Meg nem történt találkozások

Szilágyi Andor: El nem küldött levelek – Thália Színház, Új Stúdió

A cím, El nem küldött levelek, melodrámát sejtet, elszalasztott kapcsolatok, ködbe vesző remények édes-bús történetét. Ám Szilágyi Andor darabja ennél jóval izgalmasabb alapötletre épülő talányos mű. A szerkezet kristálytiszta: a darab egy férfi és egy nő láncszemekként összekapcsolódó párjeleneteiből épül föl, amelyekben a szereplők mindvégig ugyanazok maradnak, csak különböző életkorban bukkannak fel a változatlan helyszínen, egy világvégi vasútállomáson. A jelenetek végén a két szereplő közül az egyik távozik, majd nemsokára ismét megjelenik, de más alakban; aztán ő marad színen, és a másik tér vissza öregebben vagy éppen megfiatalodva. (A jelenetek közt hangzanak el a címben is jelzett el nem küldött levelek, illetve a nő hajdani emlékkönyvébe írt versikék.) Az életkori változások nem lineáris rendben történnek, és nincsenek összhangban a másik szereplőével. Vagyis: a két ember, Angelus és Angelina – az utolsóként felidézett hajdani egyetlen valódi találkozást kivéve – sosem azonos korban léteznek. Mégis az az egyszeri egymásra találás, az a teliholdas éjszakán hirtelen fellobbanó és beteljesülő szerelem elkíséri őket egész életükben.
Szűcs Mónika

Az összecsúszó idősíkok hozta (vagy talán képzeletbeli?) találkozások során csak egyikük, általában az idősebb, ismeri fel a másikat, de nem fedi fel magát. (Egyszer villan fel Angelus számára a lehetőség, hogy meg nem történtté tegye a múltat: megpróbálja elküldeni a fiatal Angelinát, még mielőtt az találkozna a fiatal kapitánnyal – természetesen sikertelenül.) A másik felismerése mit sem változtat már azon, hogy egymás nélkül élték le az életüket. Nem teszik fel a hiábavaló kérdést, hogy miért történt mindez így. Nincs számonkérés, nincs keserűség, nincs bűnbánat, de nincs feloldozás sem, csak egy élet van, amit még a távollétével is kitölt a másik.
Ha azt várjuk, hogy a dialógusokból lassan kikerekedik Angelus és Angelina története, csalódunk, Szilágyi Andor darabja csak látszólag kirakósjáték. A szerző olykor következetlen, megtöri saját játékszabályait (ha valóban nem küldték el, hogyan került Angelina levele Angelushoz, melyben tudatja, gyermeket vár). A két szereplő nem egy történetet, hanem egy mitológiává növesztett pillanatot hord magával egész életén át.
A tháliabeli előadás rendezője, Guelmino Sándor (Palóc Eszter dramaturg közreműködésével) némiképp módosította az eredeti szöveget. A szerkezetet megtartotta ugyan, de két figurát (a várandós Angelinát és az arcát vesztett Angelust) kihagyott belőle, igaz, néhány szövegrészüket átemelte más jelenetekbe. A darab építkezésének logikáját továbbgondolva a rendező egy némajátékot illesztett az előadás elejére, s ezzel mintegy körbe zárta a találkozások sorát: a fiatal Angelus (Gyabronka József) szalutálva búcsúzik el az idős Angelinától (Bíró Kriszta), aki mosolyogva néz a távolodó kapitány után. Ebben az elválásban benne van az a feloldozás, amit a darabbeli Angelus hiába vár. Persze ettől, hogy előre kész a felmentés a léha kapitány számára, mégis egy kissé melodramatikus színezetűvé válik az előadás.
A szövegben motívumszerűen újra és újra felbukkannak az egykori találkozás emlékének foszlányai. Az előadás ezeket építi tovább, a jelenetekben  motívumként vonul végig néhány jellemző gesztus. Ilyen visszatérő gesztussor a kapitány játékos bemutatkozása: bajuszpedrés, vigyázzállás, kardsuhintás. (Szellemes az az ötlet, hogy a műtestrészekkel házaló Angelus nem műlábat és guminőt mutat a provokálóan kíváncsi Angelinának, hanem ezeket a jól ismert mozdulatokat árusítja ki neki.) Szintén ismétlődő mozdulat, ahogy hol egyikük, hol másikuk előrehajolva a két lába közt hátrafelé néz. Míg a katonás mozdulatsorról első látásra kikövetkeztethetjük, hogy valószínűleg ezzel bolondította magába a kapitány a naiv kislányt, addig ez a hátratekintés a különböző helyzetekben más és más jelentést kap. Az öreg, részeges Angelus számára világnézeti alapállás (valahogy olyasformán, ahogy azt Örkény az egypercesekhez adott „használati utasításában” leírta); Angelinától ez a mozdulat néma kérdés: felismeri-e a mozdulatot a másik; de lehet ez a póz menedék is. Mégis marad titka az utolsó jelenetre: a szerelem pillanata sűrűsödik abba a mozdulatba, ahogy a hintán egymásnak háttal ülve egyszer csak mindketten lehajolnak, két lábuk közt hátranyúlva megfogják egymás kezét, és önfeledten ringanak.


Szilágyi Andor: El nem küldött levelek
Thália Színház, Új Stúdió

Díszlet, jelmez: Endresz Ágnes
Rendező: Guelmino Sándor
Szereplők: Bíró Kriszta, Gyabronka József
08. 08. 5. | Nyomtatás |