A történetek újramesélésére nemcsak nevelési szándékból, hanem színházi célokból is gyakran vállalkoznak a társulatok. Sőt a gyerekszínházakban (ahol kevés az eredeti mű és rengeteg az adaptáció) ez a leggyakoribb forma. Ezek közül a Marczibányi téren rendezett fesztiválon több is látható volt.
Kiemelkedik közülük a Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Mirkó királyfi című előadása. A Grimm testvérek meséjét Zalán Tibor írta bábszínpadra, úgy, hogy a szöveg felidézze az erdélyi népballadák sejtelmes, némileg komor, de mindenképpen költői világát is. Ez biztos alapot teremtett Lengyel Pál rendezéséhez, amely nemcsak plasztikusan, hanem poétikusan is mesélte el a történetet. Ebben nagy segítséget jelentettek Matyi Ágota díszlet és bábtervei is. Végeredményben az előadás nemcsak világossá tette a mese fordulatait, hanem bátran élt a bábszínpad vizuális kifejezőeszközeivel is, így a történet motivációin túl annak mitikus, szimbolikus szintjei is feltárultak. Nagy szakmai tudással elkészített, pontos munkát láttunk.
Ugyancsak egy ismert történet újramesélésére vállalkozott a Förgeteg Színház. A fiatalokból álló lelkes csapat Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona történetét mesélte újra. A sztorinak már sok adaptációjával találkoztam, így bizton kijelenthetem, hogy a Förgeteg Színház változata volt az egyik legjobban követhető, legpontosabban motivált variáció. De a Kaszás Villő irányította fiatalok nemcsak a pontos történetmesélésre törekedtek, hanem egyfajta rítust igyekeztek kibontani a sztoriból. Ehhez komplex színházi formát választottak, amelyben (a szépen énekelt és táncolt) népdalok és néptáncok kapnak igazán hangsúlyos szerepet. Bizonyos értelemben erősebb teátrális hatással bírnak, mint jelenetek, amelyek nem mindig elég meggyőzőek, főleg a stilizálási módjuk miatt. Néha már-már önmagáért való mutatványnak (produkciónak) hat egy-egy színpadi megoldás (pl. a verekedés), összességében azonban lendületes, igazi közlésvágy vezetett produkciót láttunk.
A komplex színházi formáknak, ha úgy tetszik, a művészek teljességének a bevonása a gyerekelőadásokba ugyancsak jellemző (és támogatandó) tendenciának tűnik. Ezek közül az előadások közül a Szemlén a Harlekin Bábszínház Gyermekeknek című előadása szerepelt. A produkció Bartók valóban gyermekeknek szánt, gyerekdalokat és népdalokat feldolgozó, miniatűr zongoradarabjaiból indult ki. Ezekhez a rövid zenedarabokhoz pici etűdöket illeszt az előadás, amelyek mozgó, alakuló képeket társítnak a muzsika mellé. Ezek a vizuális fantáziára, a szabad asszociációkra épülnek. A színház itt a zene és képzőművészet között közvetít, és ehhez legfőbb eszközül az oldott játékosságot hívja. De vajon nem az összművészet-e a gyerekszínház igazi formája?
