekszínházakat. Már egészen fiatal korban rá kell szoktatni a gyerekeket, hogy az élet szerves része a színházba járás. Hogy ez olyan szokás, amely örömet ad az embernek. Ahhoz, hogy ezt a szerepét betöltse a gyerekszínház, olyan támogatást és figyelmet kell kapnia, ami Magyarországon ma nincs meg. Rendkívül anakronisztikusnak érzem, hogy jelenleg egyetlen magyar nyelvű gyerekszínház van a világon, ami Szabadkán működik, túl a magyar határon.
– A Budapest Bábszínház nem gyerekszínház?
– A Bábszínház az bábszínház.
– A Kolibri nem gyerekszínház?
– A Kolibri a Bábszínházból nőtt ki, tehát az ott dolgozó művészek indítatásuk és felkészültségük alapján bábszínészek – igaz kétségtelenül több olyan sikeres produkciót is létrehoztak, ahol kizárólag élőszínházi színészi tehetségüket kell megmutatni. Így értem azt, hogy ma Magyarországon nincs önálló gyerekszínház, bár színházaink kétségtelenül játszanak gyerekelőadásokat. De ezek az előadások igen gyakran úgy készülnek el, hogy azok a művészek szerepelnek bennük, akik egyébként nem kapnak elég feladatot (talán azért sem, mert nem igazán tehetségesek). Így annak a fajta művészi igényességnek ritkán van nyoma ezekben a produkciókban, amire szükség lenne ahhoz, hogy olyan erős élményt kapjanak a nézők a gyerekszínházakban, amelynek következtében még 30 év múlva is szívesen járnak színházba.
– Azaz a gyerekszínházak egyfajta színházi beavatást is jelentenek?
– Feltétlenül. Csak vigyázzunk ezzel a kifejezéssel, mert ez a fogalom már foglalt. Ruszt József  indította el húsz évvel ezelőtt a beavató színházi előadásokat, amely kiváló formát jelent a kamaszok színházi befogadásának kialakítására, elmélyítésére. De a gyerekszínházaknak kétségtelenül a beszokatás is a feladata. Emellett – mint a művészetek általában – természetesen katarzis élményhez is akarja juttatni a gyerekeket. A nekik szóló darabokban ugyanazok az alapvető esztétikai, dramaturgiai szabályok érvényesek, amelyek minden más színházban bemutatandó művet is jellemeznek (bár ezeket kiegészítik olyan sajátosságok is, amelyek a gyerekszínházba járók életkorából következnek). Az alapvető színházi szabályok ugyanazok itt is, mint a felnőtt színházban. Ahol nincs konfliktus, ahol nincs jellemfejlődés stb., az ugyanolyan érdektelen a gyerekszínházban is, mint az aggastyánoknak szóló előadásban.
– A bábszínházak speciális helyzetben vannak a gyerekszínházakon belül?
– A pszichológiai és pedagógiai kutatások, illetve tapasztalatok is azt mutatják, hogy leghamarabb  3-4 éves kortól lehet a gyerekeket színházba vinni. Ebből következik, hogy a legkisebb színházba járó korosztály a 3-4 évesektől a 6-7 évesekig terjed. Ebben  az életkorban a gyerekek játékainak egyik fő jellemzője a tárgyak megszemélyesítése, átlényegítése, több funkciós használata. Ugyanakkor az ilyen korú gyerekek még nehezen tudják szétválasztani a szociális szerepeket a szerepjátszástól, tehát az élőszínház egyik alapsajátosságától. A bábszínházban viszont otthon érezhetik magukat. Ahogy az élettelen bábu a színészek kezében életre kel, az azonos azzal a gyermeki tevékenységgel, amely gyakran jellemzi a játékukat. A színpadi varázslatok és csodák a színházi élmény fontos összetevői  mindenekelőtt a gyereknézők számára. Ezek létrehozása – a film mellett – sajátosságainál fogva leginkább a bábszínházban történhet meg.
– Tehát egy életkorhoz kötött színházi forma a bábszínház?
–Nem, ezt természetesen nem mondom. Csak arról beszélek, hogy a legkisebbeknek miért való igazán a bábszínház. De jó lenne, ha a nagyobb gyerekek – sőt a felnőttek – is meg tudnák őrizni a fogékonyságukat a műfaj iránt: miközben elkezdenek élő színházba járni, bizonyos dolgokat, amelyre alkalmasabb ez a kifejezési forma, azt a későbbiekben is a bábszínházban néznének meg. Ebben az értelemben a bábszínházak a világon mindenütt erősebbek, mint Magyarországon. Nálunk ez nagyon gyerek-, sőt nagyon kisgyerek műfajnak számít.
– Mit játsszon a bábszínház, mit játsszon a gyerekszínház? Milyen történeteket mutasson be?
– Ez is az életkori sajátosságoktól függ. 6-7 évesektől a 9-10 évesekig tart a következő korosztály. Ahogy az olvasott mesék is a gyerekekben lévő örömök, bánatok, szorongások és feszültségek felszabadításának fontos eszközei, ugyanígy  a színpadon megelevenedő mesejáték is ugyanezt a célt szolgálja. Itt ez még erőteljesebben jelentkezik, mert az a konfliktusos helyzet, ami a drámai formát alapvetően jellemzi, az epikus mesénél élesebben tartalmazza a gyermeki érzések feldolgozásának formáját a művészetek segítségével. A 9-10 évesektől a 13-14 évesekig terjed a következő korosztály. Ők tele vannak érzelmi feszültségekkel és érzelmi hullámzásokkal. Kezd a figyelmük a másik nem felé is fordulni. Keresik a helyüket a világban, s kialakulóban van bennük a világról alkotott értékítélet, ugyanakkor felerősödnek a külvilággal való konfliktusaik is. Ezek feloldására, esetenként bizonyos problémák megoldására segítséget nyújt a művészet, esetünkben  a színházművészet, amely leginkább képes úgy beszélni a kamaszok problémáiról, hogy bizonyos életmintákat is tud adni. Ennek a korosztálynak kalandos, romantikus műveket kell bemutatni az élet nagy és kiélezett helyzeteiről, a helytállásról, a hősiességről, a hűségről, a szerelemről.
– De ennek a korosztálynak alig játszanak a színházak.
– Nálunk az ifjúsági előadások úgy születnek, hogy azokra a produkciókra, amelyek nem elég jók ahhoz, hogy a felnőtt közönség körében sikert arasson, elkezdenek diákközönséget szervezni. Ez a nézőréteg az iskolákon keresztül gyorsan elérhető, könnyen mozgósítható, különösen akkor, ha kötelező olvasmányok szerepelnek a repertoáron. De ezeket a műveket többnyire olyan rendezésekben látják a diákok, amelyek egyáltalán nincsenek tekintettel az ő speciális érdeklődésükre, problémaérzékenységükre. Ilyen esetben bűn a középiskolásokat beterelni a színházba. 
– A gyerekek számára készült előadások egy része régi színházi beidegződéseket, manírokat rögzít, míg más részük a kreativitás, a fantázia működtetésének irányába mozdul el.
– A gyerekek a legfrissebb szemű nézők, ők még mindenre fogékonyak. Persze az életkor itt is határokat szab, hogy meddig lehet egy ötévest elráncigálni az asszociációk rendszerén belül, és meddig egy 16 évest. De a gyerekek – ha színpadi kreativitással találkoznak – azonnal képesek ebben partnerré válni. Ahogy öregszenek és válnak felnőttekké, bizony kopik ez a nézői frissességük is.
– Mennyiben kreatív forma a bábszínház?
– Teljesen azzá válhat. A Budapest Bábszínház Varázsfuvola előadásában a képáriánál például, amikor Tamino a szerelméről beszél, hirtelen kivirágzik a környezetet alkotó sziklavilág. A képen nemcsak megjelenik Tamina, hanem ki is lép belőle, és az ária végén valóságosan is ott áll a szerelme előtt. Itt olyan vizuális élménnyel segítik a gyerekek befogadását, amelyre például az operaszínpad alkalmatlan. A bábszínház eszközei sokkal kreatívabban, szabadabban használhatók, mint az élő színházban megszokott kifejezésformák. Nem véletlen, hogy manapság a kőszínházi előadásokban is egyre több báb- és mozgásszínházi elem jelenik meg. Ez is bizonyítja, hogy a színházművészet globális műfaj, amelyben a bábművészetnek is helye van. Így a színházi kifejezés szerves része lehet ez a forma is, hiszen gyakran jóval plasztikusabbá tehet egy-egy szituációt, problémát, mint a hagyományosabb eszközök. Jól alkalmazva hihetetlen módon tudja előre vinni a drámát. Ehhez persze rendezői és színészi fogékonyságra is szükség van.
– Ugyanakkor nemcsak élő színházi előadásokban jelennek meg bábok, hanem gyerekeknek szóló bábelőadásokban is egyre több az élő szereplő.
– Azt szoktam mondani a bábszínész osztályomnak, hogy nekik ugyanolyan színészi teljesítményt kell nyújtaniuk, mint a színészosztályba járó kollégáiknak. Csak annyiban különböznek tőlük, hogy ők ráadásul még bábozni is tudnak. Ezt nyilván nem lehet minden színésztől megkövetelni.
– Mennyiben színész a bábszínész?
– Teljes mértékben az. Adott pillanatban – akár láthatatlanul is – ugyanolyan erős hatással kell lennie a nézőkre, mint a kőszínházi színészeknek. Az igazán jó bábszínész a bábon keresztül – még ha az a leghagyományosabb kesztyűsbáb is – tudja átadni azt a gondolati, érzelmi töltést, amit a szituáció megkövetel. Nem hiszem, hogy lehet valaki úgy jó bábszínész,  ha közben színésznek alkalmatlan.
– Abból a szempontból is speciális helyzetben vannak a gyerekszínházak, hogy nagyon kevés szakmai visszajelzést kapnak.
– A magyar színházi szakma jelentős része nem ismeri fel a gyerekszínházak jelentőségét. Nem gondolnak bele abba, hogy a gyerekek itt kapják az első színházi élményt. Ha mi ócskát, talmit, pocsékot adunk nekik, akkor a következő nemzedékek számára a későbbiekben is ez marad a minta. A kritikusok és más nem kevés kolléga ugyanígy nem hosszú távra gondolkodik, és lebecsülik e műfaj jelentőségét. Mi itt a bábszínházban nagyon pontosan tudjuk, kinek mikor van gyereke, unokája, mert – néhány kivételtől eltekintve – csak akkor járnak ide a kritikusok, és csak akkor figyelik az előadásainkat a szakmabeliek is.
08. 08. 5. | Nyomtatás |