A bőség zavara

Csabai Attila: Romance – Kompmánia

A Kompmánia legújabb darabjával túllépett a „minden jóból megárt a ...” közismert és közkeletűen be nem tartott szabályán. Minden húrt megpendítenek „a húszas évektől napjainkig”, hogy teljes keresztmetszetet adjanak az idillről. Az előadás klipek sorozata, valami revü-féle artisztikusan kikristályosodott alakja.
Farkas Boglárka

A Szkénében a jegyes pultnál egy CD-s dobozt nyomnak a néző kezébe. A borítón egy kedves lány napraforgóval. A feltűnő színekben pompázó tokban még színesebb papírlemez és egy színlap-műsorfüzet a fontos tudnivalókkal: van itt fekete meg sárga halál, tiszta fehér és lángvörös meg éteri kék, és mindenek előtt idilli pinky. Erről szól a darab is, ami afféle festői mestermunka. Egy kis kommercializálódás és eltömegesedés csipetnyi elmagányosodással fűszerezve, őrült tempó, rohanó évezred, show business és klip világ, divat-őrület és mindenek felett erotika.
Danaida munka lenne az elejétől a végéig felidézni a tizennégy jelenetből álló est minden epizódját. A szikrákat és robbanásokat, a percekbe zárt időtlenséget és a lesifotósként ügyesen lekapott múlandóság pillanatait egymás mellé állító darab mindig rólunk szól, „az ‘e világi’ és a ‘nem e világról való’ figurákról, egy olyan háromdimenziós klip tükrében, ahol az egymást követő képek hangulatai az ‘urak’ és a ‘hölgyek’ különböző állapotait keresik. A szándékos elferdítések mögött mindvégig ott lapul az Idill és a legtökéletesebb harmónia...” – közli a műsorfüzet. A Kompmánia előadásában kis világunk képét látjuk, azét a világét, melynek lakói az ezredfordulón kétségbeesetten keresik az idillt...
Az „Imago Mundi” törött tükördarabjai törvénytelenül szórják a fényt szerte-széjjel: hat táncos, szólóban, duóban, trióban. A fekete bőrfotelben sárga parókás díva – meztelen férfi – ölén napraforgó virágzik. Egy másik fekete reverendához hasonló ruhában szaggatott, mechanikus mozgást végez, míg egy harmadik – egy fehérruhás –, keleti díszben, fekete parókában míves táncot lejt. A ‘tradíció’ maga a megtestesült kellem. A kúpfény váltakozva hullik rájuk: tessék választani!, vigyük haza a kollekciót! Egy rúdon kicsusszanva a mennyországból – az aranyszínű műszálas függönyből aláereszkedve – angyali teremtés testet és kevés ruhát ölt a mi megváltásunkra és boldogításunkra. Nem csalatkozunk. Földi igényeinket mennyei táncával juttatja eszünkbe. Érosz, köszönet kegyeidért illet, és téged is, Go-Go istennő csodás találmányodért. Az ‘individuummal’ párhuzamosan egy pár jól fésült busynessman, majdnem egymáshoz láncolva, bábként játszva egymással, gyönyörű kontaktus tánc(ban).
Már az első színben feladta a leckét a két ledér bárkisasszony/modell az esztrádból: „meggy vagy cseresznye, mondd meg rózsám szeretsz-e?” – énekli egy hang a húszas évekből, és kérdezi szakadatlanul a toló széken begurított beteg-haldokló gramofon is a darab végén. Addigra csordultig teltünk búval, derűvel, nevetéssel és örömmel, rejtőzködő rémülettel, bóbiskoló döbbenetté szelídült felháborodással, szenvedéllyel meg gyásszal, izgalommal, mindennel. Addigra volt már tangó (zokni-, illetve harisnyatartóban csak lábakkal), volt egy néma, szomorú, talán beteg test – egy másik gördülős széken –, ami/aki aztán ott maradt ránk meredve a csendben, sárga parókában és sárga alsóban, száján tapasszal a pislákoló fényben. Volt arc nélküli csuklyás primadonna, talpig vörösben, aki a testével énekelt áriát, de elhittem, hogy közben ő játszik az összes néma hangszeren. Volt három megveszekedett, aki vasalódeszkára fektetve matériát vasalt kegyetlenül. Volt két csókos szájú, angyali fehér parókában pózoló szempilla-rekorder. Láttam vetkőző úriembert harakiri előtt beretvaéles késsel akrobatikázni, mögötte meg ott volt a termék piaci típusa. Real & ideal show, találkozott kelet & nyugat. Aztán egy lány táncolt izgalmas piros ruhában és hyper-extra-plussz holdjáróban, talán balett órán volt, míg a pasi a fotelban egy rakás szép, divatjamúlt, old-time-ninety’s cipővel agonizált egy megható francia sanzonra. Azt is láttam, amikor az egymásra merőlegesen állított fekete ágyakból és önmagukból kikelve majdnem élet-majdnem halál harcot vítt férfi és nő, s a gyász színében egymáséi lettek. Voltak más ágyak is, s bennük hárman egyszerre, nyalták-falták bizony a középsőt kétfelől. Voltak ruganyos falak, gumiajtók, egy fiú meg egy lány egyformán öltözve, feketén-fehéren, ostromolva szerelmükkel a határokat, a falakat, egymást, meg a mi szívünket. És volt, amikor tótágast állt a világ, és a kezén járva egy ember áthaladt a színen, alternatívát villantva fel a fénykörök között keresgélő, fekete-fehér bohócruhába öltözött, mankóival csodálatosan táncoló ‘nyomoréknak’… szenvedélytől túlcsorduló, keserédes hegedűszóra.
Volt, hol nem volt, és van most is, meg lesz is, jut is, marad is.
A táncosok technikája itt végre cél helyett eszköz. A kontakt, a pantomim, a break, a go-go, a Jackson & Madonna videoclip stílus egységes tánccá alakul, a táncokból pedig előadás születik. És kicsit közönség is ahhoz képest, ahogy bementünk ugyanazon az ajtón... Az etűdök összevarrva az előadás laza, ám erős szövetét adják. Értő kezek, nemes anyag: csodálatos jelmezek, remekül (ki)használt, gondosan összeválogatott kellékek, szívet dobogtató extravagancia, kompakt disc abból a zenéből, ami most van, ami maradt és amit szeretünk. Fény és árnyékvilág, túlvilág, álomvilág. Minden passzol, minden ömlik, árad, hideg-meleg zuhany, elönt a bú és elragad a mámor, a tempó elsodor. Sok a jóból.






Csabai Attila:
Romance, avagy kétségbeesve keresem idillt!
Kompmánia

Díszlet, jelmez: Xabay, Károlyi Balázs
Zene: montázs a 20-as évektől napjainkig           
Koreográfus: Csabai Attila
Alkotótárs: Ladjánszki Márta
Előadják: Csabai Attila, Ladjánszki Márta, Károlyi Balázs, Rácz Eszter, Szász Dániel, Gergye Krisztián
Helyszín: Szkéné
08. 08. 4. | Nyomtatás |