Galy Gay átalakulása

Brecht: Mann ist Mann

A berlini BARACKE Deutsches Theater előadása a Trafóban

Galy Gay kikötői rakodó, Indiába telepedett ír vendégmunkás, a kisember és papucsférj, egyik reggel elhatározza, hogy dőzsölni fog feleségével: halászlét esznek. Amíg az asszony odateszi a vizet, ő elszalad halért a piacra. A halaskofák soráig sem jut el. Három nap múlva éjszaka az Indiába telepített brit haderő legvéresebb kezű osztagparancsnokaként asszonyokkal és gyerekekkel telimentett erődöt dönt romokba.
Bognár László


A brit hadsereg egyik osztaga megdézsmálja a helybéli templom kincsesládikáját: nem volt pénzük sörre Egyikük azonban ott ragad a templomban, így lebukhatnak az esti létszámellenőrzésen. Társuk helyére Galy Gayt állítják be a sorakozónál. Másnap reggel már szabadulni akarnának a rakodómunkástól, csakhogy nem lehet: katonatársuk nem tér vissza a templomból, a hadtestet pedig elvezénylik a kikötőből bevetésre. Galy Gay menne haza, de nem engedhetik el, katonává kell lennie. A katonák az amway-szervezők biztos orrával megérzik, hogy Galy Gay sebezhető, hogy csak életének bomba üzletére vár. Hát rendeznek neki egy elefántvásárt. Eladatják Galy Gay-jel a hadsereg kamu kincstári elefántját, majd tetten érik a sikkasztáson, és a kamu hadbíróság halálra ítéli őt. Galy Gay választhat: vagy megmarad Galy Gay-nek (és akkor mint bűnöst kivégzik) vagy azonosul a katona szereppel és Jeriah Jip-pé válik (ő az osztag hiányzó tagja). Mire ismét reggel lesz, egy Jeraiah Jip-pel teljessé vált osztag vonul támadásra. Az erőd lerombolása után, a romok tetején Jip diadalmenet élén bevonul Tibetbe folytatni a harcot.

A feleség szoknyája mellől a meggyilkolt tízezrek tetemeihez vezető út egyik fontos történése az, ahogyan Galy Gay belülről megnyílik a feladat számára, ahogyan szimatot fog és ennek nyomán elhatározásra jut, ahogyan elkötelezi magát a feladatnak. A másik fontos történés az átalakítás, az egyes állomások, amelyek során a kispolgárt a katonák fokozatonként megfosztják emberi, polgári-közösségi vonásaitól, mércéitől, méghozzá úgy intézik, hogy Galy Gay maga, önként vesse le magáról ezeket a rétegeket gyermekkoráig visszanyúlva, s oly mértékben tagadja meg önmagát, hogy Jeraiah Jip-ként maga mondja el a gyászbeszédet Galy Gay fölött. Vígjátékában Brecht az átalakítást dolgozta ki, az abszurd színház csúcsteljesítményeiként remeklő jelenetekben festette meg a kispolgári létezés erőtlenségét, esendőségét a katonai szellemiséggel szemben (1926 őszén mutatták be párhuzamosan Darmnstadtban és Düsseldorfban).

Thomas Ostrmeier rendező és Jens Hillje dramaturg a Brecht-darab másik történését, a belső átalakulást nagyította föl. A rendezés figyelmeztető kép arról, hogy a jóléti állam elhalása nyomán elszegényedett emberek mennyire kiszolgáltatottakká, mennyire elvakultakká, mennyire gátlástalanokká tehetők. Az 1997-es bemutató idején diadalukat ülik a multinacionális pilótajátékok, a network-marketinggel kisszerűvé züllesztett és totalizált, egykor még emberi vágyak (most már országunkat egy zokniért vagy egy flakon mosogatószerért). Ebből a hangsúlyeltolódásból következően változtattak a darab szerkezetén. A „Közbeszólás”, amelyet Brecht Begbickkel mondatott el, és amelyben a néző figyelmét az ember nála megmutatott átszerelésére, átesztergálására irányította, itt most elmarad.

Jelentősen meghúzták a Begbick-, a kantinosnő-szerepet. Begbick úgy csillan át Brecht vígjátékán, mint Falstaff a IV. Henriken (és Petra Hartung játéka meg is ajándékozott minket ezzel a ragyogással). Brecht művében jelentős ingadozás észlelhető: meddig is tart voltaképpen a kispolgár átalakítása. Meddig tart a darab – a sírnál van-e vége, ahol a Jeraiah Jip-pé lett Galy Gay eltemeti a rakodómunkás Galy Gay-t, vagy pedig Tibet tövénél, a lerombolt erődnél, ahol Galy Gay átváltozása eléri végpontját, mely után tovább már nincs hova átalakulni (s ez egyes Mann ist Mann-rendezések valóban hol itt, hol ott fejezik be az előadást). Ha a „Közbeszólás”-hoz igazodunk, akkor a sírnál véget kell érjen a mű. Csakhogy az átalakított embertárgy elszabadul az átalakítók kezéből, önálló életre kél, elindul saját útján és kiteljesíti az átalakításban benne lappangó, korábban az osztag katonái -- és Brecht korabeli nézői és sajnos a ma nézői -- előtt is rejtve maradó logikát, Galy Gaynek ki kell teljesítenie a militarizmus szellemét, annak legszélsőségesebb következményeiben. Ha az ábrázolt világ igazságához „igazodunk”, akkor a darab Tibetnél ér véget. A sírtól Tibetig vezető út igazi szereplője Begbick lesz. A kantinosnő az erő, a férfiasság, a katonásság és a hatalom szerelmese, az ő szeretője mindig a mindenkori parancsnok (ami Begbick lehetőségei között az őrmester fokozatot jelenti). Galy Gay átalakítása során Begbick egyfelől a külső szemlélőből az újonnan születő katona pártolója, szeretője, szurkolója, harcra gerjesztője, anyja és nevelője lesz, miközben másfelől egy pillanatra sem veszíti el ítélőképességét, mércéit. Ezért az erőd lerombolásakor ő az egyetlen, aki képes felmérni a pusztítás borzalmát, sőt azt, hogy ehhez a vérfürdőhöz ő asszisztált, ez az ő világának a termése. A tömegmészárlás egyúttal Begbick felismert tragédiája. (Ma a NATO szerbiai, koszovói katonai beavatkozása készteti olykor hasonlóan tragikus konfrontációra Európa gondolkodó embereit.) Ezzel a Mann ist Mann szerep-egyensúlya is majdnem megbillen.

Ostermeier rendezése számára a Brecht-mű ingadozása nem jelentett kihívást, hiszen az átalakulás végső pontja a vérfürdőt rendező katona. Az előadás hármas tagolást kapott. Az első felvonás: a kispolgár Galy Gay világa, a második: az elcsábuló, a feladatra magát eltökélő Galy Gay belső megnyílása, lelkileg motivált átalakulása, a harmadik: Galy Gay szociálisan motivált átalakítása és az eredmény bemutatása. Azzal, hogy (Tilo Werner alakításában) Galy Gay belső megingathatósága, megrendülése került az előadás középpontjába, az egyes szerepek sem lépnek egymás lábára. A Begbick-szerep meghúzhatóvá vált. A három katonaszerep (Martin Engler alakításában Uria, Ronald Kukulies-ében Jesse, André Szymanski-éban Polly) kikerült az előadás fókuszából, ezért lehetővé vált ezeknek a figuráknak a komikusabb, burleszkszerűbb értelmezése. Ők nem vadállat usztasák, nagyon is esendőek. Mennyire gondosan festi meg az előadás a partraszállás fáradalmát, a kimerült katonák sörszomját. A katonák és a templom, a pap viszonyát Brecht a szentséget nem ismerő testi erőszak és a józan evilági gazdálkodó ösztön szembeállításával festi meg. Ostermeiernél a katonákat elbűvöli a szent tér, a pap szinte bénulttá varázsolja őket. A fosztogatás közben őrszemnek kint (!) hagyott katona szinte klausztrofóbiás rohamot kap a templom sajátos világának kisugárzásától. Az elmaradt társuknak nyomába eredt három katona nem a turisták miatt távozik a templomból (mint Brechtnél), hanem megbűvölten szinte kiszédülnek az épületből. (Wang papot Martin Brauer alakítja). A katonák szerepének módosulása nyitott utat az előadás lenyűgöző mozgásvilága számára.

Gennadij Bogdanov, az előadás társszerzője, a meyerholdi biomechanika (sajátos kontakttechnika) tapasztalataival koreografálta az előadást. A lenyűgöző profizmuson, a színészek megdöbbentően jó kondícióján (közel két és fél óra erőteljes, minden pillanatában koreografált mozgás), a sziporkázó burleszken túl az igazi csemegét a második felvonás kínálta, amelyben sikerült kontakttechnikával elemekre bontani és ábrázolni Galy Gay lelki fordulatát, belső történéseit.

További technikai csemege volt a színpadi kocsi. (Fel Európára!, Az ágaskodó föld rendezéseiben Meyerhold is életre keltette ezt az elfelejtett, klasszikus színházi eszközt.) A kocsira rendezték rá az első képet, Galy Gay otthonát (mint valami zenélő óracsoda alkatrésze vonul át a színen a jelenet alatt a kocsi), és az utolsó képet, az erődöt bombázó ágyút körülötte az osztaggal, az élen Galy Gay-jel, lábai közül fallosza folytatásaként ágyúcső mered az égbe, amelyre Begbick mindenevő nőstényteste csavarodik rá. A többi jelenet a kocsi köré szerveződik, amely hol kantin pult, hol pöcegödör (ide mint előzetesbe zárják be Gay-t), hol bírói magaslat.

Az előadás csekély mélységű, 15 méter széles térben játszódik, amelyen teljes hosszában sínpár fekszik, ezen mozog a kocsi. A háttérben, nem túl távol a síntől magas fa palánkok állnak, egyszer ez a templomfal, amelyet a katonák megmásznak, máskor ez a kantin fala vagy a kivégzés tűzfala. Amikor a hadtestet bevetésre vezénylik, akkor a kantin is együtt megy a katonákkal, vagyis miközben Galy Gay-t átalakítják Jeraiah Jip-pé, aközben Begbick kantinját is le kell bontani. Az utolsó felvonás egyes jeleneteit a díszlet, vagyis a kantin lebontása tagolja, az utolsó jelenetre a teljes színpadot lebontják a szereplők, baloldalt szép rendbe felrakva deszkaelemeket (ezek adják majd a tibeti erődöt), csak a sín marad mindvégig a színen. (Díszlet: Jan Pappelbaum.)

Az előadás a nézőt igyekszik intenzíven bevonni a történésekbe. Ez a Baracke otthonában könnyebben sikerül, mivel játékhelyük a nézőtérrel együtt egészen alacsony. Amikor Galy Gay temetésére kerül sor, akkor a koporsót körbehordozzák, a nézők között kézről-kézre adják, ahogyan a katonaságnál is a bajtársak. A jelenet hatását csökkentette a Trafó magas belső tere. Az előadás legszívbemarkolóbb pillanata Galy Gay kamu kivégzése: át kell élnie azt, hogy most mindjárt kivégzik, el is ájul majd, el is sütnek majd egy pisztolyt a füle mellett, hogy „hallja is, hogy meghalt”, aztán amikor fölébred, akkor majd már mint Jeriah Jip tér magához. A katonák bekötött szemmel a falhoz állítják a meggyötört, pöcegödörben megmártott Gay-t, aki kétségbeesve könyörög az életéért, eközben az osztag katonái beülnek a nézők közé, és a nézőkkel összekacsintgatva, duhajkodva, kiáltozva élvezik a halálraítélt vergődését. A cinkosaikká lett nézők feszengenek e számukra is felkínált barbár gyönyörtől.

A Baracke vendégjátéka igazi kaviár volt, nem egyszerűen plat délicat.



(bognar-l@mail.elender.hu)
08. 08. 4. | Nyomtatás |