De ez az, Bucikám, ez kispálya!

Lőrinczy Attila: Balta a fejbe/fülbe – Kamra, Kaposvár

A történet

Ricsi megöli Edét, a nagybátyját, mert annak feleségét, Annát (aki már egy évvel ezelőtt erősen szemezett vele) magának akarja. Ezután barátjával, Bucival, ahelyett hogy szokásához híven átruccanna az Elbán túlra, egy kőbányai játékteremben próbál szerencsét. Nemcsak kizsebelik, összeverik, de még a kocsiját is ellopják. Ede halotti torán megpróbálja fölszedni az özvegyet, de lepattogzik Annáról. A toron Ricsi anyja, Erzsébet és Anna összevesznek, összetörik Ede urnáját. A torról Ricsi ismét játékterembe készül. Bucival várakoznak, hogy az ellopott helyett kapjanak egy másik kocsit, amivel végre mehetnének Tihanyba mulatni. Csakhogy Bucit véletlenül észreveszi két arra járó bérgyilkos haver, és ha már, akkor behajtják Buci tartozását. Ricsi vagánykodik, ismét elverik, kifosztják, ráadásul elviszik a Rolex óráját, atyjától maradt örökségét. Ricsi hazamegy, de otthon megértés helyett csak őrülettel találkozik. Nagyapja világháborús felszereléssel és edzettséggel védi és fogyasztja Ede hamvait, majd nagyszülei megalázzák, lepocskondiázzák őt. Ricsi lelkileg összeomlik, látomásában megjelenik atyja. A túlvilági üzenet: szerezze vissza a Rolexet. Anna sikertelenül próbálja elcsábítani a meztelenül eszmélkedő fiút. Ricsi Bucival tervet sző a Rolex visszaszerzésére: üzletet kínálnak fel a két bérgyilkosnak, cserébe visszakérik az órát. Az üzlet: Ricsi családjának kiirtása 4 millióért. Ricsi titokban a mészárlás idejére Tirolba küldi anyját üdülni. A családgyilkosság azonban meghiúsul: a nagyapa hasba lövi az egyik bérgyilkost. Az életben maradt gyilkos Buci vízbeölése után végez Ricsivel. A finálé: a két összebarátkozó özvegy duettje közben az atya és fiú duettje: boldog találkozásuk a túlvilágon.
Bognár László


A motiváltság

1. Ricsi fel akarja szedni Annát, mert dögös bombázó, mert metálgyönyör, mert Anna mint házinyúl gyorsan megvalósítható sikerteljesítményt ígér, mert nincs körülötte más nő (vagyis nem nagyon jár sehova, csak kan-zsúrokba), mert Anna csábos pillantásait félreérti (azt hiszi, hogy csak akkor lehet vele légyott, ha eltüntette a férjet – alapvető érték- és konvenció-tévesztés), mert életét a család tökéletesen zárt szociális térben éli, amelyben Ricsi semmivel nem tud elismerést szerezni magának.

2. Ezért is barátkozik Ricsi a család társadalmi státusza alá. Barátja természetesen ugyanúgy nem csinál semmit, ugyanúgy munkanélküli, mint ő, csak nem kap otthonról ellátmányt. Ricsi „tartja el” kettejüket. Ez valódi teljesítményélmény és szociális legitimáció.

3. Ricsi bármit megengedhet magának, van miből kapjon a zsebpénzt (csakugyan zsebpénzből él!), havi nettó húsz millió a család bevétele (a Globe nevű vállalkozásukból – jó geg, Shakespeare is irigyli őket). De akkor miért Kőbányára ment szórakozni? Mert barátja, Buci, kőbányai, szakadt olcsó-negyedbéli gyerek? Mert ekkor lopják el az autóját, vagyis ez a jelenet készíti elő a második megveretést, ahol elveszik Ricsi Rolexét?
Mindig nem járhatnak ide, máskülönben már ismerné a dörgést, tudná hova parkoljon, és gyúrna, hogy visszahulljanak róla az öklök. A véletlen és a végzet hatalma? (Nyitójelenetben nehéz előzetesen dramaturgiailag értelmessé olyasmit, amihez képest a kezdő véletlen véletlen lehet.) Kapóra jönne, hogy Ede meggyilkolása miatt vált védtelenebbé vagy érzékenyebbé Buci kérése iránt, hogy az végre saját pályán játszhasson a flipperen. Egy ilyen motívum beleilleszthetné a nyitó jelenetet a történet egészébe.

4. Miért kerül sor arra, hogy Ricsit másodszor is összeverik és ellopják a Rolexét? Mert korában ellopták a kocsiját, és kell egy új, amivel barátja és ő elmehetnének szórakozni végre valamilyen színvonalas helyre, Tihanyba. Az új kocsi beszerzését vélhetően Buci vállalta. Az első megveretés során Buci saras lett, ahelyett, hogy barátja védelmére kelt volna, hogy a kocsit őrizte volna, elment csajozni. Ezt ellensúlyozandó most ő vállalkozhatott az új kölcsönvételére. A darab sajnos ezt csak sejteti azzal, hogy a jelenetet Buci türelmetlenkedő szavai indítják.
Mert Ricsi barátja védelmére kel a bérgyilkos haverokkal szemben, de ő a gyengébb. Mert Buci gátlástalanul kifosztja eszméletét vesztett barátját, csakhogy mentse magát a bérgyilkosokkal szemben, akik maguktól nem gondolnának efféle ocsmány kártalanításra, csakhogy vérszemet kapnak, végül Buci maga veszi el Ricsi Rolexét, és adja át nekik.

5. Miért tervezi legyilkoltatni a családját? Mert az atyai Rolexet vissza kell szerezni. A küldetést nemcsak a túlvilági tekintély hitelesíti, hanem az atyai tekintély is. Ricsinek a családtagjai közül ekkorra már egyedül az apja jelent, jelenthet kötődést: visszaszerezni az órát tehát annyi, mint családhoz tartozni, tenni valamit egy befogadó közösségért. Az atyai intést ezért veheti Ricsi igazi kihívásnak.
Mert erővel nem tudná legyőzni a bérgyilkosokat, akiknél az óra van. Munkamegbízással felső státuszba lehet kerülni hozzájuk képest.
Mert családja nem vonzó számára: Erzsébet még mindig csak kisfiút lát benne, ez a szerep Ricsitől idegen. Később Kismargót, unokahúgát nem fogadja el egyenrangú játszótársnak. Nagyszülei megvetik, a puszta létét megkérdőjelezik. Anna elutasítja közeledését, kudarcélmény éri nála is.
Mert a családgyilkosság után nagy pénzt örökölne. Többek közt ezért is kell mindenkit megöletni, ne maradjon más örökös. Ede halotti torán a Nagyapa ugyan Ricsire ruházza a családi vállalkozást, vagyis a családi vagyon de jure Ricsinél van már a gyilkosság kitervelésekor is, ám ezért meg kellene dolgozni, a fiút azonban nem vonzza az üzlet.
Mert Buci ötletét, hiszen a barátjának jut eszébe a gyilkosság megvalósításának ötlete, nem tudja elutasítani, ehhez a családi kapcsolatait baráti kapcsolata fölé kellene helyeznie.

Mi Shakespeare szerepe Lőrinczy darabjában?

Lőrinczy kerek történetet rajzol, a történések, jelenetek belső motiváltsága kielégítő, Shakespeare nem a dramaturgiai ínség pótszere. Sem nem apropó, ugródeszka (aminek például Márton László használja Shakespeare-t az ugyancsak 1998 nyarán publikált Tűz és tenger között című „dramolettjében”). Shakespeare itt az áthallás miatt fontos, a darabot körüllengi a sentiment du déjŕ vu.
Shakespeare-nél is megkéri egy Richard egy Anna kezét egy koporsó mellett, melyben annak az Annának a Richardtól megölt férje hever; a Hamletben is eljön egy ifjúhoz holt atyjának szelleme, és megbízatást ad fiának, melynek végrehajtása során az az ifjú is óvja anyja életét; a Hamletben Claudius beszél az élet körforgásáról, a halál és az élet váltakozásának rendjéről Hamletnek, hogy hagyjon végre föl a gyásszal, Lőrinczynél pedig a nagypapa teszi ugyanezt, hogy valamiképp megindokolja, miért eszi meg fia, Ede hamvait; a Hamletben is filozofálnak egy frissen kiásott, még tetemszagú koponyával a kézben az élet értelméről; a Hamletben is komolyan veszik az őrök a jelszót.
A teljesen különböző értelmű megfelelések feladata a shakespeare-i és a Balta-béli szereplők késztetéseinek, szempontjainak egymásmellé állítása, ellenpontja. Amilyen grandiózus gonosztevő III. Richárd, olyan dimenzióit vesztett balek Ricsi, amilyen hátborzongatóan fontos Claudius számára Hamlet integrálása udvartartásába és friss házasságába, olyan észbontó marhaság az, ahogyan a Nagypapa fia halálához viszonyul. Hamlet Yorick koponyája kapcsán tartalmas emberi viszonyokat elevenít fel, Anna egy vadidegen macska-koponya kapcsán végletesen elnyomorodott és eltorzult emberi viszonyokra vetít fényt. A Balta szereplőinek hitványságához illik ábrázolásuk is, amely az arisztotelészi dramaturgiának megfelelően komédia. A Shakespeare-áthallások az interpretáció, az előadás figyelmét az ábrázolt világot jellemző mércékre, értékekre, mozgatórugókra irányítják.

A Balta dogmatikus és kritikai jelentése, értelmezése

A darabnak, amely a Színház 1998. szeptemberi számában jelent meg (ezt a szöveget a továbbiakban Forrásnak nevezem), két egymástól eltérő előadása született, amelyek egymástól különböző módon változtattak a Forrás szövegén és szerkezetén: a Katonában Máté Gábor rendezte, a műsorfüzet nem nevez meg külön dramaturgot, a Kaposvárott Réthly Attila rendezte, dramaturg: Ruttkay Zsófia. Mindkét előadást kimagasló színészi teljesítmények jellemezték. Az egyetlen kivétel Nagy Ervin Ricsi-alakítása a Kamrában. Szerepformálása több ponton kidolgozatlan: Ede halotti torán közel 10 percet tölt egy térben Annával, mialatt Nagy játékából nem derül ki, hogy valamilyen viszony, vágy kötné őt az özvegyhez, ehhez képest megdöbbenünk, amikor elhangzik, hogy embert ölt ezért a nőért. Ugyanebben a jelenetben (még mielőtt szövegük volna) Bodnár Erika és Fullajtár Andrea lenyűgöző izzással festi meg Anna és Erzsébet gyűlölködését. Később, amikor a jobbról érkező Ricsi előtt a bal középen álló egyik bérgyilkos, Bitó megcsillantja az atyai örökséget, a Rolexet, Nagy Ervin a jóllakott órajavító mesterek kényelmével battyog át az óráért. Nagy színpadi jelenlétét másfelől a niel simon-i igazságigény jellemzi, és ez nem elmarasztalás, miszerint játékában sokszor nem is fecseg a felszín, hanem leírás: alakításában lényegében véve hallgat a mély. Ezzel a játékmóddal Nagy szélsőségesen sajátos módon megfelelni kívánt a rendezői értelmezésnek.
Máté és Réthly rendezését az ábrázolt világhoz, a jelenkori magyarországi társadalom megjelenített szegletéhez való viszony különbözteti meg: Máté elfogadó, belehelyezkedő és belehelyező módon, Réthly elutasító, elidegenítő, eltávolító módon rendezte meg a Baltát. Az előbbit dogmatikusnak, az utóbbit kritikai értelmezésnek nevezem. Mindkét értelmezés egyfelől a Forrás szövegének hiteles olvasata, a Forrás szövege felől megerősíthető, másfelől sajátos térértelmezés, játékstílus következik belőle.
Máténál a meghatározó társadalmi választóvonal a két bérgyilkos és az összes többi (mondjuk civil) szereplő között húzódik. A civilek közötti feszültségek szociális meghatározottsága ezáltal elhalványul, és megfordítva: a társadalmi különbségek nem teremtenek konfliktusokat. A drámai pillanatok lélektanilag motiváltak. Így például a Szellem jelenetet Máté lélektanilag készíti elő: nagyszüleitől lepocskondiázva Ricsi végletesen összeomlik, hisztériás rohamot kap (meztelenre vetkőzik), ebbe a lelki bomlottságba érkezik meg Atyja szelleme.
A civilek ugyanabban a térben közlekednek: Buci (Rajkai Zoltán) elmegy Ricsiékhez, a családi nagyasztalnál szövögetik tervüket arról, hogyan kellene kiirtani a családot (remek ellenpont) – ez a jelenet azonban rendezői döntés nyomán kerül Ricsiék ebédlőjébe, a Forrás a bárt (!) jelöli meg ehhez helyszínként. A civilek ugyanazzal a dinamikával, ritmussal élnek, öltözetüknek jobbára csak az anyaga különböző, hozzájuk képest a két bérgyilkos dinamikája, tempója más, ruhaviselési módjuk jellegzetes: hatalmi, erőszak természetű (Vajdai Vilmos és Tóth Zoltán alakításai). A civilek világában ezzel szemben senkinek nincs megjelenített hatalma. A pénz sem jelent észrevehető tekintélyt: Ede halotti torán a gyászbeszédet mondó Nagypapára alig-alig figyelnek, unatkoznak, torzsalkodnak, a Nagypapa mögé ültetett Nagymama (Máthé Erzsi) gyászol igazán egyedül.
A szerepek nyelvi megformálása sem kínál különbségeket a jellemek között. Csakhogy ez akkor volna Lőrinczy feladata, ha realisztikusan beszéltetné alakjait (ahogyan a Csirkefej vagy a Körmagyar szereplői valóban beszélnek is), ám szövege ezen a módon nem jut szóhoz. A darab nyelve nem is költői (ahogyan a Mauzóleum vagy a Halleluja nyelve igen). A Balta beszédmódja expresszív (vagyis hatni akaró), elidegenítő, s így meg is szólal majd a Kapposvárott. (A Kamra repertoárjában ez a megszólalás jellemezte Kárpáti Akárkijét vagy Németh Ákos Müller táncosai-ját.)
Máté szerepek között tett szembeállítása fölerősíti a cselekmény kriminalisztikai elemeit, az előadás a terrorizmussal szembeni kiszolgáltatottságunknak, a bérgyilkosok világának félelmetes és utópikus komédiáját nyújtja. (A díszletben a háttérben, a falból kiálló, vérvörösre megvilágított jégcsákány-végződés utal erre a mozzanatra.) A történet ennélfogva elsősorban Ricsi meggyilkoltatásának történetét jelenti. A szerepek jelentősége is módosul. A nagypapa, Apika főszereppé lép elő, hiszen a gyilkosság menetében ő okoz gyökeres fordulatot azzal, hogy megöli Szenest, az egyik bérgyilkost, és Ricsit Bitó célpontjává teszi. Ráadásul Ede halála a Nagypapában ébreszt egyedül drámai hatást, az ő életét rendíti meg alapjaiban, és ennek következtében veszti el a józan ítélőképességét, útja igazi tragédia. Kun Vilmos élt a felkínált lehetőséggel, játéka szívszorító. Amikor világháborúkból átemelt öltözetében megkérdi Bitóéktól, hogy „Az elhunytak múltját kire íratják”, akkor búcsúzó századunk összes áldozatának botrányát belesűríti ebbe a mondatba, akkor ez világtörténet és színháztörténet, Kun megrendítő és felejthetetlen.
A pszichológiai motívumok felerősítése egyébként is lehetőségeket kínál a Katona hagyományait töretlenül folytató lélektani realizmus számára. Tóth Anita Csajszija miniatűr remeklés. (Nagy Ervin játékmódja a Balta sajátosan bűnügyi értelmezésének kíván eleget tenni azzal, hogy a krimi színpadi megjelenítésének egyik létező színházi gyakorlatához nyúl.) A rendezői értelmezés a díszletet erős absztrakciókba kényszeríti, elsősorban bútorok, kukák, tévé jelzik a helyszínt. Ricsi családjának kopottas bútorai és használati tárgyai feszültségben állnak a család bemondott jövedelmével. A család tárgyi kultúrájából nem jól bélelt puritanizmus következik, hanem inkább az egyes szereplők értékzavara. Ricsit nagyzolónak gondoljuk, amikor havi 20 milliós családi bevételről beszél, alig hisszük el neki a Chryslert, ugyanakkor Bitó komolyan megszámolja az egy milliós előleget, tévedés nélkül felismeri a Rolexet.
Réthly Attila a meghatározó szociális választóvonalat a nagyszülők burzsoá világa valamint Buci és a Csajszi bukott polgári világa közé húzza. Az említett négy szereplő egyike sem teszi be a lábát a másik világba. A többi szereplőnek átjárása van a világok között. Az összes szereplő konfliktusa így szociálisan is motivált, másfelől a szociális meghatározottság drámai helyzetet teremt.
Az előadás díszlete ennek megfelelően élesen elválasztja egymástól a két világot, a bukott polgári világ egy szakadt kispályás focizó, amely fölött, tőle élesen elkülönülve, konténerbe zárva jelenik meg a burzsoá világ. Ezt a felső világot csak akkor látjuk, ha kinyitják a konténerajtót, egyébként semmi nem látszik belőle, ahhoz hogy oda feljuthassunk, ki kell lépni az egész játéktérből, nem látni a bejáratot ebbe a világba. A tér a Forrás első jelenetében megjelölt helyszín kibontása, a többi jelenet színhelye szakít a Forrás instrukcióival. A díszlet első pillantásra is kritikai. Mindkét világot a focipálya dróthálója fogja egységbe, mindkettő ugyanannak a focipályának valamely szeglete. Buci egyszer azt vágja Ricsi szemébe, hogy mit képzel, „ez nem kispálya”. Réthly és Ágh Márton díszlete ezt leplezi le, könyörtelenül visszavág, és a nézőbe is belesulykolja: ez az, ez kispálya. A körülkerített kispályán kívüli tér is értelmezett, itt élnek a halottak – Ricsi atyja (Kőrösi András alakítása) és később Ricsi, Ede nincs szerepeltetve a Baltában – és a nézők. Ez azt jelenti, hogy kispályás életünk kispályájáról csakis a halállal történő gyökeres szembenézés nyomán léphetünk ki, a halála felé nyitottá váló ember élete képes hitelesíteni saját útját, felelősségét, szabadságát. Ez a szembenézés a Balta szereplőinek élete során nem történik meg, ez kapcsolja őket egyazon világba. A díszlet, az erősen és megfelelő méretű szemekkel körben megépített háló vertikális mozgásirányokat nyit meg: a lélek bensőségéből a hálófalra szerkeszthető a játék, ezen lehet felindulni – lélekben és szó szerint, Buci egészen a tetejéig eljut –, álmodozni, amikor megpróbálunk felülemelkedni világunkon, hatásos üldözőversenyt játszani, lehet rajta a Csajszit seggbe, hogy közben láthassuk a lány arcát, tekintetét, a szájából felbuggyanó vért, majd utána, ahogy ott marad, lecsorog a szemeken, retiküljét magához veszi és kimegy. A háló az elidegenítés remek eszköze lett.
Réthly értelmezésében a történet Ricsi (Kocsis Pál) helykeresésének tragédiája, egy gazdag, kezdettől fogva magára hagyott és tehetségtelen fiú vergődése, érvényes emberi kapcsolatok utáni vágyakozása, ugyanakkor kísérleteiben, hogy ezeket megvalósíthassa, elemi emberi, közösségi normákat nem ismer, illetve borít föl. Buciban nem ismeri fel a gátlástalan élősdit, Annát házinyúlnak nézi, a Rolexért feláldozza családja életét, aztán riadtan próbálja kimenteni anyját a tervezett vérfürdőből, Bitó, a bérgyilkos leiskolázza őt barátságból és hűségből (nem fizethető meg Szenes élete sem pénzzel, sem útlevéllel), tökéletesen intoleráns nagyapjával és unokahúgával szemben. Miután dramaturgiai kihívást tud jelenteni a világok közötti átjárás Réthly-Ruttkay-Lőrinczy élvezettel tölti fel jelenetekkel a Forrást, ezáltal viszonyokban gazdagon megrajzolt előadást teremt. Ilyen Buci és Anna szerelmi kettőse (Némedi Árpád és Znamenák István) a konténer alatt, valahol a burzsoázia baldachinos garázsában, jellegzetes titkos találka, a két világ demarkációs vonaláig merészkedik el mindkettő, mert jó bizniszt látnak egymásban, mert egyformán gátlástalanok (jellemükben már-már Shakespeare III. Richárdjának magaslatáig érnek fel), „kúrás után” pedig jól kibeszélik Ricsit. A jelenet illő ábrázolása a „pénz=kizárólagos hatalom” tézisnek. Remek találat Kismargó és Bitó kettőse a kispályán (Végh Zsolt és Sarkadi Kiss János), randijuk a fa tövében. Kismargó, Ricsi unokahúga, látta Bitót, amint Szenes haslövése után elmenekült, számára a bérgyilkos, aki családja életére tört, a megtestesült akciófilm-ideál, Végh Zsolt szinte percekig remeg a szerelemtől, a nagyság őt megcsapó, ihlető szelétől. (Kismargó legalább annyira magára hagyatott, nevelésében elhanyagolt, mint Ricsi volt, csak az unokahúgban több a kurázsi.) Réthly ebben a pokolbugyrában még emberi mércék, életet ígérő normák birtokában cselekvő szerepet is fel tudott mutatni, Anyikát, Ricsi nagymamáját (Lugosi György). Tánca, melyet Apikával (Gyurica István) lejt, felidézve egykori mulatságukat, könnyeztető, józansággal és nem korholással, zsörtölődéssel terelgeti elmeszesedett férjét, akit még mindig szeret, kiáll mellette, „mit tudsz te a tébolyító gyászról” felkiáltással ő is megkeveri magának a hamvasztásos müzlit (ezen pedig szintén könnyezünk, csak épp a nevetéstől).
Réthly kritikai Balta-értelemzéséhez illik az elidegenítő eszköztár. Ilyen mindenek előtt a szereposztás: a női alakokat is férfiak játsszák. Ami realisztikusan nem működik, az eltávolítva remeklés lett. Minden mondat lehetőség, ragyog, üzen. A szereposztás menti meg a Balta leggyengébbre megírt szerepét, Erzsébetét (a Kamrában Bodnár Erika, a Csikyben Kovács Zsolt birkózik meg vele). Erzsébetet a történet során semmilyen kihívás nem éri, élete nem ígér fordulatot, Annával, a friss özveggyel nem tudja módosítani viszonyát, Anna pozícióit nem tudja megrendíteni, fia egyetlen cselekedetének sem tud ható oka lenni. Tiroli utazásának tétje ismeretlen előtte, a szüleivel való viszonya feszültségmentes. A Forrásban két duettje van fiával. Először a Kőbányán elvert fiút próbálja babusgatni: a jelenet ahhoz kell, hogy Ricsi először elutasíthassa a család őt ölelni akaró karjait, ellentétben azzal a pillanattal, amikor majd ő kívánja ezeket az ölelő karokat, de azok ellökik. Ehhez képest a jelenet csak jellemeket fest, pepecsel, maszatol. Már ettől leülne az előadás. De ráadásul ez a babusgatást azt a benyomást ébreszti bennünk, hogy az első jelenet Ricsi sérüléseiről akar szólni, és akkor itt, a kezdés után 10 perccel már véget is ér egy megkezdett történet. Utána jön a Nagypapa tósztja. A néző figyelmét eddigre már meggyilkolták. Réthly ki is merte húzni a jelenetet. A második Erzsébet-Ricsi duett azért kell, hogy Ricsi elküldhesse anyját Tirolba, ehhez kettesben kell lenniük, de ez a funkció nem tudna eltartani egy önálló jelenetet, ezért dekorálni kell (ismét pepecselés, most éppen a frappáns piócákkal). A jelenetet kihúzhatatlan, de még Kaposvárott is leül. Jó lehetőség lett volna megíratni hozzá az anya songját. Merthogy Réthly songokat is íratott az előadáshoz – rettenetes a kísértés Brechtre! (Zene: Melis László) Az első felvonásban hallhatjuk Ricsi, Anyika és Ricsi atyjának songjait. (A második felvonás zeneileg indokolatlanul szegényesebb.)
Az elidegenítés sokszor felszabadítja a játékot. A Nagypapa és a bérgyilkosok találkozása sarkalatos pont: hogyan tudja megölni a fizikailag is leépült öreg az egyik kigyúrt, hiénából reflex profit. A Kamra realisztikus játékmódja, bérgyilkos-jellemei megingatják a jelenet hitelét. Miután a nagypapa dulakodás közben lelövi Szenest, Bitó, az edzettebb, erősebb lelkű profi miért nem öli meg a nagypapát, mielőtt elfutna, miért hagy maga után élő tanút? Egyáltalán, hogy-hogy olyan lassú a reflexe, hogy nem puffantja le azonnal Apikát? Hogyan lehet Bitónak lelke, amellyel meghallgatja az öreget? Ilyen gyenge reflexszel és lélekkel hogyan válhatott ekkora ölőmogullá? Réthlynél a bérgyilkosok eleve alacsonyabb társadalmi kaszthoz tartoznak, haverjai Bucinak, összeölelkeznek az első belépőjükkor, ráadásul nem is annyira felülkvalifikáltak. Ezeknek a bérgyilkosoknak lehet és van lelkük: valahol megérzik az öregség kiszolgáltatottságát, megviccelik Apikát a mobiltelefonnal, aztán megigézi őket a nagypapa irracionalitása. Egy őrült képzet bűvöletében ott fekszenek a bérgyilkosok, közöttük hever a nagypapa, fegyver nélkül, és arról képzelegnek hármasban, hogy milyen egy dániai hullafeldolgozó-üzem (az abszurditás humora). Ezek a bérgyilkosok tudnak szeretni. Bitó szavai a hűségről, amelyeket Ricsi kivégzésekor mond el, a Csiky színpadán ezáltal előkészítettebbek, hitelesebbek, ráadásul attól is azok, hogy ezt nem is egy élő, vergődő Ricsinek mondja el kioktatásképp, hanem egy már mozdulatlan, halott Ricsi elé borulva sírja bele a földbe. Szenes fogadalma (hogy nem öl gyereket) sokkal komikusabban és feszültséget keltőbb módon helyezkedik el Réthlynél: a gyilkosság előtti pillanatokban mondja el Bitónak a teendők helyszínén, már ölniük kellene, de lelkizik, és így értjük azt is, hogy emiatt kezd el sütizni meg inni. Ezzel szemben a Forrásban mindez az alkudozás közben hangzik el: nem lesz több puszta jellemfestésnél, ráadásul csak elmaszatolja a tárgyalás pillanatait.
Az elidegenítő játékmód számára kevésbé kényszerítő a lélektani motiválás, és kevésbé fontos a realitás és a túlvilág radikális elkülönítése. Ez ábrázolhatóbbá tette Réthly számára a szereplők kábítószerezését. (A kábítószer-használat túlzott megjelenítése a pszichológiai motiválás lehetőségét vette volna el a Kamra előadásától.) A Szellem-jelenet kábítószer-orgiája értelmezi egyrészt Anna Ricsihez intézett megjegyzéseit: ne kábítózzék annyit, másrészt Ricsi angyal tetkóját, amely ráadásul az égiek beavatkozásának földi jele is lesz.
Kaposvárott megoldódik a Balta befejezésének problémája, bár ez a rendező eszköztárából következik. A Forrás befejezése szerencsétlen: az Erzsébet-Anna duett elúszik a miatyánkon, a Ricsi és atyja duett pedig a fiú ürességén. Nincs igazán végük. Elvarrják ugyan az Erzsébet és Anna közötti feszültséget, teljessé teszik Ricsi történetét megérkezésével atyjához, ám megölik a komédiát. Réthly a két duettből sajátos kvartettet szerkeszt, majd a játék átbillen az előadók világába, az elidegenítő jellegű szereposztás az előadásból kiindulva hitelesíti ezt a fordulatot: a színészek kivetkőznek ruháikból és szerepeikből, meghajlásban végződő reneszánsz táncot adnak elő, és örök kérdés marad, hogy ki felejtette el a miatyánkot: Erzsébet vagy pedig Kovács Zsolt.
Két egészen különböző, igényes előadás született, egy Balta a fejbe és egy Balta a fülbe, még a címük se hasonlít, mégis ugyanannak a drámának az értelmezései. Máté igyekezett messzemenőkig hűséges maradni a Forráshoz, rendezésében annak minden ingadozása, kilengése, eldöntetlensége fölerősödött, láthatóvá vált, Réthly rendezése választott az ingadozásokban, eldöntetlenségekben megnyíló alternatívák között, döntött felőlük, és radikálisan változtatott a Forráson. Mindez fényűző próbája lett Lőrinczy első publikált drámájának, kitűnő megmérettetése drámaírói döntéseinek, Máté és Réthly egészen magasan dobta vissza a labdát (most szerva itt). Lőrinczy Baltájának legmaradandóbb szülötte vagy felfedezettje Anna, minden Zeitstück-író vagy napjaink életét színpadra álmodó drámaíró irigyelheti érte. Kaposvárott a szerep jelenetekkel, helyzetekkel bővült, s az elidegenítő játékmódnak köszönhetően minden rezdülése felragyogott.

Znamenák-himnusz (avagy Anna Kaposvárott)

Znamenák az „íz not it”-jével, szétraccsolt errjeivel, női bájait professzionálisan elrejtve felkínáló köntös- és kosztümhasználatával, Erzsébettel szemben bevetett gyilkosan metsző mondathangsúlyaival, azzal, ahogy nála nemcsak a kosztüm, de a lélek is metálban csillog, a magyar Vaslady, az új-szexualitás irodalmának összes kínzó problematikáját egy ujjmozdulatával, pilláinak egyetlen csapásával megszüntető, posztfeminim vagyis hiteles nőstény. Erotikája vérfagyasztóan érdekvezérelt és férfifaló, státusza férfiak számára megközelíthetetlen, nála a pénznek csakugyan nincs szaga. Ő az, aki pénteken az újságosnál minden női lapot felvásárol a Cosmopolitantől a Kiskegyeden át az Elite Magazinig, a szakácsmellékletektől a high top szex-magazinokon át a Heti Világkozmetikáig, az ott olvasottakat egyesíti a gazdasági lapok (FT, NYT) információival (a Dow és a Nasdap jelentéseit a mobiljára kapja), majd mindezt sajátos női tudássá ötvözi (ezt hallgasd meg: „bambuszházak a part mentén nulla léből Indonéziában” – vagy a Fülöp-Szigeteken). Ő az ezredvégi Psyché és az ezredvégi Natalja Ivanovna egy személyben, a rendszerváltott európai Magyarország ideáltipikus nőalakja egyfelől, másfelől – azzal, ahogyan az előadás vége felé a fel nem csendülő miatyánk hangjai alatt a focipálya kapufélfájára jóleső fáradtsággal lerogyva keresztbe vetett lábáról körömcipőjét leveszi – az ideálhontihanna. Ritkán látni ilyen kegyetlen szigorral megszerkesztett és ugyanakkor felszabadultan örömteli játékot, amely a klasszikus monumentalitást a legmoliére-ibb ripacsériával tudja egyesíteni. Znamenák egy Vicomtesse Patricia Rothermere, egy Diane Segard, egy Loulou de la Falaise, hozzá képest a Hanna Schygulla a német Znamenák. Játéka jutalomszínház.





Lőrinczy Attila: Balta a fejbe
Katona József Színház Kamra

Díszlet: Horgas Péter m.v.
Jelmez: Füzér Anni m.v.
Zene: Barabás Árpád m.v.
Rendező: Máté Gábor
Szereplők: Nagy Ervin fh., Bodnár Erika, Rajkai Zoltán, Kun Vilmos, Máthé Erzsi, Fullajtár Andrea, Juhász Orsolya, Szörényi Júlia, Vajdai Vilmos, Tóth Zoltán, Tóth Anita, Takács Ferenc m.v., Csató Kata m.v., Vicente Letícia m.v.


Lőrinczy Attila: Balta a fülbe
Csiky Gergely Színház Kaposvár

Díszlet: Ágh Márton
Jelmez: Rajnai Gitta
Zene: Melis László
Dramaturg: Ruttkay Zsófia fh.
Rendező: Réthly Attila fh.
Szereplők: Kocsis Pál, Kovács Zsolt, Némedi Árpád, Gyuricza István, Lugosi György, Znamenák István, Végh Zsolt, Sarkadi Kiss János, Tóth Richárd, Nagy Viktor, Kőrösi András
08. 08. 4. | Nyomtatás |