A test közepe

Kompmánia: Homo non est

„Termékeny elakadás.”
(Petri György)                                                                                                                                                                   

Három ajtó.

Először az ember várakozik. (Teltháznak ígérkező csoportosulás, kusza alapzaj.) Megsejti, hogy valami fontos lehet abban, amit látni fog, valami szokatlan – de a szereplők által bátran felvállalt –, ugyanis a beengedés előtt közölik, hogy az előadás alatt semmiféle felvétel nem készíthető, ha erre mégis sor kerül, a darabot azonnal megszakítják.
Czibere András


Bent, közvetlenül a nézőtér előtt, vízszintes vonalban kréták máglyarakásszerű sora. (Meg a háttérben a három ajtó.) És egy fűzöld, szőrös szék. Balra kerítés. Először homályló fény jobbra fent: egy (az előadás során mindvégig) törökülésben ülő alak, arca valahogy mozdulatlanságában is átmeneti. Az alatta zajló történés mögöttes teljességeként ül ott; mintha belőle indulna ki, mintha benne végződne (majdnem ő a záró kép is) valami folyamat. Az első kép meglepően közeli. A homályt szinte köznapi fény váltja fel. (Olyan, a nézőt zavaróan nem takaró, józan fény.)

Egy férfi pár.

A rituális táncokra jellemző elszántság és koncentrált erő. Közös célért – a másikért, közben önmagáért, meg kettejükért – összehangolt dinamika. Szét, össze, szét, össze, de közben majdnem-elválások és épp-közelségek; egy viszony, egy kölcsönösség közös aurájának teherbírási próbája. Mennyire rugalmas, mennyire szélesíthető a pulzálásuk, kitapintható-e szélső pont, vajon ők maguk a két végső pólus? Jó nézni, ahogy a koreográfia biztosítja a táncosoknak, hogy úgy vehessenek részt a mozgássorban, mint egy elsődleges tapasztalatban. Valami ott helyben alakuló frissesség doppingolja őket.

Később is egyetlen nemé, a férfiaké marad a terület.

Egymás között vannak. Elválasztva a tágabb összefüggések rendszerétől, egyetlen entitáson belül oszlanak meg a hasonló pólusok. A szerep: azonos. A szerep elválaszthatatlan alakítójától. A szerep a viselőjén burok, viszont ő alakítja.

A három táncos teste tökéletesen szőrtelen, szemlélésük közben a viszolygás holtpontjától az elfogadásig érünk el. A természetesség itt valamiféle mesterkéltségben talál kiutat. Egyetlen eszköz azonban megváltoztathatja a teljes testet. Az egyik táncos balettcipőt húz, és nemi szervét hátraszorítva táncol. Vagy hárman ülnek hófehér székeken, hátrahajolva, keresztbevetett lábuk közé rejtve ágyékukat. Lüktető törzsek csupán, kezük ideges affektáltsággal csapkod felfelé, a levegőbe. Egyszer csak vörös rózsaszirmokat hullajtanak el az ölükből. Aztán egyikük az árnyékát próbálgatja. Mikor szembenézne az arc hosszan a falra vetődő sziluettjével, az rögtön visszaugrik az archoz. Másikuk fűzős ruhában, háttal nekünk, riszálva, maga kelletve táncol, s alkata elidegeníthetetlen részének hat a feminin rángatózás.   Vagy: végül egy létráról önmagát keservesen letornázó, majdnem tehetetlen test a földön köt ki, úgy kúszik ki az egyik ajtón. Mindvégig erős, átütő formák, melyekben a nemi szervek egyetlen esetben sem láthatók. A Homo non est csak a testek inasan csupasz, elsődleges és másodlagos nemiségtől megfosztott birodalma. A született férfi testeké. „Nem a neme szerint beszélek az alkatáról, hanem az alkata szerint beszélek a neméről.” – írja Nádas Péter (Az égi és földi szerelemről).

De ott a nő, lepusztult dizőzként vagy az anyaság szimbólumaként, aki az egyik táncost mellére vonja, de a tej egy rúd végén folyik ki, éppen váratlanságánál fogva gyönyörűen és tisztán. Egy másik arcot mos benne. Az utolsó kettős legvégén magok hullanak a földre, egészen magas halomba gyűlve. „A lélek nem más, mint a test formája” – mondja Pomponatius.

Aztán a legvégső kép: két kézbe temetett arc. Gyerekhang.             






Csabai Attila: Homo non est

Kompmánia



Díszlet, jelmez: Xabay team

Designer: Fehér Erika

Hair design: Betty–HAIRoin

Sminkes: Juhász Edit

Fény: Thomas Blawear alapján Csabai Attila, Tamás Gábor

Zene: J.–L.Matinier, Cakewalk, S. Barber, Net, K. Nomi, N. Simone, F. Moity, Djivan Gasparian, Kálmánka

Koreográfus-rendező: Csabai Attila

Táncolják: Csabai Attila, Gergye Krisztián, Károlyi Balázs

Szereplők: Ágens, Fürtös György

Helyszín: Szkéné Színház
08. 08. 4. | Nyomtatás |