Ellenfény Offline - Archívum - 1998 - 1998/2. - Áttűnések - Színház és Nevelés - Az út Végén, Az út Kezdetén

Az út végén, az út kezdetén

Kullervo meséje - Káva Kulturális Műhely

"Magam mesélem történetemet" - dörren fel egy fiú a háttérben. Eddig csendesen figyelte, ahogy a színpad közepén gubbasztók Kullervóról kezdtek el beszélni. Dühödt gesztusával azonban most elhallgatatja őket. Azzal mozdulattal, ahogy közéjük lép, azonnal főszereplővé is válik. Ez a történet valóban róla mesél. A Káva előadásának felütése azonban játékkonvencióba is beavatja a nézőt: kiemeli a többiek közül az egyik színészt (ő mindvégig Kullervót alakítja majd), és a vele való konfrontációban értelmezi a többieket. Ők játsszák a Kullervo történetében felbukkanó különféle alakokat (a három színész legalább kilenc szerepben látjuk majd).

Magamról én tudhatok a legtöbbet - mintha ezt is állítaná főszereplő első megszólalása. Pedig Kullervót épp a "tudattalansága" űzi kalandról kalandra: nem ismeri pontosan a származását, és nem tudja hol a helye a világban. Emlékszik a tűzre, amelyből kimenekítették, de nem tudhatja, hogy ugyanazok gyújtották rá a szülőházát, akik végül felnevelték, miután megsajnálták a romok közt heverő csecsemôt. De a nevelőszülei, mint önön lelkiismeret furdalásuktól, mindvégig tartanak is tőle: megmentették a haláltól, de nem ajándékozzák meg az élettel. Nem a saját gyerekük, így hát nem képesek megtanítani semmire. Nem számítanak rá, ezért arra szoktatják, hogy csak magára számítson. Erdei magánya arra kényszeríti Kullervót, hogy ráismerjen a saját erejére. Hogy higgye úgy, mindenre képes, amit meg akar tenni. A kőből épült köves világban így keménységbe, szótlanságba burkolja magát.

A lágyságtól fél, a gyűlöletet ismeri. De még nincsenek benne pusztító indulatok. A tévedéseiből fölszikrázó fájdalom meg folyton arra inti: szüksége van valakire, aki útbaigazíthatná. A "mestereinek" mégsem tud hinni. Tart a szavaktól, de tartózkodik a hallgatástól is. Te is tanítasz! - förmed rá az újabb és újabb tanácsosztogatókra. Egy-egy következő helyzetben mégis megpróbál a hallottak szerint cselekedni. Nem tudja még, hogy aki azt hiszi, egyetlen helyes úton járhat, az folyton eltéved. Honnan is tudhatná, hogy annyiféle kulcsot kell használnia a másik emberhez, ahány módja a találkozásnak. Miből sejthetné, hogy gyanútlanságáért nagy árat kell majd fizetnie: aminek végre teljes valójában átadná magát, az vétlen vétekként kegyetlen romlást szab ki rá. Asszonyt keresve ugyanis végül a húgával esik szerelembe, hisz nem tudhatja, hogy elpusztítottnak hitt családtagjai élnek. Amit eleinte az önmagára találás ismeretlen mámoraként élt meg, az most keserű önvádként fordul ellene. Amint elárulja a lány a nevét, Kullervo tudja, hogy számára nincs visszaút: csak a kegyetlenség teheti végérvényesen felnőtté. Ha kiirt mindent, ami ismeretlen múltjához köti. Ha felégeti gyökereit, amelyekbe nem kapaszkodhatott. Most alattomos indaként váratlanul mégis körülfonták az életét.

Az előadás záróképében egy fiú áll velünk szemben meztelenül, kiszolgáltatottan. Az út végén áll, egy újabb út kezdetén. Ledob magáról mindent, és elindul az ismeretlenbe. Ő az, akit folyton kitaszított a világ, amelynek törvényeit megpróbálta eltanulni. Ő az, akit mindeddig kitagadott magából a rend, amelynél végre keményebbnek, rendítehetetlenbbnek kell lennie. Így teremtenek erőt maguknak azok, akik többnek érzik magukat annál, mint amivel a vesztes pillanatokban a világ felruházza őket.

Erős képekkel és intenzív jelenléttel komponált előadás a Káva produkciója. Stilizált térben zajló, stilizált mozdulatokra épülő játék. Egyszerre sokértelmű és enigmatikus. Szikár megszólalásokba sűrített költészet, mitikus történetbe burkolt életbölcseletet, kitartott csendekbe rejtett vallomás, felzaklató mozdulatokra komponált látomás. Perényi Balázs rendezése arra épít, amit a társulat tagjai magas fokon tudnak, összhatásában mégis mást hoz ki belőlük, mint amit megszoktunk a szereplők korábbi munkáiban. A színészi játék most is intenzív jelenlétet teremt, mint ahogy ez a "Kaposi-tanítványoknál" természetes, ezek azonban most nem groteszk hangulatokat, hanem szikár emberi alapállapotokat érzékeltetnek. Most is tablókból építkező snitteket, kimerevített képeket megelevenítő jeleneteket látunk, de a visszafogottabb, eszköztelenebb színészi játék felerősíti a színpadi építkezésmód sejtelmességét, balladaszerűségét. Most is egy két elem szellemes variálásából kialakított jelzésszerű helyszíneken zajlik a történet, ennek erejét azonban felerősítik a redukált gesztusok. A történet jelentését legteljesebben a játékmód érzékelteti: odaadó figyelembe oldott feszült várakozást, gyorsan lendülő, aztán félbemaradó mozdulatokba vesző céljukat kereső energiákat érzékelünk. Egy fiatal csapat a saját útjára lépett. Nyugtalanítja őket a kérdés: megtalálhatják-e a helyüket a világban.




Mátyás Edina
08. 08. 4. | Nyomtatás |