Láthatatlan előadás

Znorko: Értekezés a bábukról – Cosmo Kolej

Szerintem nem szerencsés a színpadot a közönségtől eltakarni, ez ugyanis azt eredményezi, hogy a néző nem látja az előadást. Talán dadaista kiáltványok opera műfajban történő interpretálásához - egy rögtönzött színpadon a leánykollégium illemhelyén - méltó az ötlet. A leskelődés persze lehet izgalmas, borzongató, de csak akkor, ha olyan dolgot próbálunk meglesni, amit nem lenne szabad. Egy nyilvános előadást a nézőtérről kukucskálni kimondottan bosszantó (kivéve talán a fenti extrém példát).
Magyari Péter

A francia társulat előadása a következő koncepción alapult: beleshettünk egy házikó ablakain, amely mögött felelevenedett egy kelet-európai zsidó család története a század első feléből. Ennek értelmében a színpadot - melyet a terem közepén helyeztek el - minden oldalról hatalmas ablakkeretekkel kerítették körbe, és ezek mintegy fele üvegezett volt. Így hallhattuk a zenét és a szöveget; érzékelhettük a fények játékát (néha kicsit erősebben égtek a lámpák, s vakítottak, hogy még az ablakokat is nehéz volt kivenni); néha akár egy-egy szereplő sziluettje is mintha körvonalazhatóvá vált volna; és néhány percenként hosszabb-rövidebb időre feltűnt egy-egy arc is. Az igazsághoz hozzá tartozik két tábla is, mely a bejáratnál arra hívta fel a nagyérdemű figyelmét, hogy az előadás alatt nyugodtan hagyja el a helyét, járkáljon bátran szabadon. Valószínűleg úgy képzelte a társulat, hogy a közönség majd ablaktól ablakig vándorol, egészen közelről bekukkant a színpadra hol itt, hol ott. Így valóban érdekesebbé és minden bizonnyal élvezhetőbbé vált volna a darab, ehhez viszont maximum 20 embert illett volna beengedni, és az ülőhelyeket feláldozni a katarzis oltárán. Mivel azonban jó százötvenen szorongtunk a szorosan egymás mellé tett székeken, az ablakoktól kellett volna megválni. Jellemző, hogy nyaktekergetéseim ellenére is legjobban a színpaddal szemben helyet foglaló hangeffektekért felelős nyikorgatószemélyzetet láttam.

Azért duzzogtam a fenti sorokban ilyen sokat, mert az alapján, amit sikerült megpillantanom, talán érdekes lett volna látni ezt az előadást. A figurák, a szobabelső remekül visszaadhatták volna a kor hangulatát, és ablaküvegek hiányában is elhittem volna, hogy mondjuk Lvov egy kis faházában élő zsidók történetét látom. Segítettek volna a nyikorgó, himbálódzó lámpák, a szabóműhely bábutorzói és régi varrógépei, a nagy szekrény - ahonnan a kor jellegzetes alakjai tűntek fel és el. Az ortodox hosszú szakállú pajeszos zsidók gesztikulálása, a túlzottan kifestett feslett nők, a frakkos kecskeszakállas imposztor, a katona és a vasutas, a kerekszemüveges házikabátos férfi az íróasztalnál, a mindenkit irányító családanya. A kakas a hón alatt, a csöndes gyertyagyújtás és a hangos veszekedés hatalmas mozdulatokkal. A Színes Rtv újság korrajz kategóriában megadta volna a maximális két pontot.

Monológokkal megszakított mozgásszínházt láthattunk (volna), valódi párbeszéd talán csak a végkifejletnél alakult ki. A család éldegélt gondjaival magának, aztán közbeszólt a külvilág. Katona jelent meg, fülsértően felüvöltött egy induló, menekülés, majd vonatzakatolás következett. A nagy szekrény vonatablakká változott, kétségbeesett emberek hajoltak ki rajta. E tébolyult jelenet volt az előadás csúcspontja, talán azért, mert a hangok és fények, illetve a rohangálás már önmagában átélhetővé tette a helyzetet, és nem kellett feltétlenül mindent látni. A megérkezés keserédesre sikerült: volt halott, de lett krumpli is, mégpedig csajkából.

Ez utóbbit azért volt fontos kiemelni, mert az előadás után a társulat vendégül látta közönségét. A színészek alumínium csajkába hajában főtt krumplit és valamilyen hagymás szószt osztottak, a műanyag poharakban pedig néhány cent vodka langyosodott. Ha valóban színpad-körbesétálós lett volna az est, akkor az érdekes kísérlethez méltó játékos befejezéssé vált volna ez a szép és tápláló gesztus. Így inkább csak annak örülhettünk, hogy láthatjuk végre a színészeket, és megbeszélhettük, ki mit látott a darabból, hátha összeáll valamilyen kép. Sajnos e kísérlet közben úgy éreztük, mintha Galícia összes falvában szétszórt ablaküvegcserepeket kellene összeraknunk.

08. 08. 4. | Nyomtatás |