A Hal vére - avagy mi lesz a színházzal szituáció nélkül?

Zalán Tibor: Halvérfesték – Stúdió “K”

Csehovi miliő szocreál keretben – mondanánk első látásra a Stúdió “K” Halvérfesték című előadásáról. Galambosék lakásában vagyunk, ahol Galamboson és feleségén, Margiton kívül lányuk és vejük, valamint a fiatalok 3 éves “fogyi” gyereke és Péter szülei élnek. Ebben a “mindenki által egyszerre használt, mindenki által egyszerre utált nappaliban”* – egy társalgási színmű ideális terepén – játszódik a darab. Aztán – ahogy ez hangzatos kijelentéseinknél általában lenni szokott – revideálnunk kell álláspontunkat: az Oszkay Csaba által megteremtett tér (három fal, melyből kettőn ajtók nyílnak, mögöttük láthatatlan szobák, ahol fontos események történnek a későbbiekben; a valós életből ismert rekvizitumok: székek, asztalok, pianínó, a falakon képek stb.) ugyan naturalista-realista színpadi világot idéz, ám a szoba padlózata hajófenékre emlékeztető hengerfelületet mintáz. Ez a színpadkép nyilvánvalóan relativizál: a függőleges síkok hagyománytisztelete mellett a színpad vízszintes síkjának meggörbítése az előadás kísérletező jellegét, pontosabban a hagyományos színpadi kód megváltoztatásának igényét előlegezi meg.

Leposa Balázs

A nappaliban állandóan egymásba botló szereplők jól körvonalazható frontok mentén szerveződnek egymás ellen, szociológiailag, pszichológiailag motivált problémáikat készséggel vezetik le az ellenséges oldal képviselőin. A mérkőzés lényege – akárcsak a hasonló problematikát felvető darabok többségében, például Parti Nagy Lajos Mauzóleumában vagy Spiró szövegeiben – az, hogy az aktuális szövetséges mikor válik ellenséggé, és hogy meddig bírja az adott szereplő ezt a változtatást. A Halvérfestékben bőven találunk ilyen meccseket. Ezt a miliőt azonban – s itt már gyanakodnunk kell, hogy használhatjuk-e hagyományos kódjainkat – olyan nyelvi játékok teremtik meg, amelyek sokkal inkább asszociatív, véletlenszerű verbális jel- és jelentéskapcsolódásokra építenek, mintsem kidolgozott, egyéníthető “jellemekre”. A kezdő jelenet konfliktusát a fürdőszobában feldolgozott hal vérének eltakarítása okozza: senki nem hajlandó magára vállalni a tisztítást. Galambos (Hannus Zoltán), akinek agya az egész előadás alatt “üresjáraton megy”, a ’bárd’ szó elhangzása kapcsán (amellyel leegyszerűsödne a hal feldolgozása) a wales-i bárdra asszociál, a fürdőben lévő vér kapcsán a vérfürdőre. Éppígy a később  szóba kerülő ’szájzuhany’-hoz a ló-, kutya- és macskazuhanyt rendeli.
Az előadás első felében szinte kizárólag a nyelvi játékok viszik előre a cselekményt, miközben egyre határozottabban bontakozik ki egy másik jelvilág. A darab önmeghatározása szerint: “abszurd drámai költemény – áthallásokkal”, valamint “Hommage á Anton Pavlovics Euripidész”. Az áthallás mint meghatározás, valamint Csehov, illetve Euripidész egybevont neve természetesen el kell hogy  gondolkodtasson bennünket. Galambos az előadás elején (minden elővezetés nélkül) Trója elestére utal, “készülődő Klütaimnesztrának” nevezi a konyhában halpucoláshoz késeit fenő feleségét, s igen gyakran emleget végzetet, jóslatot. Elektra története úgy emelődik át e drámai költeménybe, hogy a mitikus történetnek csak azon részeit használja fel a szerző, amelyek illenek az aktuális sztoriba. Jellegzetes posztmodern gesztusról van szó: a szövegek egymásba ágyazottságának olyan felmutatásáról, amely egyértelműen szakít az eredetiség modern paradigmájával.

 

 

Az előadás közepén drasztikus változás történik: a zárt térben egymásra utalt karakterek számára egyszerre megnyílik a külső világ; csörögni kezd a telefon az asztal alatt. Érezhető zavart kelt a csengés, a szereplők percekig (színházi előadásban végtelenül hosszú idő ez) nem is tudják felemelni a kagylót. Egyedül Galambos magabiztos, ő tudja, hogy ki csengeti a készüléket, és azt is, hogy ez a hívás komoly változásokat fog hozni. Addig erősködik tétovázó feleségének, míg végül Margit felveszi a beszélőt. Innentől kezdve – egyfajta átértelmezett ibseni dramaturgiának megfelelően – a múlt irányítja az eseményeket, hiszen a telefonáló, Bácskai Bánatos (Szabó Domokos) Galambosné (Homonnai Katalin) lánykori szerelme. Margit házsártos, lompos feleségből pillanatok alatt virágzó szépségű lánnyá változik vissza, Homonnai Katalin metamorfózisa egy szempillantás alatt megváltoztatja az előadás eddigi menetét. Ő immár egy huszonéves lány, akinek szerelme percek múltán előkerül a konyhából, ahol az elmúlt 25 évet töltötte. A többiek érthetően értetlenkednek a történtek láttán, különösképpen az ily módon színpadi identitását elveszítő Linda (Topor Rita), hiszen szerepe szerint nem találkozhatna anyjával, amikor az, apjának megismerése előtt, huszonévesen éppen szüzességét veszti el az egyik ajtó mögötti (virtuális) szobában. Galambos logikája szerint, ha telefonból “ért a vész”, akkor ott is fog távozni: telefonálni kezd, s előkerül az ő szerelme(?), szeretője(?), bizonyos zongoratanárnő (Eszes Fruzsina) is.
A mérkőzés eldöntetett, Galambos sorsát azonban nem egy tragikus jóslat, hanem egy pretextus pecsételi meg. Margit-Klütaimnesztra egy abortuszt ró fel Galambosnak, aki szerinte “feláldozta gyermekét”, mondván: “életünk hajója tehetetlenül vesztegel […] fel kell áldoznunk ahhoz, hogy jó szeleket kapjunk”. Vagyis újra az Agamemnon-történet sejlik fel, amely előre vetíti Galambos végzetét: először csak a családfői széktől fosztják meg, később pedig (az ebédet fogyasztó családtagok sanda gyanújával kísérve) az életétől is. Margit és Bácskai Bánatos ugyanis a fürdőszobába parancsolják őt, majd egy motorosfűrésszel felszerelve maguk is távoznak a színről, hogy később véres leplekben gyanús külsejű szemeteszsákokban vonszoljanak valamit át a színpadon.
Az előadás első fele tehát a nyelv játékait, míg a második a dramaturgia játékait tematizálja. Zalán Tibor drámájában egyértelműen nem mutatható fel sem a naturalista-realista játékmódot követelő kódrendszer, sem az azt megváltoztatni kívánó új szemlélet – bár az erre utaló jelek szembetűnőek a szövegben (Az egyik pillanatban zsánerfigurákat kell a színészeknek megjeleníteni, majd a következőben szerepükből hirtelen kibújva valóság-tapasztalat nélküli tetteket visznek véghez.) A darab ezen eldöntetlenségei némi bizonytalanságot okoznak a rendezésben és a színészi játékban is. De a kísérlet mindenképpen érdekes, hiszen a jelenkori magyar színházban épp ez a legfontosabb kérdés: mi történik akkor, ha az előadás fő szervező erejévé nem a naturalista-realista játékmód terminusaként értendő szituáció, a jól-rosszul megrajzolt és eljátszott jellemek motiváltsága válik.

* A szövegből közölt részleteket a www.szinhaz.hu/studiok címen megtalálható drámaszöveg alapján közlöm.


Zalán Tibor: Halvérfesték
Stúdió “K”

Díszlet: Oszkay Csaba
Jelmez: Németh Ilona
Fény-hang: Fodor Gergely
Maszk: Dénes Angéla
Rendező: Fodor Tamás
Szereplők: Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Topor Rita, Bogdán Árpád, Szabó Domokos, Nádasi László, Bacskó Tünde, Eszes Fruzsina

08. 08. 5. | Nyomtatás |