McPuszta

Pintér Béla: Népi rablét

Banyek, én röhögtem mint állat. De ez ne tévessze meg a kifinomult olvasót. Az arcizmaim akkor is horizontálisan torzulnak, ha trágár szavakat hallok, obszcén gesztusokat látok, és a legmerészebb giccs kifejezetten vonzza tekintetemet. Aki az ilyen szórakozást megveti, vagy 50 percnél hamarabb ráun, az lehet, hogy unatkozott a Szkéné előadásán.
Egy lakodalmat láthattunk az anyakönyvvezetőhöz érkezéstől a hajnali hazavonulásig – az esküvő legvisszataszítóbb és legtorzabb formáját, amely Kelet-Európában elképzelhető. Pintér Béláék igazi multikulturális csemegét sűrítettek e kézfogóba, a tömegkultúra lokális és internacionális változatának nászából fogant hableány majd egy órát öklendezett a színpadon.
Magyari Péter

A férfiak csikós ruhában, Oekley-utánzat napszemüvegben, szitanyomástól feltűnő mintás pólóban érkeztek az esküvőre, amolyan cyberbetyár benyomást keltve. A nők szoknyája alatt feszült a mixed-color sztreccsnaci, pink/narancsszín toppal ékesített felsőtestüket övtáska zárta köldöktájt. Hátsójukon aranysujtásos szalagok hímzett feliratai hirdették a hölgyek ars poeticáját: I love dance, Top Energy stb. Nemiségcentrikus rigmusokkal és kvázinéptánc motívumokkal üdvözölte egymást a násznép, és eme folktáncos hajlandóságukat később is többször felidézték. (Félek, még Vásárhelyi tanár úr se tudta volna felismerni a szászcsávási és kalotaszegi motívumokat.)
Egyedül az anyakönyvvezető volt mentes ruházatilag az etno sallangtól, világoszöld öltönyével őrizte hivatalos jellegét. Az egész előadás folyamán időről időre menetrendszerűen olyan tárgyakkal díszítette a hátteret, melyekért a céllövöldékben '84 táján komoly vetélkedés folyhatott (motoros nő tigrissel, rózsaszín fénylánc, Bruce Lee szúrós szemmel több pózban egy plakáton négyszer, ilyenek...). Mégis, rám akkor volt a legnagyobb hatással e jeles férfiú, amikor megszólalt. Dévényi Tibor (Három kívánság) műsorvezetői képességeit tökéletesen egyesítette a Harlekin Szerelmes Füzetek szintagmáira emlékeztető mondanivalójával, amit mesterien bolondított meg Antal Imrét idéző szóviccekkel. Végig irányította az események levezetéséből ráhárulót, és csupán egyszer vesztette el türelmét: féltve hazánk demográfiai mutatóinak kedvezőtlen alakulását, pofonnal tiltott le egy leszbikus megmozdulást. A menyasszony megerőszakolásában viszont részt vett, és egyébként is hagyta, hogy a résztvevők kedvükre szórakozzanak.
Azok szórakoztak is. Az „igen” helyett ugyan a vőlegény lefejezte a menyasszonyt, de ennek nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget. (Az előadás szempontjából sem volt sok értelme, bár a végére így be lehetett csempészni egy hatásos UV fényes koponyás haláltáncot amolyan finálé jelleggel.) A beszéd alatt unatkoztak ugyan egy kicsit, de szotyival és cigivel könnyebben telt az idő, és utána a három pár alaposan nekiveselkedett. Mulattak, volt sok ennivaló, meg ital és rigmus, ahogy dukál. („Három kilo bárányhús, úgy megbaszlak, elájúsz!” meg „Mire nyolcat üt az óra, az asztalon legyen kóla!”). Egy Ki mit tud?-szerű szereplési lehetőség is megadatott mindenkinek, sorszám alapján, igazi mikrofonba. (Ének és próza kategóriákban léptek fel a mulatók, egy Himnusz kísérlettől a Szerelembomba refrénjéig terjedt a kínálat.) Néha birokra keltek az ifjak, kiderült, hogy a vőlegény tűzokádó is, sok néptáncimitálás meg diszkó ment, és ahogy ez minden visszataszító magyarországi rendezvényen szokás, vonatozásra is sor került természetesen. A lakodalom vége felé jó durva stroboszkóp pörgette fel a hangulatot, és egy német nyelvű technoszerűség fokozta a csúcsig. Aztán jött az ilyenkor elkerülhetetlen beájulás, amikor már mindenki csak lassan, monománul mozdul: egy lány begyűjti a karórákat, társa mindenkit megcsókol, egy fiú kimérten pofozkodik (fejenként három pofon), egy másik – hortobágyi szuvenírekkel terhelt retardált osztrák turistának öltözött srác – pedig nemre való tekintet nélkül mindenkit magáévá tesz hosszú másodpercekre. Az anyakönyvvezető nejlonzacskóból ajándékot oszt, nem tudni, miért. Néha erőtlenül megjegyzi: „Eladó a menyasszony...” – és a figyelmes szemlélő érzi a mondat abszurditását. (Ne feledjük, az eladónak titulált személy fővesztés okán nincs jelen.)
Egy performance-ot nézhettünk végig, a végletekig hajszolt kamionparkolói „népi” kultúra tobzódását. Egy hosszan kifejtett ötletet sok mókás kellékkel. Kiindulásnak mindez nagyon vicces: lehetne köré egyszer egy színdarabot is szervezni.


Pintér Béla: Népi rablét

Díszlet, jelmez: Nyitrai Orsolya
Fény, hang: Tamás Gábor
Rendező: Pintér Béla
Előadják: Bencze Sándor, Csatári Éva, Deák Tamás, Enyedi Éva, Nagy-Abonyi Sarolta, Péterfy Borbála, Pintér Béla, Thuróczy Szabolcs


08. 08. 4. | Nyomtatás |