Téli rege

Érdekes játékot játszik Vidnyánszky Attila a befogadói pozícióval, hiszen Shakespeare Téli regéjét oly módon írja át, úgy teszi meg az eredeti szövegben csupán egyetlen monológ erejéig megjelenő Időt az egész történetet mozgató kulcsfigurává, hogy magán a szövegen szinte semmit nem változtat. A történet végén a Hermione-szobor ugyanúgy “megelevenedik”, mint Shakespeare szövegében, ám az előadásban ezután Kubik Anna szája kaján vigyorra húzódik, végül pedig a színésznő mintegy kívülálló clownként hosszasan, pimaszul nyújtja ki a nyelvét. Vagyis egyetlen utolsó (effektív) nyelvkiöltéssel kényszeríti a befogadót az addig látottak teljes átértékelésére.
Micki Ágnes

Ahogyan e gesztus felől rekonstruálni próbáljuk befogadói olvasatunkat, a történteket már az Idő szemszögéből interpretáljuk – felülről és messziről. Ennek következtében pedig kicsivé és jelentéktelenné válnak mindazon életesemények, melyeket addig – azonosulván a szereplőkkel – súlyosnak ítéltünk. Ily módon fedezzük fel az előadásnak azon elemeit, melyek szinte észrevétlenül segítették a színpadi események idézőjelbe tételét. Leontes (Kaszás Attila) vádjának képtelensége például a szó szoros értelmében testet ölt, mert miközben Hermione tragikus, nagyoperai hangvételben, a közönség felé fordulva válik mártírrá, egy aprócska öregember fekete ruhában, nagy fehér körgallérban a tárgyalás elejétől kezdve szótlanul, folyamatosan kérődzve nézelődik. A díszletelemek aránytalansága is – a hatalmas székekben ülő, aprónak tűnő királyokkal például – erre az önmagából kifordult világra utal. De ebből a pozícióból interpretálódik az álom-jelenet, melyben az első felvonásban meghalt Mamillius a leeresztett függöny előtt háromszor ismételve meg néhány sorát köszön el meghajolva a nézőktől. Természetesen idekapcsolható az idő-monológ a második felvonás elején, konferansziészerűen előadva.
A szicíliai történések úgy jelennek meg a színpadon, mintha egy (konvencionálisan rendezett, romantikus) operaelőadást néznénk, melyben az ének helyett a beszéd dominál: a ködös fények, az állandó zene, valamint a tér operai kialakítása és a jelmezek is ezt a hatást erősítik. A színészek pedig látványos operai gesztusokkal dolgoznak; jellemző Mamillius, Hermione és az udvarhölgyek jelenete. A nők gyönyörű ruháikban (Balla Ildikó munkái) szinte lebegnek a színpadon, miközben negédesen évődnek a királyfival, aki föl-alá szaladgálva meséli meséjét, gesztusaival és mimikájával illusztrálva minden fontosabbnak tartott szavát. Vidnyánszky hangulatokat, képeket fest, el-elidőzve, andalodva egy-egy kép fölött. Miközben például Paulina próbálja kegyelemre bírni a királyt, a háttérben az udvarhölgyek ’ábrándszerűen’ játszanak a királynő szülő-ketrecéből lebegő fehér köldökzsinór-kendővel. Ezt az állóképszerűséget hangsúlyozza a forgószínpad állandó működtetése, mely kontrasztot teremt önmaga (a mozgás) és a gyakran szoborszerűen rajtaálló szereplők (mozdulatlansága) között.
A második felvonás első felében, a bohémiai jelenetekben ezzel szemben egy roppant szabályos, egyszerű és konvencionális jelekkel előadott, népszínműbe hajló – népiesen vaskos – (oroszos-szlávos) mulatságot láthatunk, mely teljes oppozícióban áll a fentebb leírt operai jelenetekkel. Mély dramaturgiai törés keletkezik tehát a két felvonás között – ami ha tudatos volt, akkor az elmúlt tizenhat évet hivatott jelezni. A két helyszín két olyannyira különböző formát kap, hogy a bohémiai jelenetek idegen anyagként beékelődött, önálló egységnek tűnnek egy viszonylag egységes operaelőadásban.


Shakespeare: Téli rege
Magyar Színház

Fordította Mészöly Dezső
DÍszlet: Jagoda Miroszláv
Jelmez: Balla Ildikó
Dramaturg: Gecsényi Gyöngyi, Vizy Éva
Koreográfus: Énekes István
Rendezte: Vidnyánszky Attila
Szereplők: Kaszás Attila, Mihályi Győző, Sipos Imre, Csurka László, Rancsű Dezső, Izsóf Vilmos, Kállai Ferenc, Ifj. Jászai László, Jegercsik Csaba, Bede Fazekas Szabolcs, Szatmári Attila, Szűcs Sándor, Gyürki István, Friedenthál Zoltán a.n., Kubik Anna, Ruttkay Laura, Varga Mária, Biró Szilvia, Tóth Bernadett, Fornwald Andrea a.n., Sallai Nóra a.n., valamint a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei
08. 08. 5. | Nyomtatás |