A játék vége

Kárpáti Péter: Nick Carter avagy Végső leszámolás Dr. Quartzcal

– Jászai Mari Színház, Tatabánya

“Mikor magának mesélte a történeteit,
akkor mindent elfelejtett maga körül,
és csak a végén ébredt fel, mintha álmodott volna”
(Michael Ende: A Végtelen Történet)

Kárpáti Péter darabjai többnyire anekdoták és kis történések laza szövetei. Sokszor élnek dramaturgiailag szokatlan megoldásokkal, gyakran előfordul, hogy a váratlan váltásokkal teli jelenetek minden átmenet nélkül követik egymást. Nem könnyű tehát a helyzete annak, aki próbálja megszelídíteni, színre vinni őket. Novák Eszternek és állandó segítőinek, Khell Zsolt díszlettervezőnek és Zeke Edit jelmeztervezőnek azonban nagy gyakorlatuk van ebben: a Bárkán dolgoztak már a szerzővel a Világvevőben és a Tótferiben is. Mindkét darabra ugyanaz jellemző: a mesemondás hagyományait folytatják, ezt próbálják a színpadra átültetni. Emellett rólunk is szólnak. A főszereplő a mesében mindig a hallgató, a színházban pedig a néző – függetlenül attól, hogy a szöveg Tótferiről vagy Pici Janiról emlékezik meg. Ugyanez a helyzet Nick Carter esetében is.
Kárpáti új darabja szabadon ível át történelmen, irodalmon, sőt a földrajzi határok sem jelentenek neki akadályt. Olyan ez a történet, mint amikor három óvodást összeeresztünk az ebéd utáni csendespihenő alatt, melléjük guggolunk, s nézzük, mit kezdenek a játékokkal. Az eredmény nem marad el: felszabadult szerepjáték kezdődik, amelyben a lányok királykisasszonyok, a fiúk pedig hősök lehetnek. A szerző mondta egyhelyütt: “a fiacskádon keresztül te is nyilvánvalóan számtalanszor találkoztál azzal, hogy ösztönösen kezd színházat művelni (…) sokkal több közük van a színházhoz, mint nekem. Ahogy a játék automatikusan beindul…” (Hajónapló, IV/2.) Kárpáti nyilvánvalóan ezekhez a gyökerekhez kíván visszanyúlni. Ahhoz, hogy a játék beinduljon, csak néhány kellék kell. Mondjuk egy régi raktárban összezsúfolva.
Váry Orsolya

Az sem mindegy, hogy kik a szereplők. A történet két férfi barátságával kezdődik. Egy elhagyott terembe járnak hétvégente, igazi férfijátékot játszanak, halálosan komoly kergetőzést, melynek célja kideríteni: ki a falkavezér. Két kitalált figura bőrébe bújnak bele: a kicsi, vékony, kicsit komikus fickó lesz Nick Carter, a múlt század húszas éveinek népszerű ponyvaregény-magánnyomozója, a macsó pedig az ősellenséget, az agyafúrt Dr. Quartzot játssza.
Csakhogy megváltoznak a viszonyok. A két férfi nem tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a játékba – amelyet újra és újra eljátszanak – közéjük csöppen egy nő. Mit egy nő! A NŐ! Nem tudnak dönteni barátság és szerelem között. Zanoni, a titokzatos rablónő a játék elején Dr. Quartz szövetségese, de mit tesz a sors – férfiváltozatban: ilyenek a nők – egyszer csak átáll a másik oldalra. Az sem elhanyagolható tény, hogy ez akkor következik be, mikor Mr. Carter ivott az élet-elixírből, amitől kellemes, ámde irányítható fiatalemberré alakul át, Sir Lord Adamnek hívják. Zanoni leghőbb vágya, hogy egy ilyen kedves, romlatlan – tárgyilagos szemmel: bugyuta – férfi Lady Évije legyen.
Novák Eszter rendezésében minden a játékot, a mozgást szolgálja. Átalakul a tatabányai Jászai Mari Színház kamaraterme is. A játéktér leginkább egy századelős tornaszertárra emlékeztet, ősrégi szivacsokkal, bokszkesztyűvel, gyűrűvel, zsámolyokkal és különböző méretű szekrényekkel. Ideális helyszín. Csak egy kis fantázia kell, s máris minden átlényegül. Itt nem szabad meglepődni semmin. Például azon, ha a nézőt, aki idáig passzív szemlélője volt az eseményeknek, megkínálják azzal a bizonyos életelixírrel.
Ez az a pont, ahol egy kicsit megbicsaklik a játék logikája. Addig a három színész, Magyar Attila, Széles László és Tóth Ildikó három olyan embert játszott, akik azt játsszák, hogy őket nézi valaki, de nem volt fontos, hogy kik azok. Mintegy “odaképzelték” a közönséget. Ezen a ponton viszont Széles odaül a szélső néző mellé, és elcseverészik vele főiskolai vizsgákról, szomszédját az asszony főztjéről faggatja. Vagyis: ledől az a láthatatlan választófal, amely a játéktér és a néző között volt. Ez után a jelenet után azonban a színészek ismét tiszteletben tartják, s ez zavaró. Zavaró azért, mert nem tudjuk: mi volt a cél azzal, hogy a közönséget bevonták a játékba.
Kár, mert egyébként működik a kísérlet. Ugyanazok a nézők ugyanis, akik az első felvonás előtt illedelmesen kikerülik a kellékeket, amikor a két oldalt elhelyezett székekhez mennek, a második felvonás előtt minden szívfájdalom nélkül átgyalogolnak a tornaszőnyegen. Ezek szerint működik a játék, Novák Eszternek és színészeinek sikerül elérnie azt, amit csak nagyon kevés rendezőnek: a mégoly zárkózott és udvarias magyar nézők is képesek felszabadultan szórakozni, átadni magukat a játéknak. Ezt többek között azzal érik el, hogy maximálisan kihasználják a díszlet adta lehetőségeket. Állandó a mozgás Khell Zsolt tornaszerei között. Alig akad olyan jelenet, ahol megállnak, leülnek a szereplők. Azoknak a pillanatoknak azonban súlya van. Ahogy Széles László kintről, mintegy a takarásból figyeli azt, ahogy a játéktérben Tóth Ildikó és Magyar Attila játszik, akkor nem egy színész figyeli két kollégáját. Széles ekkor is úgy viselkedik, mint a férfi, aki hozzá van szokva, hogy Dr. Quartzként nem kell megküzdenie egy nőért. Figyel. Arcán egyre nagyobb a feszültség: tehetetlenül nézi, ahogy a másik és A Nő fokozatosan egymásba gabalyodik. Figyelmes szemlélőnek ekkor már eldőlt a szereplők sorsa. 
A játék tehát komoly. A három – meghatározatlan korú – játékos folyton váltogatja a szerepeket, a helyzeteket, melyeket a sors és a fantázia kínál. Az erőviszonyok látszólag egyértelműek: Nick Carternek, a félelmet nem ismerő detektívnek nem okozhat gondot Dr. Quartz, a mégoly leleményes bűnöző sem, annak ellenére, hogy mindenáron megpróbálja eltéríteni eredeti céljától. Elég hamar kiderül azonban, hogy a két férfi párharcának, akik eredetileg egy gengsztersztorit jöttek eljátszani a lepusztult szertárba, más a célja. A cél: megnyerni A Nőt.
A szövegben többször szerepelnek utalások Mr. Carter ragyogó elméjére és külsejére, itt nem ez a lényeg. Sőt. Nem véletlen, hogy Magyar Attila játssza Mr. Cartert. Egyszerűen azért, mert a rendezés arra koncentrál, hogy a végére meglepődjünk. Magyar Attila, Széles László és Tóth Ildikó mindvégig tartják a feszes tempót: semmit nem lehet tudni előre. Magyar Attila fokról fokra változik a magabiztos, “férfiasan szoborszerű vonásokkal” rendelkező Nick Carterből toporgó, bizonytalan senkivé. Széles László Dr. Quartz szerepében egészen démoni: látszólag kedélyes, nagyhangú fickó, valójában mosolyában ott bujkál az őrület, amely egyre hajtja előre. Tóth Ildikó az elején nem több, mint egy segéd a bűvész mellett. Zanoni feladata annyi, hogy a nagy művész keze alá adja a kellékeket. Egy ponttól már nem az a fontos, hogy Nick Carter hogyan számol le Dr. Quartzcal vagy Dr. Quartz hogyan számol le Nick Carterrel. Tóth Ildikó egyik pillanatról a másikra változik át jelentéktelen kellékből a világ legszebb nőjévé, akiért mindenki képes még az életét is odaadni. És egy ilyen nőért bizony még a legjobb barátok is képesek összeveszni.
Aztán a szédületes iramú játéknak egyszer csak vége szakad. Az ajtón, amelyen bármikor kiléphettek volna a játékból, egyik pillanatról a másikra távozik Zanoni, a végzet asszonya. Egy pillanatig még Nick Cartrer és a győztes Dr. Quartz vannak a színen, aztán…
Aztán Nick Carter visszavedlik hétköznapi emberré, akinek sok dolga van…
Végül már csak egy magányos, síró férfi ül a színen, hátát egy ütött-kopott zsámolynak támasztva: Dr. Quartzcal úgy számoltak le, hogy az utolsó pillanatig úgy hitte, ő fog győzni. Csakhogy az élet gyakran megismétli a ponyvaregényeket.

Kárpáti Péter: Nick Carter avagy végső leszámolás Dr. Quartzcal
Jászai Mari Színház, Tatabánya

Díszlet: Khell Zsolt
Jelmez: Zeke Edit
Rendező: Novák Eszter

Szereplők: Magyar Attila, Széles László, Tóth Ildikó
08. 08. 5. | Nyomtatás |