Kortárs második évezred

Mándy Ildikó – M. Tóth Géza: X.Y.Z.

X.Y.Z. – az emberi koordinátarendszer személytelen síkjai. Metszik egymást, a geometriai szabályok kegyetlen törvényei szerint. Az általuk létrehozott absztrakt térben élnek az előadás absztrahált-abszurd-kortárs szereplői: X.,Y. és Z. – egy nő és két férfi – és megelevenedett, vetített árnyuk.   
A játéktér is a koordinátarendszert idézi: a három dimenziónak megfelelő fehér fal, mint egy üres szoba tárul felénk, arra vár, hogy a táncosok belakják. A tér – a lét – ostroma zajlik, a három táncos birtokba veszi a díszletet, saját életterévé alakítja. Helyesebben: ők idomulnak hozzá, ahogyan a plafonon, falakon vándorló pókok módjára végigjárják atereket. A fehér, elasztikus anyagból készült sík mögött ugyanis szabályos koordinátarendszer van, az állványzat, mint egy láthatatlan négyzetháló rendezi és irányítja a közönség elé táruló képet. A táncosok mint a mászókán, le-fel, ide-oda közlekednek, mintha mi sem lenne természetesebb. Időnként találkoznak. Néha mintha felismernék egymást. „A valós találkozásra (együttállásra) így nem képesek. Ahhoz, hogy ez mégis megtörténhessen, önmaguk rendszerét (térértelemzését) ideiglenesen vagy teljesen feloldva-feledve partnerük dimenziójába kell, hogy kerüljenek.” 
A második évezred fordulóján már a gravitáció sem okozhat gondot, futkározhatunk a falakon, a fizikai erők nem gátolnak ebben. Nem kötnek állandó szálak a földhöz, saját magunkhoz, a többiekhez. „Az előadás az egyedüllétről és a keresésről, távolodásról és közeledésekről, látszólagos és valós találkozásokról szól.” Az X sík felől oldalvást közeledő, az Y-ba felülről bemászó és a Z sík alá beguruló szereplők és vetített képeik itt-ott érintik egymást, horzsolják a másik dimenzióját, és néha összeütköznek. A kontakt elemekkel tűzdelt koreográfia az előadás központi gondolatát, az érintést és az érintetlenséget fogalmazza meg. A tánc szép ötvözete a szögletesség és a pontos, mégis könnyed és elomló kontakt technikának. A találkozások alkalmával kialakul valamiféle, az eddigi jövés-menéstől eltérő viszony. Egy olyan kapcsolat, ahol van esély arra, hogy megszülessen a „neopuritán” díszlet, a bakancsos-oveallos-szintetikus-fekete-fehér-szürke-csillámporos „ultra-modern” jelmezek és a rendületlen-érzéketlen arckifejezés alá mélyen eltemetett érzelem. Ebben a „csillagközi atmoszférában” az idő gyorsabban pereg, mint valaha, a tempó hajszolt – elindult a visszaszámlálás. Mindenki siet valahová, a játéktér örök mozgásban van, rendkívüli mechanikus dinamizmus ez. Az előadáshoz pontosan illeszkedik a remekül hangszerelt-komponált zene, gyorsabb majd lassú szólamaival szinte elválaszthatatlanul jelen van az első perctől az utolsóig, végig benne lüktet a mozgásban. Együtt van minden, amit egy óra alatt el lehet mondani rendhagyó formában, szavak nélkül egy életérzésről, egy hangulatról, X., Y. és Z. viszonyáról.
Gyönyörű és érthető kortárs polifónia ez, összművészet, amelyben együtt találjuk a mozgásszínházat, a filmet, a zenét, miközben olyan az egész, mint egy absztrakt festmény.

Mándy Ildikó – M. Tóth Géza: X.Y.Z.

Ötlet, díszlet, film: M. Tóth Géza
Installáció: Mészáros Gábor
Zene: Stollár Xénia
Koreográfus: Mándy Ildikó
Rendezte: M. Tóth Géza, Mándy Ildikó
Jelmez: Pálffy Szilvia
Fény: Kocsis Gábor
Előadják: Bodor Ildikó, Kis Zoltán, Nagy Tamás
Helyszín: Trafó

Farkas Boglárka
08. 08. 4. | Nyomtatás |