Nem akartam történetet mesélni

Beszélgetés Mándy Ildikóval

Mándy Ildikó a Dominó együttesben kezdte pályáját, majd testnevelő tanári diplomát szerzett. Egy éven át a Corpus pantomimegyüttes, majd 1985-től az Artus társult állandó tagja, utóbbinak egyik alapítója is. 1993 óta önálló koreográfiákat is készít részben az Artus, részben a Közép-Európa Táncszínház és a Duna művészegyüttes táncosaival. Kék hétfő (1993) című darabja elnyerte a Fővárosi Ömkormányzat színházi díját, legújabb, X.Y.Z. című koreográfiáját pedig az idei Veszprémi Kortárs Tánc- és Mozgásművészeti Találkozó zsűrije alkotói díjban részesítette.
Fuchs Lívia


– Az  X.Y.Z.  történetet rejt?
– Nem, egyáltalán nem akartam történetet mesélni. Régóta foglalkoztatott egy olyan forma – akár mozgás, akár térforma –, amiből ki lehetne indulni. Végül sok-sok beszélgetés után Tóth Géza ötlete volt a három síkot tartalmazó díszlet. Az izgatott mindkettőnket, hogy hogyan is lehetne egy olyan három dimenziós világot felépíteni, ami egyszerre másvilág, de azért mégis a mienk. Csak éppen a feje tetejére állítva, meg kifordítva, megbolondítva. Ehhez a térötlethez aztán mozgásokat kerestem a táncosokkal, abból elindulva, hogy a gravitáció milyen irányban hat.
– Hogyan vetted rá a táncosokat, hogy mászkáljanak a függőleges síkon? 
– Először nem akarták elhinni, hogy ilyen lesz a díszlet. Ráadásul a ráhangolódást eleinte rendes falakon kezdtük el, ott kísérleteztünk. A mozgáslehetőségek igazi kipróbálásához akkor kezdhettünk, amikor elkészült a díszlet, ez a bordásfal. De szidtak minket nagyon, mert iszonyú nehéz  dolguk van. Még amikor a talajon vannak, az is úgy lejt, hogy pont a gravitáció ellen kell nekik dolgozni. Borzasztó fizikai teljesítmény!
– Mennyire volt készen benned a mű egésze a munka elején?
– Vázlatosan tudtam, hogy négy tétele lesz. Először a síkokat akartam megjeleníteni, a második tétel a másik síkjának  felfedezése a film, azaz önmaguk kívülről szemlélésével. A harmadik véletlenül alakult úgy, hogy miután mindegyikük lejön a másik síkjára, kapcsolatba kerülnek egymással, így ez történetként is értelmezhető. A negyedik tételben  harmónia alakul ki közöttük, de együttmozgásuk újból szétesik, mindenki visszatér a saját világába. 
– A komponálás folyamatában mit jelent az említett véletlen?
– Először a harmadik tételhez is elkészült a film, de akárhogy próbáltuk, nem állt össze a tétel, sok volt együtt a kettő. Annyira nem illett ide a zene sem, hogy még a zenei tételek sorrendjét is cserélgetni kellett. A tánc, a mozgás végül ledobott mindent magáról.
– Ritkán dolgozik együtt koreográfus, zeneszerző és képzőművész, az X.Y.Z. esete szerencsés kivétel. Ha azonban a tér kitalálása volt az első fázis, és nem akartál érzelmeket és történetet, hogyan rendeltél zenét?
– A zeneszerző a négy tétel hangulati vázát kapta és az időtartamokat. A félreértés is abból adódott csak, hogy például a harmónia Stollár Xéniának mást jelent, mint nekem. Sokféle harmónia van, és a zene első változata nekem túl édes volt, ezért ezt az egy tételt át kellett írnia.
– A kompozíció kiindulópontja tehát egy formai ötlet volt, de a három előadó mégiscsak két férfi és egy nő. Ez legalább kétféle feszültséget, összetett viszonyt rejt, nem?
– Eredetileg – egyrészt a fizikai terhelhetőség miatt – három férfira gondoltam, de nem találtam három olyan táncost, aki elég jó lett volna. Sokáig ebben gondolkodtam, még akkor is, amikor már ezzel a hármassal dolgoztam. S miután végleg így maradt, elkezdett 
kialakulni valamilyen történet, bár mi nagyon nem akartuk. Semmilyen szerelmi történetre nem törekedtünk, de lehet, hogy ez a felállás ilyen képzetet kelt.
– Bár szinte egyfajta mobil képzőművészeti egységként kezeled a táncosokat, mégiscsak van nemük és személyiségük, amit lehetetlen  nem észrevenni.
– Ezért is győztem meg magam arról, hogy Bodor Ildikó jó lesz, mert eléggé fiús alkat. A kosztüm is azt sugallja, hogy nem a nemük különbsége a lényeg, hanem az, hogy az emberek milyen nehezen találják meg egymást, mennyire külön dimenzióban élnek. És milyen jó vagy milyen rossz, ha sikerül egyáltalán észrevenni egymást.
– Félreérti a művet az a néző, aki nő és férfiak változó viszonyait látja? Mert érezhető a törekvés a nemek semlegesítésére, de ha a színpadon egymásra tekint egy férfi és egy nő,
akkor az akár kollízió is lehet.
– Én ezt a kikerülhetetlen helyzetet a munka során elfogadtam, valószínűleg ennek így kellett lennie.
– Első műved, a Kék hétfő igen feszes mozgás-szöveg volt két nő és egy férfi  viszonyáról.
– Ott sem volt bennem olyan történet, ami elkezdődik és véget ér valahol, inkább  kiragadott élethelyzetek, konfliktusok lezáratlan sorozatával akartam érzékeltetni, hogy minden bármerre folytatódhat még közöttük. A csendes játszmának viszont az egyik kedvenc Heltai-novellám volt az ihletője.
– Melyik nehezebb számodra? Ha már megformált helyzetekből és karakterekből dolgozol, vagy ha a mű teljesen önálló ötletből indul?
– A Kék hétfő saját szülemény volt. Utána úgy éreztem, ki kellene próbálni, milyen az, amikor egy kötött anyag áll a segítségemre. Meg aztán túl hamar is jött a felkérés a Közép-Európa Táncszínháztól. Én nem vagyok olyan gyors, hogy egy év alatt több darabot is meg tudnék csinálni, mert akkor csak ugyanazt variálnám. Nekem idő kell, ki kell ürítenem magamból a már bennem lévő dolgokat, és fel kell töltődnöm valami újjal.
– Akik balettos vagy néptáncos háttérrel kezdenek koreografálni, azok számára többnyire evidencia, hogy attól színház a tánc, hogy  történetet mond el.
– Már gimnazistaként is színházőrült voltam, csakhogy eleinte a Kazimir-féle újszerű, nem történeteket mesélő színházba jártam. Aztán megszületett a 25. Színház, hogy felrobbantsa ezt a történetmesélős, realista színjátszást. Itt a forma hihetetlenül fontossá vált. És közben olvastam a nagy mesterek könyveit, s amikor megláttam a Mejerhold-könyv fotóit, a szemem, szám elállt. Az nem történet, hogy valaki felugrik a másik mellkasára! Aztán kikötöttem Köllő Miklós együttesénél, ahol szürreális  pantomimszínházat csináltunk, Grotowskit és Tomasewskit néztünk. Minden afelé lökött, hogy nem a történetmesélés a lényeg. A táncban ez nemcsak nehéz, hanem nincs is rá szükség, hiszen a tánc nyelve nem arra teremtődött, hogy konkrét dolgokat meséljen, hanem hogy beindítsa a néző fantáziáját.


08. 08. 4. | Nyomtatás |