A víz alatti élet

Harcsadal – Csíki Játékszín

Barabás Olgától nem szokatlan, hogy maga alakítja ki előadásai szövegkönyvét. Néha dramaturgként avatkozik a szövegbe (mint Moliere Don Juanja és Ibsen Peer Gyntje esetében a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban), máskor a színészekkel együtt költ darabot (a Jó reggelt, Napsugár! című produkciót a végzős színisekkel, valamikor 1999-ben), vagy epikus műveket ültet át drámai formába (ilyenek voltak a marosvásárhelyi Art East Alapítvány és az Ariel Bábszínház pincéjében működő Underground Színház koprodukciói: az Alice Csodaországban című bábelőadás, a Moll Flanders kalandjai vagy az Alexanderplatz, amely regényrészletekre, motívumokra épült).
Hegyi Réka

Barabás Olga legutóbb Kárpáti Péter misztériumjátékát rendezte Csíkszeredában. A Harcsadal címen játszott előadás szabadon bánik a szöveggel. (Az alkotók csak “variáció Kárpáti Péter Méhednek gyümölcse című színművére” alcímmel vállalják a mű szignálását.) Akaratlanul is kínálja magát az összehasonlítás olyan előadásokkal, amelyben a szöveg értelmezésén, kontextusba helyezésén kívül a rendező nem változtatta meg a replikákat. Kárpáti darabjának zárt jelenetei a főhősnek, Janinak útját követik az otthonától a Dráva-partig. A cigány falu hétköznapjait, nyomorát jelző életképekben Jani különféle ismerőseivel találkozik. Beszélgetései, vitái, választásai végül is a lelki útját is megrajzolják. Végül a rádióból addig is fel-felcsendülő dalok előadójával, Végh Annamáriával is találkozik. Bérczes László 1996-os rendezése (melyet a Kolozsvári Állami Magyar Színház mutatott be) a szerző műfaji meghatározását (misztériumjáték) tiszteletben tartva szimbolikus értelmű történésekként ábrázolta Jani útját, úgy, hogy az életkép elemeit is megtartotta. A dialógusok és a szereplők így megmaradtak olyannak, amilyennek Kárpáti megírta: jellegzetesen nyersnek, zamatosnak. A befejezést (az énekesnővel való találkozást) viszont látomásnak mutatta az előadás. Novák Eszter 2000-ben a Bárkán (Világvevő címen) színre vitt rendezése viszont a rádiós koncert helyszínén kezdődik, s az énekesnővel zajló talk-show vált át a Dráva-parti életképekbe. Az előadás tehát két egyenrangú világot ábrázol, amelyek között – bármennyire is csodának számít – lehetséges az átmenet.  
Barabás Olga előadása alapvetően másról szól, mint Bérczesé és Nováké. Rádióközvetítés ez a víz alatti életről, költői részekkel, a lételemben lebegő-úszó ember hangulatjelentéseivel megtűzdelve... Jani (Ördög Miklós Levente) költő, próféta – ahogyan Mari (Moldován Orsolya) nevezi egy adott pillanatban –, kétéltű halember, aki szokatlanul sok időt tölt a víz alatt, de semmiképpen nem a többiek által normálisnak tartott ember. Jani Kárpátinál is másságával szúr szemet a kis közösségben, de a csíki előadásban refrénként térnek vissza a víz alá való merülései és találkozásai a mesés Harcsával (Antal Ildikó táncolja), akit – szerelme ellenére – elárul, és megkötözve kihalássza őt.
A játéktér csupasz, kétoldalt ül a közönség, a harmadikon fekete lepel (mögüle bukkan elő a címben szereplő Harcsa), a negyediken fémrács. Kevés kellék, a legszükségesebbek vonulnak végig az előadáson: egy építőtelepi taliga (hülyéskedésre kiválóan alkalmas, de cipelni is lehet vagy eső elleni védekezésre is jó), egy akkumulátor és pár zöld drót (mellyel gilisztákat lehet kibugyogtatni a földből), majd egy mózeskosár (baba nincs benne, de utalnak rá). A rendezőnőt nem érdeklik a külsőségek, sokkal fontosabb számára megtalálni a választ arra, hogy a pecázáson, kuttyogatáson, gilisztagyűjtésen kívül mi kötheti össze a darabban megjelenő fiatalokat (mert a szereplők jóval fiatalabbak, éretlenebbek, mint a másik két előadásban).
Barabás Olga rendezése határozottan eltávolodik a naturalista életképektől. Ezt szolgálják  szerepösszevonásai is. Mari (Jani egykori szerelme) és Misi (Mari mostani kedvese) kettősét a csíki változat összeolvasztja a (történetben csak betétszerűen megjelenő) Ignácz-Rózsi párossal (Ignácz: Kozma Attila). Keszeg (Kosztándi Zsolt), akiről Kárpátinál csak szó esik (illetve hullaként van jelen az egyik képben) itt meg is jelenik a színen. Barátja Janinak és Ignácznak,  szövegeit (és dramaturgiai szerepét) egy-egy jelenetben Janitól veszi át. Keszeg látja meg például Hugót (Kárpátinál Szőke férfi) Marival (a Méhednek gyümölcsében Rózsijával), és ezt el is meséli Janinak, hogy az ne bánja Mari átpártolását Ignáczhoz.
Nem változik jelentős mértékben Keszeg feleségének, Jutkának (Szabó Enikő) a szerepe. Kétszer is betör a fiúk jeleneteibe, hívja haza Keszeget. Szerelmes fiatal nő, aki félti párját, annak balesete pedig őrületbe kergeti. Mezítlábasan, kurta hálóingben, lábát fel-fel kapva a hideg padlóról bámul a semmibe, almát eszik, és szinte nem is figyel Janira, akinek jóformán mindenkije eltűnt már: az anyja ki van húzva a szereplők közül, Ignácz a rendőrség kezére jutott (nem érteni pontosan, miért), Mari megszökött, Keszeg halott, Jutka megőrült. Egyedül a Harcsa marad meg társnak, de azt elpusztítja, bár nincs már, akinek megmutassa, hogy képes erre az értelmetlenné vált áldozatra.  
A darabba illesztett vendégszövegek elütnek Kárpáti történetétől, mert Barabás Olga nem tud (talán nem is akar) annyira nyersen fogalmazni, mint a szerző, nem is birtokolja a halász drávamentiek rétegnyelvét. Ettől érezhető ritmustörés a kétféle szöveg között, melyekhez harmadikként zárkózik fel az előadás legizgalmasabb eleme, a rádióközvetítés (Fehér Csaba adja elő saját szerzeményeit, szövegeit). A Méhednek gyümölcsében a rádió hangos kellékként van jelen az előadásban, onnan szól a riporter és a szirupos könnyűzene: Annamária dalai. A két párhuzamos lét, Jani és a rádióbeli hang találkozik az utolsó jelenetben, akárcsak Jani és a Harcsa a csíki előadásban.
A Barabás Olga-féle változatban a rádióstúdió része a játéktérnek: a színpadot fémrács határolja egyik oldaláról, mögötte ül egy technikus (a világosító) és a műsorvezető: kezében gitár, ezzel kíséri saját dalait (kicsit emlékeztetve Cseh Tamásra) és szövegeit (melyek között felismerhető egy-egy Bereményi Géza motívum vagy a Kispál és a Borz együttes szövegírójának, Lovasi Andrásnak sorai). DJ Donga kívülálló, kommentátor, ugyanakkor szervesen épül az előadásba, mert ő szolgáltatja a hanghatásokat: vízcsobbanást, motorburrogást, gyereksírást. Fehér Csaba pedig, annak ellenére, hogy nem előadóművész, példát mutat fegyelemből, koncentrálásból, pontosságból... Ha a színészek is ekkora odafigyeléssel és alázattal lettek volna jelen, az előadás villanásai maradandó élménnyé kovácsolódhattak volna össze.
Fel-fel villanó képekből építkezik az előadás, de a néző is úgy érzi magát, mintha egy sűrű ködből kellene kihámoznia az összefüggéseket és – a rendezőnőtől eddigi munkái alapján méltán elvárható – mélyebb értelmet. Nehéz megállapítani, hogy ki okolható ezért. A rendezői problémák mellett ugyanis a színészi koncentráció kérdései is felmerülnek. A szereplők – legalábbis az általam látott előadásban – csöppet sem figyeltek a dikcióra, nem igyekeztek levetni civil gesztusaikat, gyakran unottan tébláboltak a jelenetekben. Hétköznapiságuk szándékosnak mutatkozott, de farmer nadrágban, kapucnis kabátkában vagy egyszerű pólóban is lehetett volna izgalmas, feszes szerepeket alkotni. (Bár nem szokás a közönséget kritizálni, ezúttal az előadás diagnózisához hozzátartozik az iskolás nézők fegyelmezetlensége is.)


Harcsadal
Variáció Kárpáti Péter Méhednek gyümölcse című színművére
Csíki Játékszín

Jelmez, játéktér, rendező: Barabás Olga
Mozgásművészeti tanácsadó: András Lóránt
A rádióműsor szövegét, valamint a dalokat írta és zenéjét szerezte: Fehér Csaba
Szereplők: Ördög Miklós Levente, Kozma Attila, Kosztándi Zsolt, Moldován Orsolya, Szabó Enikő, Antal Ildikó, Fehér Csaba
08. 08. 5. | Nyomtatás |