Tökéletes panel

B. Graham: The Book of Man

Glasgow undorító város (bár talán kevésbé, mint Budapest, de ezt a skótok nem tudják), feltörni nehéz, a zsernyákok folyton szivatnak, anya-apa leszarta a fejünket, egyetlen haverunkba hányás közben botlunk bele a kocsmai WC-ben (mert letört a kilincs), Mike-nak hívják, író, heroinban utazik, tuti homokos, ráadásul hamar rájövünk: mi is látens buzik vagyunk. A haver majdnem fölszedi a csajt, aki végül jobb híján hozzánk jön feleségül - erősítve a felettes énünket -, majd tíz év múlva szó nélkül lelép, a gyereket a nyakunkon hagyja. Közben - hála Mike-nak - mi is középszerű írók lettünk, Mike bekrepált (AIDS), a Channel Fournak forgatunk filmet az életéről - minek során újra rájövünk, mennyire ő formált minket, és egyáltalán, milyen elfuserált alakok is vagyunk.
Szabó Máté


Az Irvine Welsh köréhez tartozó B. Graham regényének (The Book of Man) monodráma-adaptációja Alexis Lathan figyelemreméltóan sokszínű előadásában nem több, mint a csontig rágott Trainspotting (ezúttal) színpadi verziója, ám az érzékeny világábrázolás, a szerencsésen pergőre sikerült cselekményalakítás, a - témát, szerzőt ismerve várhatóan alakuló (úgyis meghatódunk a végére) - jellemrajz pontos dinamikájú, humort és tragikumot ügyesen egymásba hálózó előadást hoz létre. Bár a dramaturgiai megoldások jól ismert panelként köszönnek vissza - Lathan „partnere” a színpadon egy életnagyságú bábu, az előadás közben készített magnófelvételeket játszik le - mégis érezhető a sodrás, hatásosak a csendek, minden létező elemével magával ragad a szobaszínház-recept. A skicc-szerű mozdulattal, átélt mimikával kísért narráció gond nélkül elénk vetíti a beszédhelyzeteket, a külvilágot, a főszereplő Kevin Previn világát: a minimáldíszlet ellenére biztos, hogy a passzer kéglijében üvölt a TV, miközben az stukkerral fogadja a Londonból visszatérőt. Borzasztó egyedül vagyunk a tömegben, miközben zsibbadtra isszuk magunkat a söntésnél, beleesünk a zuhanyzó nőbe, élvezzük a glasgow-i főpályaudvar diszkrét báját. Ahogy lenni szokott, az egyén szembesül önmagával, múlt-jelen-jövő összefolyik, félelmetes a sorsszerűség, együtt lélegeznénk a színésszel, ha tényleg pinceszínházban, s nem a Marczibányi téri művelődési ház színpadára felcipelt székeken nyomorognánk. Megkönnyebbülve állapítjuk meg, ez még mindig működik, még mindig élményszerűek az ilyen előadások - talán a szokott témába/receptbe helyezkedés, a (legalább) újszerű megközelítés hiánya itt különösen megbocsátható, hiszen előadás után Lathan kiül a nézők közé, körbeadja a díszlet-asztalról lepakolt söröket, kézfogás, kezdődik a workshop.

A műkedvelő-angolos közönség a fontos kulcsfogalmakat (pl sociopath poof = (kb) antiszociális köcsög) tartalmazó Glossaryval felfegyverkezve vesz részt a foglalkozáson, a feladat a szereplők számára meghatározó fogalmak sorrendbe állítása a történet különböző pontjain. Indítékok, meghatározottságok rendszere, azok befolyásolhatatlanságának gyakori érzése rajzolódik ki, Lathan a motiváció szempontjából fontos pillanatokra koncentrál, felszólít bennünket, keressünk más lehetőségeket - mire legtöbbször jót röhögünk, mennyire predestináltnak tűnnek a döntések. Te mit tennél, ha ez történne veled? Jelen lévő kiskorúak szemrebbenés nélkül jellemzik Kevint („egyedül volt, kellett a heroin”), Graham világa számukra (sem) újdonság, hozzáállásuk a nevelő szándékú foglalkozáshoz inkább Diane rezignáltságára emlékeztet a Trainspottin-ból, „új idők és új drogok jönnek”.

A Kolibri Színház befogadó színházi előadása lélegző, értékes produkció, bár hamar felismerhető: önként beáll a hasonló tucatelőadások sorába, híven követi a kallódás, önbizalomvesztés, társadalmi peremre sodródás antitörténeteinek katarzisreceptjét: panel-sor, de annak meggyőző.








B. Graham: The Book of Man



Rendező: Novák János

Előadja: Alexis Lathan



08. 08. 4. | Nyomtatás |