Fesztivál-vita

Fodor Antallal és Krámer Györggyel beszélget Lőrinc Katalin

1998 májusában két fesztivál is jutott a táncnak. A veszprémi Petőfi Színház az I. Országos Kortárs Tánc- és Mozgásművészeti Találkozót látta vendégül, Összművészeti fesztivál a tánc-, a fotó- és a zeneművészet jegyében alcímmel; a győri Kisfaludy Színház pedig az I. Országos Tánctalálkozó & Nemzetközi Táncvideofilm és CD-rom Fesztiválnak adott helyet.
Meglehetősen bonyolultnak tűnhet a sok elnevezés, mely mindkét rendezvénynél a jó ötletek és a kényszer összjátékából született. A veszprémiek (nevezetesen a házigazda Vándorfi László és a szakmai szervező Krámer György) a kortárs táncot egyfelől színesíteni kívánták tánctémájú fotóversennyel s némi közzenével, ugyanakkor a létező megpályázható pénzforrások elnyerése is így kecsegtetett több reménnyel. A Táncművészek Szövetsége, élén Fodor Antallal, aki a győri fesztivált rendezte, a táncszemlét egyfelől egy vadonatúj műfajjal szerette volna szélesebb körökben vonzóvá tenni, másfelől szintén több forráshoz pályázhatott ezzel a komplex elképzeléssel. A két esemény tehát két eltérő profilt célzott meg még akkor is, ha átfedések bőven adódtak (hiszen a kortárs tánc jónéhány képviselője Veszprémbe és Győrbe is kapott meghívást), ezek egyáltalán nem zavarták sem a veszprémi, sem a győri nézőt, hisz jószerével nem is tudtak a másik rendezvényről. Őket a két fesztivál időpontjainak (május 8-12. És május 15-21.) közelsége sem zavarhatta, hiszen valószínűtlen, hogy az egyik város polgára átjárt volna a másik fesztiválhelyszínre. Még Budapestről se nagyon mozdultak nézők, ami a mai életvitel és az utazások anyagi feltételei mellett érthető is.
Egyedül e sorok írója nézte végig (a tánc- és az újságíró szakmákból legalábbis) mindkét rendezvényt, ezért is igyekszik leszögezni: mindkét fesztivál igen jól sikerült!
Lőrinc Katalin

A veszprémi fesztivál öt napra elosztott 12 produkciójával nagyságrendjénél fogva is családiasabb, bensőségesebb volt a győrinél. Ehhez hozzájárult még a nagyszínház különleges hangulata, a kamarahelyszín (Latinovits Játékszín) ideális mérete, s nem utolsó sorban a kegyes időjárás is. A zsűri (Jancsó Miklós elnökletével Keleti Éva fotóművész, Pongor Ildikó, Metzger Márta táncművészek és Lőrinc Katalin) nem volt könnyű helyzetben, amikor igen eltérő jellegű, stílusú produkciókat és előadókat kellett egymáshoz mérnie. Így aztán külön összművészeti díjat is kiadott, mégpedig az Artus „Portré C” előadásának. A legjobb produkció díját Román Sándor A pokol színei című tánctűzijátéka nyerte a Szigligeti Tánctársulat előadásában. A legjobb férfi előadó Horváth Csaba lett a Sámán Színházból, a nők között a legjobbnak Ladányi Andreát ítélték a mezőnyből. Itt a közönség is szavazhatott: ők is a szolnokiakat díjazták. A táncosok próbáit fotósok követték végig, mégpedig nem akármilyenek, köztük a szakma nagyságai. A helyszínen előhívott s lenagyított képeik már másnap a színház előcsarnokát díszítették, annak a reprezentatív fotókiállításnak a szomszédságában, melyet a Fotóművészek Szövetsége állított össze a tulajdonában lévő, immár klasszikusnak tekinthető táncfotókból. (Kollekciójukért Katkó Tamás, valamint Molnár Kata kaptak díjakat.)
A győri fesztivál több mint 20 előadással, néhány illusztris külföldi vendéggel, nagy létszámú, tekintélyes video-zsűrijével s a Magyar Televízió folyamatos jelenlétével nagyobb lélegzetű rendezvénynek indult. Valójában azonban itt is – amolyan magyar módra – több volt a kedélyesség, családiasság, mint a komoly agyonszervezettség. A zsűri (Orosz Adél vezetésével Koltay Gergely, Zorándy Mária, Radosza Attila és Lőrinc Katalin) munkája itt csak annyiban volt könnyebb, hogy nem az egész palettát kellett egymáshoz mérniük, hanem néptánc, klasszikus balett és modern tánc kategóriákon belül kellett díjakat osztaniuk. A legjobb produkció címet a Szegedi Kortárs Balett Szilánkok című Juronics-darabja kapta. A legjobb női és férfi szólisták néptánc kategóriában Sasvári Csilla és Zsuráfszky Zoltán, balettben Popova Aleszja és ifj. Nagy Zoltán, modern táncban Szántai Hajnalka és Juronics Tamás. Különdíjat kapott a Szigligeti Tánctársulat (ismét A pokol színeiért), a Budapest Táncegyüttes, valamint ez utóbbi tagja, a fiatal Fitos Dezső. A táncvideofilm fesztivál zsűrije (Horváth Ádám rendező elnökletével) első díjat nem adott ki, (átadta az összeget a tánczsűrinek); a fontosabb díjakat külföldi rendezők, Jolanta Ptaszinska és Catalin Gábor kapták. Díjazták Ladányi Andreát, Bozsik Yvette-et, Juronics Tamást és Bombicz Barbarát filmes munkáikért.
A fesztiválok megrendezésének időpontjai már a szervezési stádiumban nagy súrlódási felületet képeztek a szakmán belül. Fodor Antaltól és Krámer Györgytől tehát közös beszélgetésünk során elsőként szükségesnek láttuk megkérdezni:
Lőrinc Katalin: Lesz-e arra remény a jövőben, hogy ne májusban rendezzék mindkét fesztivált?
Fodor Antal: Én azt kérdezném: lesz-e remény arra, hogy ne egy évben?
Krámer György: Én pedig azt mondom, hogy mind a két kérdésre lehet igennel válaszolni. Ha tekintettel volna a szakma arra, hogy a veszprémi rendezvény a város ünnepéhez, a Gizella-naphoz (május 8.) kötődik, és a másik fesztivált nem májusban rendeznék meg, akkor már nem is lenne is gond.
Lőrinc Katalin: Veszprém város kikötése ez a kapcsolás?
Krámer György: Nem, inkább praktikus okai vannak, hiszen így lehet a városnál eséllyel pályázni, bekerülni a Gizella-napok propagandájába stb. Viszont lehetne keresztévesen is szervezni a két fesztivált, hiszen úgy értesültem, hogy a döntés szerint a Szövetség csak két év múlva rendezi meg újra az Országos Tánctalálkozót.
Fodor Antal: Nem született döntés. Inkább arról van szó, hogy ez látszik kívánatosnak.
Krámer György: Mi az idei nagy felbuzdulásban elhatároztuk, hogy jövőre is megrendezzük – így akár el is lehetne kezdeni a felváltva rendezést.
Fodor Antal: Ezt jónak tartom, annak ellenére, hogy az elvvel nem értek egyet. Az élet minden területén a gettósodás ellenzője vagyok. Fogcsikorgatva, de elfogadtam a veszprémi fesztivált, bár rengetegszer tett keresztbe a másik fesztiválnak. Mindez persze a lényeg szempontjából érdektelen. A lényeg inkább ott rejlik, hogy ebben a formában nem látom értelmét két fesztiválnak. Az osztatlan táncművészet híve vagyok, amibe belefér minden a divattánctól Goda Gáborig. Abban rendezési elvben hiszek, ahogyan a győri fesztivált megrendeztük: a magyar táncművészet teljes skáláját bemutatta, az alternatív, modern, néptánc ágazatokat, és ha szerényen is, de a balettet. Egy ilyen kis országban elegendő kétévenként egyszer egy ilyet megrendezni. Talán bővíthető még 1-2 nappal. Nagy nyugati lapok szuperlatívuszokban írtak a győri fesztiválról. Anélkül, hogy bele kívánnék avatkozni, úgy látom, hogy amennyiben Győr is, Veszprém is meg kívánja a jövőben rendezni ezeket a szemléket, akkor valahogy élesebben el kellene választani a két rendezvényt egymástól. Az idén úgy nézett ki, mintha Veszprém egy olyan fiókrendezvény lett volna, melynek Győrben volt a folytatása.
Krámer György: Két olyan gondolat is elhangzott itt, mellyel nem értek egyet. Az egyik a gettósodás: erről itt szó sincs. Ezek a kulturális események sem szándékukban, sem hatásukban nem erre irányultak, semmiféle elszigetelődés nem mutatkozott. Éppen az átjárhatóság volt a lényeg.
Fodor Antal: Gettósodás alatt azt értettem, hogy egy művészet egyik ága külön, leválva a többiről akar magának valamit leszakítani.
Krámer György: De itt a táncművészetnek egy természetes részterületéről van szó, mely meg kívánt mutatkozni egy önálló fesztiválon! A másik elhangzott kijelentés, amivel nem értek egyet, az a veszprémi szemlének fiókintézménnyé való minősítése. Ez egy önálló rendezvény volt, annak pozitív, élvezetes oldalaival és a hibáival együtt. Nem látok veszélyt abban, hogy egy határozottabb arculatú, ugyanakkor intimebb fesztivál működjék, miközben elismerem azt, hogy a magyar tánc egészének igenis szüksége van egy gazdagon kiállított, nagy lélegzetű, nemzetközileg meghirdetett, piac felé forduló, terítékszerű rendezvényre. Ha a győri ilyen volt – sajnos nem tudtam ott lenni –, akkor igenis a jövőben is kell, mert az országban a menedzsment nem működik, ha a szakma nem csinálja meg magának. Ha a két szemle profilja erőteljesebben kirajzolódik, akkor úgy vélem, senkinek semmi kifogása nem lehet az ellen, hogy két fesztivál van: több fesztivál jobb, mint kevesebb.
Fodor Antal: A fiók szót nem szántam pejoratívnak, de én a tánc egészét nézem. Ennek csupán része a modern tánc, amely itt egy külön fesztivált tartott. Ezen az alapon a néptánc és a balett is tarthatna külön-külön találkozókat.
Krámer György: A néptáncosok tartanak is.
Fodor Antal: Azok amatőrfesztiválok.
Krámer György: Pedig kéne ott is profi fesztivál!
Fodor Antal: Hol van ennek az országnak annyi pénze? Most is gyakorlatilag egymástól vettük el a pénzt. Úgy értesültem, hogy ha a veszprémi fesztivál nem lett volna, akkor az arra adott pénzt is megkaphattuk volna.
Krámer György: Én viszont úgy értesültem, hogy ez nem így van, akik a pénzt adták, átgondolt döntést hoztak. Nem hiszem, hogy bárki elvett volna valamit is a másiktól. Lehet, hogy ez az ország anyagiakban nem olyan gazdag, de ezek szerint művészi erőkben és bizonyos szándékokban mégis az, és nagyon jó lenne, ha minél többször tudnánk bizonyítani: nekünk két fesztiválon is van mit felmutatni.
Fodor Antal: Nem volt lényeges különbség azok műsorában, akik Veszprémben is és Győrben is megjelentek. A legjobbakat hallottam a veszprémi fesztiválról, azok, akik ott voltak, igen jól érezték magukat. Biztos, hogy Győrben is jól érezték volna magukat, ha a 600 meghívott embert ott tudtuk volna tartani egy héten keresztül. Engem elsősorban az izgat, hogy mi a haszna a rendezvényeknek. Mi a fesztivál céljául azt jelöltük meg, hogy legyen egy hét, amikor az ország arról beszél, hogy létezik táncművészet, amikor a rádióból, a tévéből ezt hallja, amikor az emberek figyelhetnek rá. A másik célunk a magyar táncművészet eredményeinek ellenőrzése volt: hol tart, merre tájékozódik ennek a műfajnak az egésze. A harmadik, nem titkolt cél, hogy olyan fórumot, ha úgy tetszik, vásárt teremtsünk a magyar táncművészetnek, amely alkalmat adhat impresszárióknak, újságíróknak arra, hogy erre a művészeti ágra felfigyeljenek, hogy belekerüljön a világlapokba, beszéljenek róla, s ezen keresztül a magyar kultúráról.
Krámer György: Én is így gondoltam, s most meg is erősítettél abban, hogy...
Fodor Antal: Nehéz lett volna másképp gondolnod, hiszen az elnökség tagjaként többször is részese voltál ennek a döntésnek!
Lőrinc Katalin: Az említett célokat mindenáron egyetlen fesztiválnak kell megvalósítania?
Krámer György: Nem. Igen erősen hiszem, amiről Anti is szólt az imént, hogy szükség van egy olyan táncünnepre, mint a foci világbajnokság, mely hat hétig arról szól, hogy nézzék. Közben azonban fociznak a Fradi pályán is. Igenis, szükség van egy ilyen magyar tánc VB-re, s akkor arra annyi pénzt kell áldozni, amennyit igényel, s amennyi ahhoz kell, hogy ott tudjon maradni több száz ember, ha akar, s ott is jól érezze magát. Legyen még nagyobb számú külföldi, szakíró és menedzser, hiszen ez nem csupán művészetpropaganda, hanem a kultúráján keresztül egy ország propagandája is. De amit mi Veszprémben csinálunk, az más. Lényegesen befelé fordulóbb, műhelymunkaszerűbb. A társművészetek felé forduló, lazább, happeningszerűbb. Igen, ez egy része a tánc egészének. Ezért is neveztük Kortárs Tánc- és Mozgásművészeti Találkozónak – tudom, Anti tiltakozik, mert szerinte mást jelent a kortárs, mint szerintem, de ne lovagoljunk a szavakon. Nem akar ez a találkozó teríték lenni (bár az is, persze), hacsak nem annyi, hogy szerettünk volna Veszprém városából, egy feltöretlen szűzföldből táncvárost csinálni, ahogyan jó 18 éve Győr városában is feltörték a szűzföldet (s ott is van a helye a nagy fesztiválnak, Bécs közelében). És jó lenne, ha lennének erre még próbálkozások más városokban is.
Fodor Antal: Semmi kifogásolnivalót nem látok abban, hogy Veszprémben működjön egy olyan fesztivál, melyen belül a kortárs tánc is helyet kapjon, s a város közönségét ahhoz közelebb hozza. Kifogásolni való csak az, hogy a táncművészeten belül bizonyos csoportok elkülönüljenek, s hogy egy évben rendezzék meg a két eseményt. Nem szeretném, ha ez a cikk a két rendezvény szembeállítására törekedne, pedig az első kérdés már ezt hordozta magában.
Lőrinc Katalin: Talán tovább erősítené a másik álláspontjának elfogadását, ha megnéztétek volna egymás rendezvényét. Miért nem került erre sor?
Fodor Antal: Azért nem néztem meg a veszprémi fesztivált, mert a győri előkészítésével voltam elfoglalva, ekkorra esett a munka dandárja. De feltehetnéd a kérdést az elnökség többi tagjának.
Krámer György: A fesztivált követően azonnal el kellett kezdenem a Dekameron próbáit, ezért nem tudtam elmenni Győrbe. De hogy, kik miért nem jöttek Veszprémbe? Voltak, akik kimentették magukat, de a legtöbben szó nélkül hagyták a meghívásunkat. Azt viszont megkérdezném: a sajtó, a szaksajtó hol maradt mindkét fesztiválról? Nagyon csalódott voltam, amiért a tervezett szakmai viták és beszélgetések hamvukba holtak. Maga a szakma nem jött el! A közönség ott kukucskált volna ezeken a közönségtalálkozókon, csak nem jött össze. Pedig voltak, akik szívesen katalizálták volna ezeket a beszélgetéseket, ha létrejöttek volna. Nyilván ezt is jobban kell szervezni. Akik régóta csinálnak ilyesmit, azt állítják, a harmadik alkalom körül kezd a dolog kialakulni...
Lőrinc Katalin: A táncvideofilm és CD-rom műfaja még igen fiatal, a mostani első bemutatkozás tanulságai nyomán terveztek-e valamilyen formai vagy egyéb változatást a jövőben?
Fodor Antal: Egyrészt megkapjuk a nemzetközi videofilm-fesztiválok bizonyos ágának rendezési jogát, mégpedig a színházi produkciók rögzítésével foglalkozó videózásét. Mondanom sem kell, milyen izgalmas dolog ez, hogy Magyarországon lehetne látni a világ legérdekesebb színpadi koreográfiáit. Mint ahogy ezúttal is kaptunk Franciaországból egy fantasztikus anyagot a világ legérdekesebb koreográfiáival.
Lőrinc Katalin: Ezeket a nagyszerű előadásokat kevesen látogatták. Hogyan lehetne ezen segíteni?
Fodor Antal: Idő kérdése. Itt a szervezésben sok hibát követtünk el, remélhetőleg a jövőben ezek kiszűrődnek a tapasztalatok alapján, ha a zsűritagok, résztvevők elmondják a véleményüket. A video mindenképp marad, a fotókiállítás is, az elképzeléseim szerint naprakészebben, esetleg épp az előző fesztivál fotóit lehetne kiállítani, ösztönözve ezzel a művészeket.

08. 08. 4. | Nyomtatás |