Táguló pupillák Andaxínház

 

Az Andaxínház előadása üres térben játszódik. A színpad hátulját piros fénnyel megfestett fehér lepel zárja, és ezen a háttéren rajzolódnak ki az időben és térben egymástól elkülönülő hosszabb-rövidebb jelenetek. Mozdulatrajzok és kapcsolat-formák a vörös leplen. Az előadás elején elhangzó mondatok kulcsként szolgál(hat)nak az álló és mozgóképek értelmezéséhez: “Ha becsukom a szemem, nem látok semmit. Ha kinyitom a szemem, mindent látok. (...) Ha becsukom a szemem mindent látok. Ha kinyitom a szemem, semmit sem látok.”

 

Demcsák Kata

A kinyitás és becsukás, a semmi és a minden, a látás és a vakság, a valóság és a vágyak között ingadozva a néző történetekkel töltheti meg a látványt és a szituációkat. A jeleneteket (kinyitom a szemem) sötét választja el egymástól (becsukom a szemem). Az emberi viszonyok, a férfiak és nők közötti örök játék töredékei elevenednek meg a nyitó-csukó játéknak köszönhetően. A töredékek azonban nem állnak össze egységgé, de ez nem is baj. Az epizódok közötti űrt ki lehet tölteni saját valós vagy álmodott esemény-morzsáinkkal.
Az első képben egy nő és egy férfi paradicsomot eszik, a nő habzsolja, a férfi komótosan fogyasztja. Ettől kezdve a paradicsom és a piros szín meghatározóvá válik, időről-időre visszatérő szimbólum lesz. A földi Paradicsom a piros zöldség által jelenik meg, amit lehet habzsolni és kevéssé szeretni, női combok közé illeszteni, női bőrön gurítani, ahogy azt később látjuk. A piros, az életet és halált is jelentő vér-piros, ebben az előadásban a szerelem / szeretet és a gyűlölet színe. A nők és férfiak közötti, egymásért és egymással vívott harc szimbóluma.
A piros háttér előtt élesen rajzolódnak ki a táncoló, találkozó figurák. Az egyik epizódban a színpad bal oldalán egy nő táncol. Kezében iratrendező, és a tárgy mozgása leginkább a tangóharmonika kígyózásához hasonlít. A színésznő teste és a kezében tekergő tárgy vágy-erővel megtelt “násztáncot” lejt. Közben a jobb oldalon egy férfi és egy nő hasonló erővel táncol.

 

 

Egy másik jelenetben vágyközelítés történik. A férfi (Stubnya Béla) széken ül, háttal a nőnek (Balogh Margit), aki közös életük álmait szövögeti. Hosszan beszél arról, mi lesz majd egyszer, ám a közönnyel szembesülve álmait egyre rövidebbre vágja, és eközben egyre kisebb lesz a nő is, a padlóhoz közelít, lecsúszik, egyetlen karjával támaszkodik a szék támlájára, hangja is egyre elcsuklóbb. Kapaszkodik a közönybe, egyre erősebben, a nő.
A fémlappal “kettéosztott” ember (Murányi Zsófia) táncának másik epizód ad otthont. A kettéosztott ember kettős lénye a két szélre kerül. Egyik oldalon rikító ruhás nő, a másikon zakós férfi. Felváltva látjuk táncolni oldalait. Később leveszik róla “nemi jellegeit”, eggyé válik vagy kétneműsége egyesül. Az egymás utáni epizódokból, paradicsomi vörösből lazán szőtt előadást az ő tánca zárja.


Demcsák Kata

 


Táguló pupillák

Andaxínház

Fény, hang: Árvai György
Koreográfus: Murányi Zsófia, Balogh Margit
Rendezte: Zsalakovits Anikó
Szereplők: Balogh Margit, Murányi József, Schermann Márta, Bereczky Péter, Geltz Péter, Stubnya Béla

Balogh Margit, Murányi József, Schermann Márta, Bereczky Péter, Geltz Péter, Stubnya Béla
08. 08. 4. | Nyomtatás |