A színfalak mögül

Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli – Pécsi Harmadik Színház

Egressy Zoltán: Kék, kék, kék – Bárka Színház

Egressy Zoltán mindhárom darabja az eseménytelen mindennapok világát ábrázolja. A hétköznapi figurák közhelyek körül forgó dialógusai unásig ismert emberi viszonyokat rajzolnak ki. Semmi meglepő nem történik, semmi különleges nem derül ki ezekben a darabokban. Egressy mégis úgy építi fel műveit, hogy a mindennapok  különlegességét, érdekességét, egyedi izgalmát hangsúlyozza. Ennek következtében úgy tekinthetünk a banalitások világára, mint valamiféle egzotikus valóságra.
Kondorosi Zoltán

Ennek az írói megközelítésnek egyik fontos összetevője a helyszínválasztás. A Portugál egy képzeletbeli kis magyar faluban, Irgácson játszódik, ahol ugyan az idő nem állt meg – a szereplők a rádióhírekből ismerős témákról beszélgetnek, életük alakulását a rendszerváltás utáni közismert problémák alakítják –, de mindezek ide, a világ végére eltorzulva, összezavarodva jutnak el. Ennek következtében a mindennapokból ismerős figurák úgy hatnak, mintha egy rezervátum lakói lennének. Az újabb két Egressy-darab azzal ér el hasonló hatást, hogy a színfalak mögé enged bepillantást. A Sóska, sültkrumpli a futball világba vezet, de egzotikus nézőpontot teremt azzal, hogy nem a mérkőzés fordulatait, hanem az öltöző eseményeit követjük, ráadásul nem is a játékosokat, hanem a játékvezetőket teszi meg a szerző a darab szereplőivé. Azonban a futballrituálé kiemelt státuszú figurái, a bíró és a két partjelző Egressynél rendkívül hétköznapi, sokszor szánalmasan emberi motivációkkal jellemzett alakokként jelenik meg. Saját kisszerűségüket megemeli az a státusz, amelyet a futballrituáléban betöltenek, de ennek „magasztosságát”, különlegességét megtöri, hogy valójában milyen kicsinyes érdekek motiválják őket.
A Kék, kék, kék a cirkusz világát választja helyszínül, ezzel azt a hagyományt folytatja – amelyre például Karinthy Cirkusza is épül –,  hogy a leghétköznapibb emberi vágyak is különlegessé stilizálódnak, ha az artisták világába transzponálódnak. Ez a konvenció a mutatványosokat eleve különleges lényekként kezeli, akik – erre épül például Molnár Ferenc Liliomja is – afféle rezervátumlakóknak tűnnek, valamiféle egzotikus szigetet alkotnak a hétköznapok társadalmában. Egressy miközben rájátszik erre a hagyományra, ironizálja is ezt. És nem csak azzal, hogy a színfalak mögé tekint. A Kék, kék, kék artistái nem csak mindennapi emberként tűnnek szánalmasan kisszerűnek, szerencsétlenül komikusnak. Már előadás közben is alig-alig képesek a varázslatra, az átváltozásra. Tehetségük – ha volt – elkopott, nem gyakorolnak, már nincsenek ambícióik, a nézők, akiket el kéne varázsolniuk, nem is igen jutnak az eszükbe. Az emberben (gyerekkora óta) a vándorcirkuszok iránt élő érzelmes nosztalgia egyrészt megemeli, egzotikussá színezi a darab helyszínválasztását – ugyanezt teszi futballrajongói lelkesedése a Sóska, sültkrumpli színterével is –, de az így felidézett mítoszokat folyamatosan szétrombolja mindaz, ami ezekről a világokról kiderül.
A hétköznapok érdekessé színezését, a banalitások egzotikussá tételét szolgálja az Egressy-darabok történetkezelése is. Sok apró, színes sztoriból, helyi jelentőségű érdekes eseményből, anekdotákból áll össze a cselekmény. Az anekdota eleve a meglepetésre épít: furcsa dolgokat tesznek azok az emberek, akik a hétköznapjainkból ismerősek, így nem mindennapi események helyszíne az a világ, amiben élünk. A szerző nemcsak a Portugálban, hanem a Sóska, sültkrumpliban is kerüli a darab egészét átfogó történet felépítését. A Portugálban a sok extrém falusi figura mulatságos sztoriját az idegen felbukkanásának dramaturgiai kliséje fogja tematikus keretbe (ezzel az elvágyódás színeit is belopva a cselekménybe). A Sóska, sültkrumpli egységesebb megoldást választ: a futballanekdotákat soroló mű tematikai kerete is egy futballanekdota: mivel a partjelező kilopta a bíró zsebéből a sárga lapot, ezért a játékvezető öt játékost állított ki a mérkőzésen, pedig csak figyelmeztetni akarta őket.
A Kék, kék, kék viszont ellentmondásosabban használja ezt az írói módszert: egyrészt kevesebb benne az önmagában is érdekes sztori, viszont nem annyira érdekes (túlságosan is példázatszerű, s ezért kevéssé meglepő) a darab egészét tematikus keretbe foglaló probléma (amely már-már Egressynek a nagy történet irányába való elmozdulását is sejteti). Az események végeredményben akörül bonyolódnak, hogy felveszik-e a „Filadelfia Cirkus”-t a vándorcirkuszok nemzetközi szövetségébe, a WC-be (World Cirkus). (Ez az áldilemma – nagyon is kisszerű ez a társulat ahhoz, hogy ez valóban szóba jöhessen – egy aktuálpolitikai kérdés túlságosan is átlátszó allegóriáját teremti meg, így a darab – más összetevőkben felismerhető – szándékaitól is eltereli némileg a figyelmet.)
Egressy egzotikussá tett banalitásokat ábrázol szereplőiben is. Épp hétköznapiságukban válnak érdekessé valamennyien. Tulajdonságaik nem túl összetettek, egy-két hangsúlyossá tett jellemvonásukból mindennapjaink tipikus figurái sejlenek fel. A Portugál sajátos társadalmi panorámát ad az öregedő kocsmáros, az elcsapott rendőr, a falun ragadt fiatal lány, az elvágyódó értelmiségi vagy az újgazdag feleség alakjával. Mindezt jellegzetes emberi habitusokkal egészíti ki a Sóska, sültkrumpli: a menedzser típusú Bíró nem csak a futball-bizniszben nyomul, a lecsúszott I. Partjelző az életben is kudarcot kudarcra halmoz, az érzelmi zsákutcába futott II. Partjelző egy elvarázsolt, életidegen világ foglya. A Kék, kék, kék az emberi csődhelyzetekre adott válaszok gazdag példatára. Az öregedő vándorcirkuszos a halálos betegséggel szembesül, meg azzal, hogy nem tudja kire hagyni a cirkuszt. Felesége az alkoholba menekül, az anyja a tévénézésbe, a sógornője a kurválkodásba, a fia a harmonikázásába, a lánya viszont arról álmodozik, hogy majd felvételezik modellnek, fiúja a bűnügyi szakkifejezéseket gyűjti, mert ő kriminovellákkal akar majd kitörni a kiúttalanságból.
Az élet csüggesztő emberi banalitásai fölött tart szemlét mindhárom Egressy-darab. De a gyarlóságaikban megmutatott szereplők nemcsak komikusak, hanem különlegesek is. Valami összetéveszthetetlent képviselnek, anélkül, hogy bármiféle kézzel fogható értéket képesek lennének felmutatni. Ebben a tekintetben Egressy a Kosztolányi és Örkény nevével fémjelezhető hagyomány folytatója. E szemlélet minden egyes emberi életnek, legyen az bármennyire is hétköznapi – egyszerisége, megismételhetetlensége okán –, különleges jelentőséget tulajdonít. A szerző ezt a kettőséget jelzi azzal, hogy a karaktereket ismerős, sokszor közhelyes motívumokból építi fel, de ezeket az alig egyedített alakokat valamiféle egzotikus világba helyezi bele.   
A darabok színrevitelének épp ezek a legfőbb kérdései: mi építhető fel az  előadásokban ezekből az egzotikus világokból, és hogyan teljesíthetők ki bennük a sokszor csak vázlatos figurák. Ebből a szempontból ellentétes eredményt hozott a két legutóbbi Egressy-bemutató.
A Sóska, sültkrumpli öltözői világa minden nehézség nélkül megteremthető. (Nem véletlenül volt annyi bemutatója a darabnak.) Elég néhány egyszerű, de sokat mondó jelzés, és máris felidéződik az ismert atmoszféra. A Pécsi Harmadik Színház idei bemutatója egy hétköznapi tornatermi öltözőt ábrázol, három paddal, egy lepukkant kávéfőzővel és egy túlméretezettnek látszó tükörrel. Egy olyan provinciális világot, amelyből rég kiveszett minden magasabb rendű eszmény. Ebben a közegben múlt évezredi érzelgősségnek hatna Minarik Ede ködképes lázálma a versengés szelleméről, a futball hősiességéről, a csapatépítés pátoszáról, valamiféle ügy szolgálatáról. Vincze János rendezése épp ennek hiányát hangsúlyozza: a minden szándékot átható pragmatizmus kiábrándító hatalmát, az önérvényesítés illúziótlan kényszerét. A pécsi előadás pontosan tagolt játszmákat, világosan felépített folyamatokat ábrázol, természetesen mindezt úgy teszi, hogy a történet komikuma is plasztikussá válik. Mindebben remek színészi alakítások segítenek. Lipics Zsolt Bírója önző szándékait alig leplező törtető, aki újgazdag manírjaiból csak akkor zökken ki, amikor ellene fordulnak az események, amelyekről mindaddig azt hitte, hogy biztos kézzel irányítja őket. Fillár István I. Partjelzője csalódottságaiból morcos világundort épített fel magában. Egy rosszkedvű intrikus ő, aki alig talál örömet (és elégtételt) az események összekuszálásában. Széll Horváth Lajos szerelmi csalódásából alkoholba és versfaragásba menekülő másnapos II. Partjelzője mintha egy idegen bolygóra tévedt volna, elvarázsolt tekintettel figyel befelé, sokszor azt sem tudja, hol van, mozdulatai is tétovák, bizonytalanok, mintha állandóan elhajolnának előle a tér koordinátái.
Sokkal nehezebb megteremteni és hitelessé tenni a cirkusz világát. Ráadásul Egressy (és a Kék, kék, kéket a Bárkán színrevivő Lukáts Andor) ezt azzal nehezíti, hogy valódi cirkuszi előadást is beépítenek a műbe. Ebből a csapdából nincs menekvés. Íróilag ez olyan megoldás, mintha a Sóska, sültkrumpli előadásán le kellene játszani azt a mérkőzést, ahol a darab szereplői bíráskodnak, különben maga a történet működésképtelennek bizonyulna. De ez megköti a rendezői értelmezést is: ha maguk a színészek játszanak cirkuszt, abból – bármennyire is odaadóan felkészülnek a feladatra – csak amatőrök igyekvése kerekedhet ki. Így a mű szereplői nem lehetnek mások, csak dilettánsok. De nem ez a legfőbb baj a darabbal és az előadással, hanem az, hogy a történeteik nem teszik igazán érdekessé a figurákat, így a szereplők sem képesek belőlük izgalmas alakokat felépíteni. Hiába nagyszerű például Pogány Judit és Csoma Judit játéka, csak elnagyolt általánosságokat mutathatnak meg. Így vannak ezzel a többiek is. Egyedül a törtető, a cirkuszt megszerezni akaró Bláz figurája kivétel ez alól. Ráadásul Scherer Péter nemcsak a figurát építi fel, hanem még az aritstamutatványokat is illúziókeltően csinálja meg.


Egressy Zoltán: Kék, kék, kék
Bárka Színház

Díszlet: Khell Csörsz m. v.
Jelmez: Veres Dóra m. v.
Zene: David Yengibarjan
Cirkuszi munkatárs: Ócsai Gábor m. v.
Rendező: Lukáts Andor m. v.
Szereplők: Csuja Imre, Csoma Judit, Varga Gabriella, Vasvári Emese, Tóth Attila f. h., Scherer Péter, Szikszai Rémusz, Kardos Róbert, Pogány Judit m. v., Gados Béla m. v.

Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli
Pécsi Harmadik Színház

Díszlet, jelmez: Szinpózium
Rendező: Vincze János
Szereplők: Lipics Zsolt, Fillár István, Széll Horváth Lajos
08. 08. 5. | Nyomtatás |