Szonatina

Szonáta; Kontroll kontra - Szabó Réka

Szabó Réka két részből álló koreográfiai estjének első része a Szonáta címet viseli.
Három nő egy üres térben, magára hagyva. Pontos, csiszolt táncuk ugyanazt az euritmiát követi, nagyon szabatosan és nagyon hasonlóan mozognak, mégis az első pillanattól fogva érezhető az a lüktetés, amely a tervszerűen végrehajtott koreográfia kiegészítőjeként, annak segítségével igyekszik meghaladni az előírásos mozgást. Hogy aztán túlnőjön a kánonon. Anélkül, hogy elveszítené azt.
Vida Katalin

A vélhető koncepció a bécsi klasszikáb  an kikristályosodott szonáta mai jelentőségét, jelenlegi érvényét vagy érvénytelenségét boncolgatja. Ez olyan kihívás, amelyet bravúrosan oldhatnak és oldanak meg a kísérletező szellemű táncosnők (Kulcsár Enikő, Mészöly Andrea) és a vitathatatlanul találékony koreográfusnő, Szabó Réka. A színpad hátterében Gavallér Csaba élőben egy „dob-szonátát” ad elő, a modern világ dübörgésének megfelelően allegro (középgyors), andante (középlassú)/adagio (lassú) és vivace (nagyon gyors) tempójelzésű részeket váltogatva. Ezek a szonátaforma előírásos tételei, amelyekből a táncosok által változatos testi- és lelkiállapotok kelnek életre. Kezdetben a táncosnők testüket egy óriási „zokniba” bújtatták. Kezüket a lábukhoz kötve, görnyedt háttal járnak, ugyanakkor zárt, gesztusszegény mozgásuknak köszönhetően előtérbe kerül szájuk remegése, a pillantásuk feszültsége, egyszóval a „tönkrement arcok kétségbeesettsége” (Marguerite Duras). Szemtelenül precízen mutatja be viszolygásunkat a magánytól a következő (fény-)képsor: villanásszerű sötétítés után rejtélyes redőnyön átszűrődő fényben táncol egy alak, testére furcsa alakzatokat rajzol a fény. Majd újra fényváltás: három lámpa három elkülönülő területet – magánrezervátumot – jelöl ki a táncosnők számára. Táncuk különös egyöntetűséggel zajlik, sokféle mozgásformát ötvöz egybe, érdekes azonban a kontakt tánc hiánya. A három táncosnő egyedül, mintegy burokban táncol mindvégig. Nem hagyatkoznak egymás erejére, nem perdülnek a másikra egy pillanatnyi ihletért. A táncos dinamikusan megjelenő magányossága vélhetően a személyes sors, a szabad döntéshozatal, az önállóság – egyszóval a karma – előtt tiszteleg. Egyszemélyes harcainkra emlékeztet bennünket. A nagyrészt előre megkomponált egészben frissítően hatnak az improvizált talajtánc-részletek, szabad test-karikatúrák saját magunkról. A koreográfián belül visszatérő motívum továbbá – a zenei témát körbetáncoló, ismételten és szakaszosan megjelenő rondóként – a kezek egyre élénkebb és élénkebb remegése. A megalkudni, sorsába belenyugodni képtelen „mindannyiunkat” hivatott megjeleníteni, a minden emberre érvényes vissza-visszatérő bizonytalanságot ábrázolja meglehetős pontossággal. Ez a tánc az Ember témája, háromszor eltáncolva. Egy archetípust jelenít meg három példányban.
A szünet utáni bemutató előadás címe Kontroll kontra. Ez az előadás az előző darab előadásmódját idézi stílusában és atmoszférájában egyaránt, bár annál jóval felszínesebb. A gegek, az ötletek azonban – amelyek nem szorulnak magyarázatra –sokszor feledtetik az utánérzést. Ilyen ötlet az, hogy a – kissé hosszúra nyúlt – nyitány alatt a tér négy sarkában négy férfi szobabiciklit teker rendíthetetlen nyugalommal. Mindez szellemes funkcionalizmussal párosul: nélkülük nem volna világítás a színen. A négy balerina a pedálhajtású generátorok fényénél lejti táncát. Az előző előadás redőny-jelenetéhez hasonlóan átgondolt effekt a „medence-fény”: a térdig érő kacsaúsztatóba nyolc elefántcsont-fehér női láb merül, és sikolyokkal tarkított háttérzene ritmusára glissando (csúsztatva) játékmódban egymásra másznak, mint világító papucsállatkák, ha vihar közeleg. Különleges, ritkának számító kontakt elem. Az aktív-éber hipnózis segédeszközeként használatos szobabicikli, a hipnotikus látomásnak is beillő „láb-állatkák” és más kusza tánc-víziók vélhetően az álomban megnyilvánuló tartalmakra, az álmokon keresztül az ösztönök világához vezető út szimbólumkészletére utalnak; a táncosok „álomszövetű”, fonálselyemmel díszített jelmezeikben heves talajtánccal, expresszív akrobatikával jelenítik meg az álomtolvajok figuráit. A műgonddal összeválogatott háttérzene egységes képet ad, de az összkép szegényességén nem tud változtatni, a választékos eszközök hiányát nem tudja feledtetni.



Szonáta

Koreográfia és tánc: Kulcsár Enikő, Mészöly Andrea, Szabó Réka
Zene: Gavallér Csaba (dob), Szabó Réka (ének)
Fény: Bánki Gabi


Kontroll kontra

Jelmez: Kovács Gabriella
Fény: Bánki Gabi
Zene: montázs (eszkimó népzene, Timothy, Leary, Deutsch Nepal)
Koreográfia és tánc: Gold Bea, Hód Adrienn, László Mónika, Szabó Réka
További szereplők: Gavallér Csaba, Gulyás Péter, Kertész András, Szabó Dávid
08. 08. 4. | Nyomtatás |