Élni és csinálni valamit

Nemes Zsófiával beszélget Halász Tamás

Nemes Zsófia 19 éves kora óta foglalkozik jazz és modern tánccal. Az 1991-ben létrejött Sarbo Táncszínházi Együttes alapító tagja volt. 1993 óta számos magyar koreográfussal és együttessel dolgozott, így például Ladányi Andreával (1993-West Side story), Hargitai Ákossal, Méhes Csabával, az Artussal (Tűzfal -1995), Krámer Györggyel (Faust-1996), Bodor Johannával (Emberkiállítás-1996), Fekete Hedviggel, Horgas Ádámmal, több ízben Bozsik Yvette-tel. 1996 óta meghívott vendégként a Szegedi Kortárs Balett számos előadásában táncol (Sárember, Homo Ludens, Szilánkok, Trallala). 1995-től dolgozik együtt Király Attilával. Az Inspiráció '96-on a legjobb táncos díját nyerte el.

– 1997-ben, vezetéseddel színre lépett a Figurák Táncszínház. Kikkel dolgozol együtt?
– Jobbára olyanokkal, akik Vígszínházi produkciókban táncolnak. Ezek az emberek tele vannak élettel, energiával, nagyszerű a humoruk. Nagyon szeretem őket, igazán jó csapat, remek próbaidőszakokkal. Azt hiszem, ennél többet nem is várhatok egy társulattól, ha komolyan színházat akarok csinálni.
– Többször is indultál az Inspiráción, 1996-ban a legjobb táncos díját nyerted el.
– Igazán a verseny nem érdekelt, az Inspirációban mindkét alkalommal speciális fellépési lehetőséget láttam. Először azt próbálhattam ki, hogy mire vagyok képes két másik táncossal, Vámos Verával és Szabó Rékával együtt, másodszor pedig a koreográfusi megmutatkozáson volt a hangsúly. Nem az elismerés számított, inkább a versenyt követő részletes értékelés. Ezért is fáj nagyon Imre Zoltán halála. Ő olyan tekintély volt, akinek joga volt bírálni, hiszen hatalmas tudást és tapasztalatot hordott magában. A mostani ítészekkel az a nagy bajom, hogy ők még nem eléggé tapasztaltak, mert az életkoruk folytán nincs igazán nagy alkotói múltjuk. Nincsenek nagy öregjeink, és úgy érzem, ez a legborzasztóbb, ami egy szakmával megtörténhet. Nem mondhatod senkire, hogy olyan szeretnél lenni, mint Ő.
– Mennyire reflektál a szakma a Figurák munkájára?
– Sokak szerint populáris az, amit csinálunk. Ez bizonyos szempontból biztosan igaz: sőt törekvéseink egy részét igazolja. De mi nem csak ezt szeretnénk csinálni, és ezért nem örülnék annak, ha ezt a „bélyeget” hosszú távon viselnünk kellene.
– Mik a további terveid?
– Nehéz távlatokban gondolkodnom. Itthon annyira nehézkesen működik minden, hogy az sem biztos, hogy a megélhetésemmel nem lesznek gondjaim, ha a pályán maradok. Távolság húzódik a között, amit csinálni akarok, és aközött, amiből meg lehet élni. Ebben az országban mindenki a lehető leggyorsabban akar pénzt keresni, és a kortárs tánc nem üzlet. Alig van olyan ember, aki hajlandósága és ismeretei okán szívesen vesződne egy táncegyüttes felfuttatásával. Nagyon kevés csoport létezik, amelyben meg tudnak tisztességesen fizetni azért, amit csinálok. A Szegedi Balett, Bozsik Yvette társulata, a Közép-Európa Táncszínház már eljutott arra a szintre, hogy szerződéssel alkalmazzon táncosokat. Az én helyzetem sem rossz magyar viszonylatban, de valódi távlatot nem látok benne. Ha kimegyek külföldre, azt érzem, hogy az ott élők valamiért szabadabbak. Pesten és a pesti szakmában állandóan érzékelhető egy rejtélyes lehúzó erő. Nem tudom, hogy ennek mi a forrása. A gazdaság mindenesetre biztos nem: nemrég voltunk Szarajevóban, és ott is azt éreztem, hogy ezek az emberek élni akarnak, és csinálni valamit.
Halász Tamás
08. 08. 4. | Nyomtatás |