Parádés hangulatok

Román Sándor: A manna / A párduc – Szigligeti Tánctársulat

Az éppen két esztendeje –  1997 januárjában –  Román Sándor vezetésével Szolnokon megalakult együttes nagy sikerű darabjai (A kertész álma, A pokol színei s a János vitéz) után 1998. december 7-én két új művel, A mannával és A párduccal lépett színre. Az együttes nem panaszkodhatott érdektelenségre, a Katona József Színház zsúfolásig megtelt. S talán a társulat novemberi Kortárs Néptánc Esten való bemutatkozásának (A pokol színei –  részletek) és nem csekély sikerének is köszönhető, hogy a “szakmai közönség” ezúttal néptáncosokkal is jócskán kibővült –  jelezve a táncosok nyitottságát, sőt igényét az újító kísérletekre, kortárs technikára és mondanivalóra.
A mannában nagyobb hangsúlyt kapnak a kortárs elemek, a mozgásvilágban éppúgy, mint a színpadképben vagy a zeneválasztásban. A kíséretül szolgáló  Egy Kiss Erzsi zene főként énekhangra épülő, ötletes effektusokat használó formáció. A halandzsa-szövegek és játékos szótagismételgetések izgalmas ritmikát s hangulatot hoztak létre, melyet a koreográfus, Román Sándor jól ki is használt.
A jelmez és díszlet szintén az alternatív zeneválasztáshoz igazodott, s csak néhány eleme épült szervesen a cselekménybe: például a hol csigaházzá, hol kukává, hol harci eszközzé váló hordók, vagy a ritmikai játékokra alkalmat adó emelvények.
M. Nagy Emese

Maga a történet az uralkodni vágyó emberről (vagy mondjuk inkább férfiről) szól, arról, hogy mennyire érdemtelenül kapja, s értelmetlenül használja –  eljátssza az isteni adományt, a mannát. A párkapcsolatokban Román Sándor egyértelmű férfi-fölényt, “túlerőt” ábrázol –  a szó fizikai értelmében is. A nők jópár jelenetben csak elszenvedői a cselekménynek. Néhány líraibbra hangolt jelenetben viszont a koreográfus megmozgatja táncosnőit is, évekkel ezelőtti Elégia című munkájának intim pillanatait idézve a színpadra –  gyakran visszatérő, ismétlődő motívumokkal, de kevés igazán szép mozdulattal.
A két rivális banda harcát bemutató másik mű, A párduc, A pokol színeihez hasonló parádés hangulat folytatója: egy percre sem hagyja a közönség figyelmét lanyhulni. Természetesen ebben, s a hangulatteremtésben, a kísérő zenének is fontos szerepe van. Mindkét koreográfia Balogh Kálmán és zenekara virtuóz műveire épül. A téma remek lehetőségeket nyújt a karakterformálásra, s Román Sándornak nincs nehéz dolga: kollégái nemcsak nagyszerű táncosok, de tehetséges színpadi művészek is.
Nem volt egészen érthető azonban, hogy az indító vonat-jelenet miért került a műbe (azon kívül, hogy a táncosok “főiskolai emléke”), s ha már odakerült, miért nem jelent meg sehol a koreográfus, Janek József neve –  már csak szomorú aktualitása miatt is.
A mű zeneileg és hangulatilag is legjobb része a mulatóbeli vetélkedés, kevésbé tetszett viszont a rab-jelenet, s a nem túl eredeti tapsrend.
Összességében elmondható, hogy A pokol színeihez képest nincsen igazi továbblépés: a helyszín, a történet más, a mozdulatanyag változatlan –  olykor sablonossá váló ismétlésekkel. Rock- és show-elemekkel feldúsított, a laikus számára is “emészthető” néptánc amit látunk: bomba siker. A probléma az, hogy ez a bomba másodszor-harmadszor már nem robban. A pokol színeiben elkapott hangulat és stílus nem hiszem, hogy ilyen formán fokozható, vagy újítás nélkül folytatható volna.
A magyar táncéletben kevés olyan együttes és alkotó van, aki közel áll a Szigligeti Tánctársulat által képviselt irányzathoz Ma, amikor már a néptánc-együttesek a hazai táncfolklórt szinte tökéletesen ismerik, nem újdonság és nem lehet szenzáció a színpadon megjelenő “tiszta folklór” –  bármily kiváló legyen is az interpretáció (jól mutatják ezt az utóbbi évek Néptánc antológiái). Román Sándor művei ritka példát jelentenek a különböző műfajok szintetizálására. Mozdulatvilágában ígéretes kezdeményezéseknek lehetünk tanúi: a folklór, rock, show és szalontánc-elemek homogén mozgásnyelvvé ízesülnek műveiben.
Reméljük, Román Sándor tehetsége és alkotókedve, valamint az újabb tagokkal bővülő társulat megtalálja majd a megfelelő tematikát –  a tervezett –  nagyobb lélegzetű kompozíciók készítéséhez is. Meggyőződésem, hogy e fiatal művészekből álló együttes stílus- és műfajgazdagságával, s a színvonalas előadásmóddal nemzetközi porondon is megállja a helyét.





Román Sándor: A manna / A párduc
Szigligeti Tánctársulat

Díszlet: Major Ákos
Jelmez: Herwerth Mónika
Zene: Egy Kiss Erzsi Zene; Balogh Kálmán
Koreográfus: Román Sándor
Előadják: Boda János, Görög Zoltán, Hámor József, Horváth Mónika, Kinczel József, Nádas Judit, Pálmaffy Barbara, Pintér Ágota, Sátori Júlia, Szent-Ivány Kinga, Torma Zsolt, Váry Bertalan

08. 08. 4. | Nyomtatás |