Műhely - aforizmák

Beszélgetés Ruszt Józseffel

Ruszt József (1937) az egyik legfontosabb műhelyteremető személyiség. Főiskolás korában kezdett el amatőr  színjátszókkal dolgozni az Egyetemi Színpadon.  Az Universitas kísérleti műhelyként működött a hatvanas években. Az együttes tagjai komoly és szigorú munkával sajátították el a színház szakmai ismereteit, és néhány év alatt, a kemény próbák hatására tehetséges társulattá váltak. 1965-től többször szerepeltek külföldi színházi fesztiválokon is. (1965-ben Nancy-ban  Ruszt Karnyónéja  a világfesztivál különd-ját kapta, 1968-ban Pármában A pokol nyolcadik köre második lett.) Az 1967-es wroclavi fesztiválon találkoztak Grotowski színházával, amely nagy hatást gyakorolt az együttesre és rendezőjére is.
Polgár Géza

Közben Ruszt 1963-ban rendezői oklevelet szerzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán és a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. A pályához nélkülözhetetlen rutint és szakmai biztonságot itt szerezte meg, de a kísérletezés terepét, stílusok, eszközök kipróbálásának lehetőségét továbbra is az Universitas jelentette számára. Ruszt egészen 1974-ig kitartott  mellettük - még azután is visszajárt néhány darabot rendezni, hogy 1969-ben az alapító generáció tagjainak többsége elhagyta az együttest.
Ruszt 1974-ben Debrecenből Kecskemétre szerződött. Négy évadon át a kecskeméti Katona József Színház főrendezője volt, melynek társulata munkája nyomán országos hírűvé vált. Rendezései változatlanul parázs vitákat váltottak ki.
1978-79-ben a budapesti Népszínház főrendezője volt, a következő három évben ugyanitt
művészeti vezető, illetve Szegedi Nemzeti Színházban művészeti tanácsadó. Előadásai egyre ellentmondásosabbak, a színészek és a kritikusok méltatásaiból legalábbis ez
derül ki.
1982-ben a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházhoz szegődött, és öt év alatt  - először mint
művészeti vezető, majd mint főrendező - színházat teremtett a semmiből. Ehhez remek színi stábot verbuvált.  (Ekkoriban jobbára  Vilar-,  Jouvet-féle  népszínházi  kompozíciókat  hozott létre.)  Megsokszorozta  a nézőközönséget, újabb elkötelezett híveket szerzett a színháznak és persze saját magának is.1987-től 1988 márciusáig a Nemzeti Színházban rendezett, majd 1988-tól a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője, illetve 1991-ig művészeti vezetője lett. A régi rendszerbarát vezetéssel való botrányos, ellentmondást nem tűrő dialógusai mindennaposakká váltak
1989 végén egy színészcsoporttal kivált a szegedi társulatból és megalapított a Független Színpadot, amely1991-töl Budapesten élte tiszavirág-életét. Most is a semmiből született színház - szó szerint is, áttételesen is. Eszköztelen, szegényszínházi produkciókat hoztak létre, amelyek színészi stúdiumokat is jelentettek. Az igencsak különböző felkészültségű gárdából erős társulat született. Csupán pályázati pénzekből, nehéz körülmények között dolgoztak, kevesen figyeltek rájuk a Gogol utcában.
1995-ben Ruszt József a Budapesti Kamaraszínház főrendezői posztjára kerül. Pályája révbe ért és megújult:  klasszikusok újfajta megközelítésére törekszik rendezéseiben.
Hatvan éves, ebből 40 éves a pályamúltja.

MŰHELY
- Mi a műhely lényege ?
- A találkozás és önmagadnak a másikban való megismerése. Amíg ez a felderítő munka zajlik,
addig létezik a műhely, de utána nem marad semmi. Olyan ez, mint egy házasság, és egészen
más, mint a szerelem.
- Jelenleg azonban annyifelé változata alakult ki a műhely fogalmának, hogy nehéz meghatározni azokat a lényeges ismérveit, amire rákérdezhet (és amit megkérdőjelezhet) az ember Ruszt József színész-pedagógus pályáján. Azt gondoltam, valahogy mégis csak kivágom magam, és az önnel készített interjúkból válogatom ki egy lehetséges beszélgetés talpköveit.
- Jó, jó, rendben van.

A SZABAD VÁLASZTÁS
- 1977. márciusa. A Kritika című havi lapban olvasható a következő nyilatkozata az Egyetemi
Színpadon töltött évekről: „A hivatásos színházat a szakmai tudás, a kor modora mindig
megmenti. Színház marad mindig, legfeljebb nem fejezi ki híven  a világunkat. Az amatőrszínház inkább agitációs és kollektívát teremtő alkalom, inkább manifesztál.” Érvényes még ma is ez a kijelentése, ha az amatőr szót az alternatív kifejezéssel helyettesítjük?
- Persze, érvényes. A két szót valóban ki lehet cserélni benne. Lényegében a szabad választásról van szó. Hogy hivatásos vagy nem hivatásos a színház, az ugyanazt jelenti, akár a Vígszínházról, akár a Bárkáról van szó.

GOGOLI  KÖPÖNYEG
- Amikor 40 éves korában a fenti nyilatkozatott adta, ön mintegy húsz-huszonkét éve volt már a pályán. Szakmai  múltjának jelentős részét abban a közegben töltötte, amit akkoriban amatőr
színháznak neveztek. Ott hagyta az ujjlenyomatát (közvetlen és közvetett módon) színészek
egymást követő generációin. Mit gondol, miért volt ennyire sikeres az Egyetemi Színpad
amatőrjeivel való közös munka?
- Na igen, mert ugye az a tizenvalahány év az akkori Egyetemi Színpadon, tulajdonképpen a
gogoli köpönyegnek bizonyult. Minden abból bújt ki. Leginkább színészek, mint például Jordán
Tamás, akinek ma Kossuth-díja van, pedig nem végzett főiskolát.  Vagy Halász Péter...
(Néhány további név az első generáció tagja közül: Fodor Tamás, Hetényi Pál, Kristóf Tibor,  Sólyom Kati, Érdi Sándor, Katona Imre, Adamis  Anna - a szerk.) Egymástól tanultunk, ennyiben lehet amatőrnek nevezni ezt a munkát. Annyiban mégsem az,
hogy amikor belekezdtünk, én már főiskolás voltam, majd éveken keresztül hivatásos, diplomás rendezőként dolgoztam velük. Azaz valamennyire már tudtam a szakmát. Ugyanakkor én is az ő hibáikból tanultam.

AZ ELSŐ HIBA
- Ez mit jelent?
- Egy festő mondta, nem emlékszem a nevére, hogy el kell követni az első hibát. Az első hiba
pedig annyi, hogy kell húzni az ecsettel egy vonalat a vászonra, és a kép úgy jön létre, hogy az
ember elkezdi korrigálni azt a nyomorult vonalat, amelyet először húzott. Persze lehet mindezt
akadémikusan is csinálni, vagy dinamikusan, gondolkodva, de mégis csak az a fontos, hogy el
kell követni az első hibát. Az alternatív művészetben annak van értelme, aminek ősi a gyökere.
Egy példa: a csíksomlyói barátokkal vagy parasztgyerekekkel évszázadokon keresztül játszották nagyszerűen a csíksomlyói passiójátékokat, és minden hibából tanulni lehetett. Ám ehhez el kellett követni az első hibát, és azt mondani: most lehet korrigálni !

VÁNDORLÁSOK
- Csinált négy vagy öt színházat, váltakozó sikerrel, szinte szabályos négy-öt éves ciklusokban
kezdett új dolgokba. Az 1992-es zalaegerszegi évéről szóló memoár jegyzetében mondja: ennyi
időre szólnak egy társulathoz fűző érzelmei. Ez lényegesen könnyebbé teszi a szakítást, és a
folyamatos újrakezdést, s ezzel együtt a műhelyek megtermékenyítésének is kedvez, nem igaz?
- Igen, evvel magyarázhatóak az én vándorlásaim,  de az is, hogy oly sok helyen maradt utánam valami. Ezzel nem ér fel az, ha valaki huszonöt évig ül ugyanabban a körúti színházban. Ez az én „vidéki karrierem”. Akiket én neveltem, aztán mind elmentek tőlem, vagy nekem nem volt erőm ugyanazon a helyen  - például Zalaegerszegen - újrakezdeni, és én magam akartam társulatot váltani. Magánvéleményem szerint egyik kollégámnak sem tett jót, ha egy helyben maradt.

MISSZIONÁRIUSI  HAJLAM
- Fintorogva a szocialista rendszer státusz-szemléletén, előadás centrikusságán, meglógott
Debrecenből, és elment keresni magának egy társulatot a hetvenes évek közepén Kecskemétre.
Ezt hogy értelmezzem? Mint optimizmust vagy töretlen hitet az amatőrökben?
- Ahhoz a környezethez képest, amibe beleszületem  - ahogy édesanyám mondta Kecskeméten
egyszer - „Dodóka messzire ment”. Ezzel mindent elmondott. Bár nem túl korszerű kifejezés, de nem tudom másképp nevezni ezt, mint misszionáriusi hajlamnak. Családi örökség ez, a bátyám is - aki papnövendék volt Pécsett a jezsuitáknál - tudván, hogy nem lesz belőle püspök, Kínába akart menni hittérítőnek. Ez a küldetés-mánia valóban az amatőröket támogatja.

VIGYOR
- Ez a mánia engedi átérezni azt a vigyort, amelyről egyszer beszélt - ha jól tudom a 89-es nehéz időkben -  amellyel a jövő felé tekintett annak ellenére, hogy a Függetlenek alól kihúzták a szőnyeget. Elő kellett kerülnie ennek a fanyarságnak, hiszen az anyagiak miatt elveszíteni egy
társulatot, csak így, mosolyogva lehet ...
- Az óriási illúzióvesztés volt. Bedőltünk a történelemnek, azt hittük, hogy 89-90-ben ki lehet
lépni a struktúrából, és nem lehetett. Azóta most már ki lehet.

ZŰRZAVAR
- Ez kísértetiesen úgy hangzik, mint a szegedi csatavesztés után 1990-ben adott nyilatkozatának egy mondata: „Semmi foganatja nem lett a régi színház irányítási rend átalakítására tett ajánlatomnak.” Hasztalannak bizonyult  volna a harca a műhelyteremtésért?
- Ez olyan, hogy másnak van három gyereke, míg nekem meg van száz - akik vagy megtagadnak engem, vagy elfogadnak, de én tanítottam őket járni, beszélni, gondolkodni ebben a zűrzavarban -, így hát szép is volt. Ahhoz azonban, hogy most itt üljek és beszélgessünk a pályámról, akkor kellett igazán sokat kapnom, amikor elindultam. Amikor olyan mitikus emberekre hallgathattam, mint Nádasdy Kálmán.

MŰFORDÍTÁS
- Egyik nyilatkozatában azt mondta, hogy az Ön egyik feladata  „összekötni a kimosott agyú nemzedéket, a tévelygő mai színész-generációt Nádasdy Kálmánnal, Latabár Árpáddal, Somlay Artúrral”...
- Én még láttam őket játszani. Van róluk - nem is annyira szakmai, mint inkább érzelmi benyomásom. Én egy köztes évjárat vagyok. Nem tartozom tulajdonképpen sehová. Se hozzájuk, se a nálam nyolc évvel fiatalabb Székely Gábor-, Zsámbéki Gábor-féle nemzedékhez. Hiába van még mindig mondanivalóm, mára olyan ezoterikus lénnyé lettem, akit műfordítanak. Itt a Kamrában jönnek-mennek a gyerekek s én azt érzem, hogy bármit mondok, az nekik mitikus forrásból jön, és nem olyan egyszerű kijelentésnek hallják, amilyennek én  szánom.
- Erre a viszonyra Ön is rásegített ...
- Inkább ez a fiatal társaság, amelyik szinte lefordítja, megrostálja, hogy mi a kutyafülit is
akar mondani az öreg ....
- Pedig csak annyiról van szó, hogy "húzd ki magad "?
- Vagy "nyisd ki a szemedet! " Vagy - ahogy a Nádasdy mondta - "A nyakával nézzen!".
Ezt nem értik. Nagyon racionálisan műfordítják. Ehhez nekem már
nincsen erőm, ismertetni a műfordítás műfordítását.

PÓTLÉK
- Ön, ahogy az egyik nyilatkozatában mondta „barrault-i  értelemben vett színházi ember, akinek a színház fészket jelent, a magánélettől  elválaszthatatlan tényezőt. Jelenleg azonban nincs saját társulata, mindig csak az előadásra érvényes, legfeljebb pár évnyi (sors-) közösség. Furdalja az oldalamat, vajon milyen lehet az, ha kielégítetlen marad egy színirendező vágya a meghittségre?
-  Frusztráló.  Pótlék  az  egész.  Ahelyett,  hogy  megcsináltam  volna  a  saját  kis  intim
keresztmetszetemet, boldogságomat, odaadtam valaminek a személyes életem, valami olyasminek, ami ezt nem tudja visszaadni. Ez az igazság. Ez egy remek paradoxon. Ilyen értelemben nem is olyan különös talány, hogy az avantgarde miért keveri folyton össze a valóságot a társulattal, miért folyatja át egyiket a másikba...

„DILETTANTIZMUS”
- Megint az amatőrökhöz tértünk vissza.  Egy 1997-es interjújába azt olvastam, hogy a régi Egyetemi Színpad és a Független Színpad tulajdonképpen nem maradt abba...
- Michelangelo a szobrász, a nagy dilettáns, megfestette a Sixtus-i kápolnát, a mai napig látható. Leonardo, a nagy profi  Utolsó vacsoráját nem lehetett megmenteni, mert rosszul
alapozta, nem nézte meg, hogy mire festi és elrontotta. Szerintem ez egy nagyon sokértelmű példa. Tulajdonképpen  valóban ugyanazt csináljuk, csak egyre nehezebben. Más ugyanis a tolerancia igénye egy profi  szituációnak, mint az amatőrnek. A vérbeli profi a rutinjával kezdi a munkát és azzal operál mindvégig. A mai értelemben vett  profit tolerálni kell. Élni hagyni, türelemmel kikalkulálni, hogy mennyi időt kell adnom neki a  próbán, mennyi ideig használjam őt, és hogy magának neki ebből mennyi gyakorlati haszna van.
- Nem volna lehetősége a Kamaraszínházbeli „színész-gyerekekkel” megfesteni az amúgy zseniális kompozíciót ?
- Ők érzéketlenek erre, de tudom, ma így működik a világ. Nem lehet személyes közük az ilyen fajta mesékhez. Csüggnek az efféle dumákon a szünetekben, ott vannak
velem a szünetekben, működik a respekt, de intimebb közelségbe kerülve kiderül, hogy a személyiség nincs jelen. A bonyolultabb színpadi kontextusban nem találni a szerep mögött a személyiséget.

TEHETSÉG
-  Amíg a színész nem válik nyitottá, addig rendezői utasításra érzéketlen, elemzésre alkalmatlan marad ?
- Igen, mert a partnerség kölcsönösséget jelent. Hogy mindkét félnek fontos, ami történik. Persze az adott színházi hierarchiában mindig a rendező a kezdeményező. A mai fiatal színészek azonban nem elemzik az előzetes színészi pályák tanulságait, inkább a sikert, a sikerüket könyvelik el tehetségként. Ez ellen a régiek közül sem vérteztem fel eléggé mindenkit. Nádasdy mondta erre, amikor mi dicsértük a Shakespeare-műveket, hogy   "ne dicsérjenek, elemezzenek, a hibát keressék! Aki dolgozik, annak piszkos a körme, nézzék meg tehát, hogy milyen piszkot tud kikaparni a körme alól !".

TECHNIKÁK
- A profi körülmények között nehezebb  is a  rendezőnek stúdióhangulatot teremteni,  hisz nem maradhat el a premier...
- Tisztelet a kivételnek, de az utóbbi öt-hat évben már nem tartalmi kérdésekkel telik el az idő, hanem technikai problémákkal. Én még abból a generációból jövök, amely tisztában van vele, hogy milyen fontos a színházban a technika is. A harminc-negyven évvel ezelőtti profizmus, a maga színvonalán és a maga tehetségi nívóján, meg tudta tanítani és az előadásokban hasznosítani  tudta ezt a nagyon komoly felkészültséget igénylő technikát. Ez persze változik korszakról korszakra, de vannak benne örökérvényű dolgok is. Ugyanakkor a színésznek nem csak a kor „technikai színvonalát” kell elsajátítania, hanem ki kell alakítania  a saját a személyes technikáját, amely a saját személyiségét is kifejezi. Hat-nyolc éve nincsenek személyes technikák. Van egyfajta általános rutin, vannak személyes modor-technikák, de személyes technológiák, amelyekről mindenki érzi, hogy milyen fontosak lennének, nem alakulnak ki. Azt hallom mindig, hogy a Főiskolán nem tanították meg , nekik ezt nem mutatta meg senki....
- Azaz  nem volt részük műhelymunkában...
-  Műhely meg az egyéb stúdiumok épp ezt tudják: megint visszatérhetünk az első
hibához. Megáll előttem egy „amatőr” és azt mondhatom neki, „húzd ki magad!”
- Mint ahogy hajdanán a kezdő Sinkó László Andrej hercegének.
- Széttette a lábát, erre mondom neki: "nézd meg a képeket, hogy  kell ezt csinálni: minden
király úgy áll meg, hogy van egy kisterpesz, és elől van a jobb lába". Ez nem véletlen, ez
Csongort, Bánk Bánt jelenti. Ez egy tradíció. Amikor meg a bal láb van elől, az tradicionálisan az intrikusi szerepkört jelzi. Tulajdonképpen ez a technika. Ugyanarra képes, mint
hatszáz évvel ezelőtt. Olyan, mint egy római tál, ma is képes betölteni a funkcióját, s ez nem véletlen.

A NAGY FELADVÁNY
- A technika személyessége pedig azt jelenti, hogy Gábor Miklós a
kecskeméti Don Carlos előadás II. Fülöpjeként a poros földre ülhetett, hiszen volt annyi a létereje, hogy megvétózhatta a hagyományos,  protokolláris királyi beállítást ?
- Ö ezt bizony provokációnak szánta.  Azt mondta, le akar ülni, én meg ráhagytam. Szerintem színháztörténeti pillanat volt,  ahogy Fülöpként leült a lépcsőre, s arról beszélt, hogy milyen magányos. Mennyivel szerencsétlenebbnek tűnik egy spanyol király a lépcsőn,  félhomályban, mint ha mondjuk ül a trónon, ahogy azt illik.
Gábor Miklós nemzedéke még ismerte az úgynevezett színészi technikát, és megvolt a saját személyes technikájuk is. Aztán jöttek ezek a csodálatos parasztgyerekek a Szirtes Ádám- meg a Sós Imre-nemzedék tagjai. Őket meg kellett tanítani késsel villával enni, ülni, állni, aludni. Aztán megszólaltak: „De csitt, mi fény tör át az ablakon".
Ha nincs személyes technika, akkor a színész nem tud ismételni. Pedig a színjátszás ismétlést is jelent, nemcsak életet. Az amatőr az mindig él, hic et nunc  mindig újra megéli azt, amibe bele lehet halni. A rossz profi pedig mindig ismétel. Innen nincs tovább, ebben nincs semmi, ami az erogén zónákat megmozdítaná.  Pedig ez a dolog trükkje, amikor megmozdul valamitől, amikor élni kezd az alakítás. Hogy miképp lehet benne összhangba hozni életet és ismétlést, ez a nagy feladvány.

SZELLEMISÉG
- Az Egyetemi Színpad egy olyan korban létezett, amikor egy tiszta, erős koncepció, mint például a kegyetlen színház eszménye fogódzót nyújtott, és összetartotta
a társulatot. Ma a Budapesti Kamaraszínpadon nem ilyen tisztára
kevert koncepcióval dolgozik ön sem, hiszen ez a kép apró lépésekben összetöredezett  Debrecenben, Kecskeméten, Zalaegerszegen, Szegeden majd a Függetleneknél. Akkor létezett valamiféle koherens szellemiség, ami mozgásba hozta, élettel telítette a színházi műhelyt is. Ma ilyesmiről nem beszélhetünk.
- Ez igaz, ma nincs ilyen.

TÖRTÉNELEM
- Akkor egyszerűen a világgal van baj, amely nem kedvez műhelyek szerveződésének?
- Igen, ez egy ilyen történelmi helyzet. Adok négy-öt évet, és létre fog jönni valami, mert ez itt Közép-Európa, itt szétrúgták a tökünket, itt gulágok voltak, itt fasizmus volt. Ez ötven évig eltartotta az irodalmat, a művészeteket. Most legutóbb a kommunizmus-szocializmusra tett kísérlet adott témát. Jön majd a következő évezred, a civilizáció centruma szép lassan átcsúszik Ázsiába  - hisz onnan indult ki -,  itt pedig egyszerűen nem lesz miről beszélni. A Nagy Francia Forradalom már unalmas, a felvilágosodás csődbe jutott, ez a névileg kikiáltott demokráciában pedig senki nem vállal személyes felelősséget. Olyan ez a mostani világ, mint a Peer Gynt-ben a hagyma: hámozod, hámozod és nem találod a magját. De ez csak a látszat. A mag azért ott van.

HÉJ ALATT A MAG
-  Mi ez a mag?
- Egy olyan történelmi formációnak kell létrejönnie, amelyben a sikerorientáltságot legyőzi a munkaorientáltság.  És ennek az aranyfedezete itt van Közép-Európában. El tudod képzelni, milyen gyönyörű, amikor egy cigány kifarag egy teknőt ? Ez kicsi hülyén hangzik az eldobható poharak világában, de így van. Nekem van még egy fejes vonalzóm 1896-ból, a nagyapámé volt. A trükkje az, hogy rézcsavar van benn. Nem acélcsavar, mert akkor már kirohadt volna a fa. Te mit tudsz eltenni ? A te gyereked mire tudja majd azt, hogy rajta van a kezed nyoma? Hogy ezt te használtad. Elteszel egy bögrét, amelyen hat Mickey Mouse ugrabugrál? Nna ezt fogják kapni.
Az utolsó négy-öt évet olyan történelmi változásnak, életforma váltásnak tekintem,
amit nem lehet leképezni, nem lehet megérteni, nincs a formáknak tartalma, a tartalmak nem
találják a formájukat. Én most ezzel viaskodom, s őszintén sajnálom, hogy ennek a tehetetlenségnek a rabja vagyok ...

EGYÉNI FELELŐSSÉG
- Közép-Európában a személyes felelősségnek óriási szerep jut, tekintve, hogy a provizóriumban élünk, nem így van ?
- Ezt nagyon fontosnak tartom. Aki alkot, aki ír, azt személyes
felelősség terheli.   
- Az emlegetett „gyerekek” tudják ezt ?
- Nem tudják, mert őket bedarálta ez a rendszer. Hulljon a férgese, ez a fogyasztói
társadalom, és ez olyan kegyetlen, mint a divat.



Ruszt József legfontosabb rendezései

Kiemelkedö munkái is több oldalt tennének ki, ezért csak néhányat emelünk ki közülük:


Egyetemi Színpad        Karnyóné
A pokol nyolcadik köre
Magyar Passió
Debrecen:                  A sevillai borbély
Parasztbecsület
Háború és béke
Galilei
Lear király
Kecskemét:                Hamlet
III. Richard
Troilus és Cressida
Don Carlos
Bereniké
Stuart Mária
Népszínház:                Rómeó és Júlia
Doktor Faustus
Háry János
Zalaegerszeg:               Húsvét
Az ember tragédiája
Bölcs Náthán
Egmont
Székelyfonó
Kékszakállú herceg vára
Független Szinpad:     Rómeó és Júlia
Az ember tragédiája
Csongor és Tünde
Dybuk
Karnyóné
Szentendrei Teátrum:  Pikkó Hertzeg és Jutka Perzsi
Budapesti Kamaraszinház:   Othello
II. Edward
Álhatatos herceg
III. Richárd
08. 08. 7. | Nyomtatás |