Vadságok

Frenák Pál: Vadócok

A fenti cím lenne a szó szerinti fordítása Frenák Pál legújabb darabjának, a Sauvagerie-nek, melyet január 29-30-án mutatott be a Petőfi Csarnokban, s a címnek ez a változata száz százalékosan fedi a színpadon látottakat, jóval inkább, mint a szelídítve magyarított cím: Vadócok.

Egy biztos: Frenák Pál eredeti. Innen aztán kezdhetjük boncolgatni, elemezni az előadást, megfellebbezhetetlen a tény, hogy egyedi tehetséggel állunk szemben.

Lőrinc Katalin

Első benyomásunk - amint Raphael Kaney-t látjuk meztelenül, a nemi szervére húzott égigérő porszívócsővel finom oldalfényben vonaglani -, hogy Frenák feldúlni és provokálni akar. Ezt a benyomást erősíti azután még több hasonló elem, s különösen a zene (Francois Donato) olyan mértékű felhangosítása, mely már a bensőnkben is fájdalmat okoz, bárhogy is tapasztjuk kezünket a fülünkre.

Először akkor érezzük, hogy célja mégsem a néző kiirtása, amikor három férfitáncosa után negyedikként ő maga is megjelenik a színen. Az ő testén, az ő aurájában kristályossá válnak azok az apró rezdülések, finomságok, melyek - miután felfedeztük őket - nyilvánvalóan kísérik végig az egész koreográfiát. Hamar világossá lesz: minden, amit látunk, belülről jön, mélyen a zsigerekből, őszintén, s nem holmi póz, divatozás. Egy a végletekig érzékeny ember vallomása arról, hogyan kell - hogyan kellett, és nyilván kelleni is fog - vadulnia az életben maradásért. S mivel az életösztön pozitív energia, az egész „vadság” pozitív előjelet kap.

Ha van feminista táncszínház, úgy ez annak maszkulin ellentettje: a férfilét belső energiáit, konfliktusait, belső titkait láttatja a nézővel, aki ha történetesen nő, voyeurként érzi magát ezen az előadáson.

Mielőtt elhangoznék, mi és miért tetszett, hadd zsörtölődjek egy picit. Nem tudom, szándékos volt-e a fájdalomküszöböt túllépő hangosítás, - amennyiben igen, jogosulatlannak vélem. A néző nem fizikai behatások miatt kéne, hogy rosszul érezze magát a nézőtéren (ezt testi sértés címen ki is kérheti magának), hanem a színpadról érkező testi, szellemi üzenetek hathatnak rá akár a rosszullétig is - miért ne?! Ez csupán egy objektív apróság, csakúgy, mint az a tény, hogy a PeCsa technikailag alkalmatlan - vagy inkább: ezúttal nem tették alkalmassá, mint ahogyan egyébként mindig - ennek a darabnak a befogadására. A kulisszák egymástól túl nagy távolságban s nem elég szélesen voltak beakasztva, így aki a nézőtér széle tájékán ült, annak minden nekikészülődés, átjárás belátszott, teljesen egyértelműen szándékolatlanul.

A darab? Nevezzük inkább epizódok, sőt inkább egyedi ötletcsírákra felépített nagy számok sorozatának. Ezek a számok legtöbbször szcenikai ötletek mentén alakulnak egységekké: ilyen egység a a ballábas zoknival a nemi szervükön megjelenő táncosok jelenetsora, vagy az est fénypontja, a heveder-hintás kép. Frenák mozgásnyelve is akkor a legeredetibb, amikor valamilyen dramaturgiai vagy szcenikai ötlet szolgálatába állítja azt, ilyenkor érvényesül leginkább érzékenysége - mondjuk ki bátran: szelleme.

Sokszínű tehát ez a néha igencsak „csupasz”, segédeszközök nélküli „vadóckodás”: a testek egymásnak csapódnak, a földhöz csapódnak, vagy épp egymáson a földhöz. Láttunk sok hasonlót mostanában, de ezt itt a finom részletek, s a négy táncos egyénisége, technikai tudása és nem mellékesen gyönyörű teste teszi különlegessé.

Aztán máskor visszafogott ez a vadóckodás, de még visszafogottan is vad, mert pillanatra sem veszít a feszültségből: a nyugalom inkább elfojtás. Próbára teszi ez a nézőt (különösen, ha alatta közben remeg a szék a hangfrekvenciák hatására), ám megéri, mert megérint, nyomokat hagy.

Ott pedig, ahol a táncosok át-meg áthintázva lebegnek-úsznak-találkoznak a magasból leeresztett heveder-hintáikon a levegőben: ujjongva fellélegzünk. A látvány olyan felemelő, kifejező és torkon ragadó, hogy szinte sajnáljuk, amikor kissé szürkén lecseng, s aránytalanul hosszú intervallum köti össze a darab végével. A táncosok olyannyira virtuózak, hogy szinte bosszantó, ha mégis elügyetlenkednek valamit: egy elkapást, egy ruha fel- vagy levételt (sok a nyíltszíni öltözés, tökéletesen a maga helyén). Az apróbb ügyetlenségek joggal tudhatók be a ténynek, hogy a Vadócok első két nyilvános előadását láthattuk, lévén budapesti ősbemutató, a Trafó-FMK és a Francia Intézet jóvoltából.

Bárcsak azt is támogatná valaki, hogy Frenák egyszer magyar táncosokkal készítsen magyarországi bemutatót!

08. 08. 4. | Nyomtatás |