Starless (Csillagtalan)

Stephen Petronio együttese a Petőfi Csarnokban

Szevasz, Jelölt! Üdvözöllek az ÖT-ben! Kapcsold össze a biztonsági övedet, mert visszaszámolunk! NÉGY. Készülj kilövéshez, maradt még HÁROM másodperced! KETTŐ! Mit üzensz anyádnak? EGY!! Remeg a rakéta, a fordulatszámmérő a pirosba ver. START!!! Padlógázzal indítunk téged távoli táncok felé! – Ezzel az energiával kezdi Stephen Petronio táncelőadását, e masszívan pulzáló, fáradhatatlan mozdulatözönt, melyben a fordulatszámmérő minduntalan pirosba vert. Ha én lennék a pilótajelölt, most kinéznék a kozmoszba, és látnám, hogy az égbolt alattam: fekete, csillagtalan.
Rókás László

...Én nem lehetek pilóta, mert szédülök. Erősen szorítottam a nézőtéri szék karfáját a sok forgástól, mely a táncosok lábából kiperdült. Mint egy fazék, úgy ültem a faszéken, szédülten a sok forgástól, melyből régen láttam ennyit egyetlen jeggyel...! És az is kár, hogy nem vagyok matematikus, mert pezsdítő összefüggéseket fedezhetnék fel az egy táncosra jutó fordulatok egyetlen percre vetített átalányszáma, a nézőtéri tetszési index (101%) és saját faszéki fanyalgásom együtthatójának egymáshoz viszonyításában. De nem vagyok matematikus.
Azt viszont még egy hülye is kiszámolhatta a műsorlapról, hogy a társulat 9 táncosa 3 koreográfiát adott elő 16 szponzor jóvoltából. Hülye sem vagyok, így hát tudom, hogy a szervező Robert D. Russo a társulat második legfontosabb embere. A harmadik helyen osztoznak a férfitáncosok (szám szerint heten, az együttes névadó-vezetőjét is beleértve). Remek táncosok mind, nem szédülősek, feszülnek rajtuk az aprólékosan kidolgozott izmok. Lábuk arányosabb, mint Naomi Campbellé a harisnyareklámon, és két levegővétellel fölmennének itt Európában akár a harmadik emeletre is (lift nincs). Lebbenő tüllfátyolból készült ingecskéikben (tervezte Manolo, ki fontosságban követi őket a sorrendben), hangsúlyozottan hosszúra hagyott, kézfejükön túllógó szabású karokkal költői félúton voltak a tűzmadár és a papírpelenka-reklám szereplői között. A csupasz szabadság fékevesztett szellője akadálytalanul száguldozhatott szőrös lábuk között, mint Petőfi a kukoricásban (...vagy a csarnokban?), hogy e békacombnál is izmosabb férfilábak ne csak megigézzék a hölgyek tekintetét, de belőlük megannyi szédületes forgás perdülhessen elő magas fordulatszámon. (További szempontok a szöveg elemzéséhez: 1. ellenőrizni Galvanit! 2. megérteni a léghűtéses motorok működését! 3. végére járni az erotikus tartalomnak: vajon a hölgyek ugyanazt érzik-e, mit én érzek egy női próbafülkében?)



2

A fontossági sorrend negyedik helyén jönnek a zeneszerzők. Ki-ki nézze meg a műsorlapot, mert inkább nem írom ide nevüket, pedig drága pénzért, mely mégiscsak összejött az alapítványi szponzorok „nagylelkű támogatásából” – ezek a műsorlap szavai! – ők ezt a zenét eredetileg a Company számára komponálták. Mivel nem vagyok zeneértő, csak zenepártoló, ezekről nem nyilatkozom. Nehéz bármit is mondanom, mert pl. a harmadikként előadott Lareigne című koreográfia zenéjébe a kompozitor a Richter-skála szerinti 6-os erősségű basszusokat samplerezett, melynek hatására szájamban a fogak sorrendje megváltozott: a tépőfogak kerültek előre. (A tánctörténeti pontosság kedvéért itt jegyzem meg, hogy korábban ugyanezen a helyen hasonló hangerővel működött a Csillagfény diszkó.)
Ötödikként említem a női táncosokat, bár csak ketten voltak, Jessica és Jenifer, bár nagyon technikás, kemény uniszex harcosok, az Apollók mégiscsak elnyomták őket. A férfiak izomzata jobban engedelmeskedett ennek a robbanékony indítású, a dinamikából már-már erőszakos vadságba csúszó, kegyetlen iramú táncnak. A mozdulatok minőségéhez szó sem férhet: ezek a táncosok szuperképzett, a gyakorlatoktól felsőfokon elgyötört szakemberek, akik, ha gazellát látnak szökellni, könnyedén utána csinálják. A komputer pontosságával, szenvtelenül belépnek-kilépnek a negyvenötödik variációba is, még csak bele sem verejtékeznek...! Hiába, na, New York az más...! Ott vannak felhőkarcolók, azokon gyakorolnak: fölmennének két levegővétellel akár a hatvanadik emeletre (lift van). Ott dobog a ritmus feszesen, ott kopaszra nyiratkoznak a csávók, a tetoválások tökösen fölrajzolva, hej..! Amerikában még az autók is autón járnak, és ez, fuck you, meg is látszik a koreográfia „menni vagy meghalni” tempóján. Egy ilyen óvilági kövér fazék, mint én, még föl sem ocsúdik, hogy hová tűnt az ustora, mellyel a metróban pattogtathat (a Lehel téri megálló széles peronja erre igen alkalmas, meg aztán jól is van elnevezve), szóval még föl sem ocsúdik, nemhogy végigolvasna egy ilyen cikket, e koreográfiáknak máris vége. Halleluja, tisztelem én kidolgozott minőségükért ezeket a táncosokat, csakhogy ennyivel ki nem elégülök. Mert a tánc: előadóművészet. A személyiség meglebegtetése a térben. Gatyátlanul, bugyiban, szőrösen vagy epilálva, egyre megy. Stephen Petronio táncosai tökéletes technikai felkészüléssel táncolnak. De az arcukat az öltözőben felejtették. ...Vagy ez koncepció? A szenvtelen harcászati előrenyomulás vagy a „pantha rei” igazságára való emlékeztetni akarás...? Tisztelem ezt a táncot, de nem szeretem. ...Kopaszok! Újonnan bevonulók! Pilóták! A jövő Gagarinjai! Pillantsatok ki az űrhajó ablakán! Ennyire fekete, csillagtalan lenne fölöttünk minden..?

+

3



Most mondok egy sztorit. Elmegy a faszéken fanyalgó fazék a nagy, kövér, öreg békához, és azt mondja: „Ide figyelj, öreg béka, te már annyira kövér vagy a tánchoz, hogy jót is mondhatnál róla!” – Hát erre mit felelt a tényleg kövér béka? Ezt felelte: „Ide figyelj, te faszéken fanyalgó, fajankó firkász, azért ez a tánc mégiscsak remek volt! Meztéláb, hej! Színtiszta dance, ebben a bakancsos korban...! Erőteljes volt ez a tánc. Hol látsz te ilyen precíz forgásokat, ha nem csavarmenetet tekersz a menetlyukba éppen?! A táncosoknak nemcsak izmos karjuk volt, mint a body building klubban, hanem erős, félelmetes, fegyelmezetten pozicionált, mégis légies karmunkájuk! Ezek látták Merce Cunninghamet, te féleszű! Ezek reggeltől estig sokat gyakorolnak! Jártasak tízféle tánctechnikában, melyekről te nem is hallottál! Ezek villámot esznek, de szikrát köpnek, el nem fáradnak, mégis dohányoznak, robbanásszerűen indítanak, ámde hidraulikus puhasággal érkeznek. Korunk érzését, az önnön vesztünkbe rohanást fogalmazzák táncba. Miért fanyalogsz, te faszéki fafej...?!” – ezt válaszolta a nagyon okos, kövér béka.
A fazék csak pislogott. „Hát akkor... ez nem volt unalmas? Akkor ez... jó volt? ...Hát most csillagos az égbolt a béka segge alatt vagy komor, fekete és csillagtalan?” – A béka gondolkozott. „Igen, ez jó volt. Egy idő után kicsit unalmas, mégis jó volt. ...És csillagos!” – felelte a nagyeszű béka. A fazék elsápadt: „Jaj, én úgy szédülök..! A sok forgástól szédülök!” – Kettőt öklendezett, és lehányta a csodálkozó békát. A béka dühében így válaszolt: „...Akkor meg miért jársz ilyen helyre? És főleg: miért írsz róla ...szavakat?!!”
Hát igen: a békának igaza volt.
08. 08. 4. | Nyomtatás |