Utoljára inspirálva

Inspiráció ’98 – koreográfiai verseny

Az idei, 1998-as Inspiráció öt év után korszakot zárt. Az 1994-óta minden év tavaszán megrendezett seregszemle utoljára mutatta be, értékelte és jutalmazta az öt évvel ezelőtt meghirdetett rendszer szerint a hazai kortárs tánc újító szellemű, pályázóit. Soha ennyi formáció (23) még nem pályázott a megmérettetésre, és soha ilyen csekély arányban (6 előadás) nem jutottak el közülük az Inspiráció színpadára. Hogy a hatásos statisztikáknál maradjunk: soha nem borult fel még ennyire a mezőnyön belül a nemek aránya: az idei hat társulat koreográfiáját egy kivételével lányok jegyezték. A tavalyi Soros-díjas Szabó Réka versenyen kívül bemutatott Kontroll kontrájának gárdájával együtt 25 fős előadói mezőnyben mindössze 2 fiút találunk (8%). (Összehasonlításként: arányuk 97-ben 38%, 96-ban 33%, 95-ben 35%, 94-ben 40% volt.) Ez az adat mindenképpen meglepő. Valamit tenni kellene e különös tendencia visszafordítása érdekében: a képzett és tehetséges táncosnők mellé képzett és tehetséges táncosokra volna szükség. Mintha ehhez a jelenséghez alkalmazkodtak volna a bemutatott darabok alkotói koncepciói is, a hat előadás zömmel egynemű, nemi identitásában kérdéses vagy nemet cserélt közeget jelenített meg.
Halász Tamás

Kulcsár Enikő Beépített szekrény című előadásában – a többi pályamunkától eltérően – fontos szerepet kaptak a  díszletek. A színpad mélyén egy sor szekrény állt: polcos, ruhás, üveges. E bútorok lakója volt a három szereplő (Szabó Réka, Vámos Veronika, Bora Gábor). Játszmáik a szekrények mélyén és előterében zajlottak. A három táncos gyakorlatilag mindent megtett, amit a műfaj keretei között szekrénnyel meg lehet tenni. Befeszítették magukat a falemezek határolta térbe, felmásztak a tetejükre, ajtókat tártak, ajtókat zártak egymás előtt, hogy a befejezés percében magukra húzzák a legtágasabb szekrény ajtaját, és annak peremét fogva izgalmas kéz-táncot lejtsenek, csuklóból. Kulcsár Enikő igyekezett három figuráját karakterré formálni, de személyiséget nem sikerült építeni mozdulataikra. Ám ez nem azt jelenti, hogy három teljesen egyforma „szekrény-lakót” láttunk volna, a táncosok egyéni karaktere tette különbözővé a figurákat. Vámos Veronika latinos vére átütött a koreográfián: büszke, csábító fiatal nőt mutatott. Vámoshoz hasonlóan Szabó Réka is kiváló táncos, bár alkatra nem találni közösséget a két lányban, mégis szereplésük színvonala egyformán magas volt. Bora Gábor üdítően (már-már újszerűen) férfias jelenség volt, ám mozdulatai kötöttebbnek, darabosabbnak tűnnek a lányokénál. A tehetséges táncos dinamizmusa átütő, flexibilitása azonban még csiszolandó. A Beépített szekrény világa elgondolkodtat, de még nem befejezett, minősége miatt érdemes a további tökéletesítésre.
A debreceni Holb Ibolya Alkalmi Társulásának Suttogások című előadása kelléktelen és díszlettelen: táncosai mozdulataikkal és – egy rövid szöveg erejéig – a koreográfus hangjával kísérelték meg benépesíteni színpadukat. Térhasználatuk azonban bizonytalan még, a táncosok nehezen szakadtak el egymástól, a koreográfia gyakran esetlegesen használta a teret. Bátran próbálkoztak azonban a fényhasználattal. A koreográfiában ugyan a megtanult technikák klasszikus fogásai domináltak, és a nagyon fiatal előadók kicsit bizonytalanok arcuk „használatában”, el-elfelejtkeztek róla, vagy alkalmanként túlhangsúlyozták, mégis a táncuk szép, E. Dezső Virág egyénisége, dinamikussága egészen figyelemre méltó, örvénylő-zaklatott szólójának transza emlékezetes marad. Holb Ibolya zeneválasztása viszont nem volt szerencsés: Meredith Monk legújabb lemezének anyagára táncolni túl nagy kihívás a kezdő együttes számára, bár Monk nagy divat táncszínházainkban. (Úgy vélem, szüneteltetni kellene a kiváló alkotó intenzív hazai kultuszcsépelését.)
Az Atlantis Tánc-Színház Légypapír – tragikus légy-ott című előadása humorával üdítő kivételt képezett, hiszen nevetni az Off Táncszínházi Társulat darabjának egyes részeit leszámítva nem lehetett a versenyműveken. A koreográfus Horgas Ádám vérbeli gegmen, ezt már számtalanszor bizonyította eddigi pályája során. Az önfegyelmet dicsérően rövid, mindössze 12 perces produkció hőse a Légy, aki buggyos-lompos gúnyájában kavarog a kétszer két méteres színpadi légypapír körül: látni őt és eljövendő végzetét, a dráma prolongálva van. Az előadó Horgas Ádám mozgásvilága – melynek variálható alapelemei évek óta precízen kidolgozottak – rendkívül figyelemreméltó. A szavakkal és/vagy mozdulatokkal dolgozó színész megfigyelései pontosak, adaptálásuk igazi profi munka. Szellemességében méltó társa Molnár Éva, a csábító Légyasszony, aki a végzetes papirosra tapadt vergődő Legyet meglátogatja, mikor annak röpke élete filmje lepereg. Kettejük tánca a zairei-belga Zap Mama együttes fergeteges dalaira szellemesen könnyed, bár a happy end elmarad, a Légy eltávozik körünkből.
Kaposi Viktória Én, én, én című koreográfiája puhatolózó, nagyon bátortalan bemutatkozás volt, hosszas üresjáratokkal, számos kibontatlansággal és közhellyel. A darab három előadója egyetlen személyiség megjelenítését kísérelte meg úgy, hogy táncot alig láthattunk. A darab kulcskelléke egy nagyobbacska koffer volt teli emlékeket idéző tárgyakkal. Az egyik előadó például egy nagy doboz fényképet vett ki belőle, beléjük túrt – és nem történt semmi. Aztán egy gumilabdát vett ki a bőröndből, és hosszas szertorna-számot bonyolított le vele. Nem a szertornázással volt baj, hanem azzal, hogy semmiféle táncszövetbe, koreográfiai koncepcióba nem  illeszkedett.
Kaméliák... avagy Jó éjszakát Jung bácsi! Ez volt a sokat sejtető címe Juhász Kata koreográfiájának, anima melyet negyedmagával mutatott be Anima Társulás néven. Számomra az Anima előadása volt az Inspiráció „leggondolkodóbb” előadása: az androgünökről szóló történet volt Platón Lakomájából az előadás ihletője. Ezt a mítoszt alakította sodró és dinamikus táncjátékká a táncos-koreográfus és csapata. Az Anima játékát meghatározta a karakteres előadók egyedi és magas színvonalú tánctudása, rendkívül erőteljes színpadi jelenléte, a játszó személyek megteremtett imágójának ereje, az előadásban alkalmazott kiváló fények. Juhász erős felütéssel indította előadását: rianásszerű fényvillanásokkal, drámai mozdulattöredékekkel kezdte sodró koreográfiáját, mely néhol fésületlennek tűnt ugyan, de a játékban dübörgő dinamizmus megtöltötte a színpadot. Ez a világ erősen elütött a mezőny többi tagjáétól: a táncosok különös, különc, távoli, ideges, heves mozdulatai, a kiváló flamenco táncos és énekes Vámos Verára épített spanyol szöveges és táncos mozaikszemek tették különlegessé ezt a darabot. Az Anima előadását nem volt könnyű befogadni, de ha valaki tudja, ki az a Jung bácsi, és a címben miért nem inkább jó napot kívánunk neki, valamint elolvasta Platón idevágó, a szórólapon is idézett passzusát, az kellőképpen méltányolhatta ezt az újszerű darabot.
Az Off Társulat darabja után szolid eufória lett úrrá rajtam: felnőttek a Budapest Tánciskola lányai. A koreográfus Hód Adrienn munkásságában előkelő helyre került a humorérzék: egy olyan komponens, amelynek hiányát érezhettük, csak nem tudtuk meghatározni, hogy ez kellett-e a fegyvertárba. Hód Adrienn legújabb darabjában hagyománnyá alakította a Rakéta című munkája „fetisizmusát”: ott tizenhárom porszívót hoztak színpadra, itt pedig öt televíziót – kerekekre szerelve, hogy meglovagolva őket suhanni lehessen rajtuk, mint egy-egy repülőszőnyegen.
A T. Sz. nyitójelenetében öt szellemes, karakteres nő állt a színpadon öltönyben-zakóban, „férfiak bőrébe bújva”, négyzetes fatáblával nyakában. A villanásnyi fényt sötét követi és éktelen kopácsolás. Az újbóli világosságban látjuk: a lányok szögeket vernek a mellkasukon lógó fába. Ezek a deszkák zörögnek, csapódnak, mikor egymáshoz akarnak érni, összeölelkezni. Korábbi előadásaikkal ellentétben meglepően élénk és kifejező a táncosok arcjátéka. Meglep az is, hogy mozdulataik egyre inkább elválnak a „tananyagtól”, az Off tagjai fokozatosan a maguk képére alakítják a tanult gesztusokat, és előbb-utóbb egy sajátosan egyéni mozgásvilágot hoznak létre. A T. Sz. virgonc, egy kicsit még chorus line-os produkció, de az Off ezzel a darabbal mintha azt bizonyítaná, hogy megtalálta a saját hangját.
Az utolsó fesztiválrendszerű Inspiráció mezőnyében nem voltak kiugróan jó, illetve elviselhetetlenül rossz produkciók, csak figyelemreméltóbbak vagy halványak. Láttunk évek óta a pályán mozgó, elismert alkotókat, akik mással, valami újjal kísérleteztek, és voltak igazi kezdők is. Láttunk kimagasló vagy kevésbé igényes megvalósítást, ígéretes és színtelen táncosprodukciókat. Figyelmesen kezelt vagy csak megvilágításra használt fényeket. Ötletes, vagy jellegtelen jelmezeket. Hallottunk remek élőzenét (ColorStar Együttes – Kaposi Viktória koreográfájában) és szokványos vagy meglepően kiválasztott konzervzenét. Szubjektív és objektív véleményeket. A mezőny összetétele ismét – mint minden évben – felvetette azokat az aggályokat, amelyeket az átalakuló Inspirációs rendszer a Trafó beindulásával reményeink szerint megnyugtatóan rendezni fog. Addig is köszönet illeti mindazokat, akiknek lelkiismeretes munkája számos tehetséges fiatal alkotó elindulását tette lehetővé 1994 óta.

Díjazottak:

A Trafó koreográfiai díját és a vele járó 200 000 forintot Hód Adrienn nyerte meg T. Sz. című alkotásával. A berlini TanzWerkstatt kurzuslátogatásával járó legjobb táncos díjat megosztva adta ki a zsűri: E. Dezső Virág (Alkalmi Társulás - Debrecen) és Horgas Ádám (Atlantis Tánc-Színház) nyerte el.
Közönségdíjak:
Atlantis Tánc-Színház: 54 db (27 %)
Anima Társulás: 49 db (25 %)
Off Táncszínházi Társulat: 40 (20 %)
Kulcsár Enikő: 29 db (15 %)
Alfa Táncszínház: 19 db (9.5 %)
Alkalmi Társulás: 7 db (3.5 %)



Beépített szekrény
Koreográfia: Kulcsár Enikő
Táncolják: Bora Gábor, Szabó Réka, Vámos Veronika

Suttogások
Alkalmi Társulás
Koreográfia: Holb Ibolya
Táncolják: Holb Ibolya, Kurucz Annamária, E. Dezső Virág, Lévai Emese

Légypapír – tragikus légy-ott
Atlantis Tánc-Színház
Koreográfia: Horgas Ádám
Táncolják: Horgas Ádám, Molnár Éva

Én, én, én
Alfa Táncszínház
Koreográfia: Kaposi Viktória
Táncolják: Kozma Zsuzsa, Ladányi Gabriella, Nagy Andrea

kaméliák ... avagy Jó éjszakát Jung bácsi!
Anima Társulás
Koreográfia: Juhász Kata
Táncolják: Loósz Krisztina, Meszler Viktória, Vámos Veronika, Juhász Kata

T.     Sz.
Off Táncszínházi Társulat
Koreográfia: Hód Adrienn
Táncolják: Garai Júlia, Hód Adrienn, Lex Alexandra, Pető Fruzsina, Vankó Csilla
08. 08. 4. | Nyomtatás |