Koršunovas Hamletje - akárcsak korábbi előadásai, sőt azoknál még határozottabban - kristálytiszta struktúra köré épül fel. A drámából, illetve annak „szorosan olvasott" szövegéből bomlik ki egyrészt az előadás alapkérdése, másrészt pedig a színészi játékot és színpadi teret is meghatározó koherens szimbolika. E szimbolika központi eleme ez esetben a tükör.
A dráma jól ismert „tükrös" motívumain túl az előadás újabb szintekkel bővíti ki a szimbólumrendszert. Koršunovas szerint (erről szintén a bemutatkozást követő közönségtalálkozón beszélt) Hamlet számára az Egérfogó nem csupán a valóság leképeződése, hanem a vándorszínészek produkciója válik az élet valóságává. E gondolatot a rendező az egész előadásra kiterjeszti, vagyis a színház valóságát teszi meg az egyetlen valósággá. Értelmezésében nem a Hamletet látjuk, hanem színészeket, akik igyekeznek eljátszani a Hamletet.
E kiinduló gondolatból következik, hogy a szereplők egyszerre az illúzió teremtői és teremtményei. Ennek legszebb példája Claudius első monológja, amelyet kétszer mond el: első alkalommal - magányában - minden mondatnak más és más érzelmi töltést ad, másodszor viszont szenvtelen hangon szónokol az udvar előtt. A kettős jelenetet értelmezhetjük Claudius belső monológja és királyi szónoklata között feszülő érzelmi ellentét kifejezéseként is, de a Claudiust játszó színész stílusgyakorlataként is.
Ugyancsak a szerep és színész kettősségének kérdésén keresztül vetődik fel, ám mélyebb filozofikus kérdéseket pendít meg az egyén és tükörképe motívum. Koršunovas a következőt írja az előadás kapcsán: „Ha alaposan megfigyeljük magunkat a tükörben, felismerjük, hogy milyen kevéssé hasonlítunk a magunkról alkotott képhez. Valaki más áll velünk szemben. (...) Tükörrel szemben játszani azt jelenti, hogy az ember kíméletlenül őszinte magához." A Hamlet esetében Koršunovas pontosan ezt követeli meg színészeitől, amikor egy csupa-tükör díszletben helyezi el őket. Az előadásnak rendkívül erős felütést ad, ugyanakkor előrevetíti a színház és valóság, ember és tükörképe kérdéskört az első jelenet, amikor a tükrökkel szemben ülő szereplők eleinte csak suttogva, majd üvöltésig hangosodva kérdezik képmásuktól - önmaguktól: „Ki vagy?"
A Hamleten keresztül ugyanakkor Koršunovas saját magáról, saját generációjáról is kíván szólni, amelyet a következőképpen ír le: „Ez a generáció úgy él, mintha egy függöny választaná el a valóságtól, de le kell tépnünk ezt a függönyt, mivel a látszólagos béke és biztonság nagyon veszélyes lehet. Ezért sürgősen könyörtelen önvizsgálatra van szükségünk ahhoz, hogy megértsük környezetünket és tetteinket." Koršunovas önvizsgálatának elsődleges eszköze Darius Meškauskas, a Hamletet játszó színész. Meškauskas - akárcsak a rendező - a negyvenes évei elején jár, és külsőleg is szembetűnően hasonlít Koršunovasra. Játékmódja, s főként a mimikája (pár jelenetet leszámítva) visszafogott, olyan, mint egy megfáradt színész, akinek már nehezére esik, hogy arca bármilyen érzelmet kifejezzen. Nincs már kedve játszani, viszont titkon vagy nyíltan gyakran meghúzza a vodkásüveget. Koršunovas önvizsgálata ez alapján igen sötét képet mutat.
Az előadás sugallta keserűséget egyáltalán nem enyhíti, hanem a kontraszton keresztül még inkább elmélyíti a rendező helyenként megcsillanó abszurd humora. Időről időre felbukkan például egy embernagyságú egér vagy patkány - az Egérfogóból vagy Polonius megölésének jelenetéből asszociálódva -, aki érdeklődéssel figyeli az eseményeket, anélkül, hogy a legkisebb mértékben is beavatkozna.
Koršunovas nem használ vendégszövegeket, ám a darabon belül gyakran megváltoztatja egyes szövegrészek helyét. E dramaturgiai változtatások töredezettebbé, mégis zártabbá teszik a történetet azáltal, hogy folyamatosan előrevetítik a véget. A „Lenni vagy nem lenni" nagymonológ pedig - akárcsak Claudius első megszólalása - kétszer hangzik el: a „szokásos" helyén, halkan, visszafogottan, majd a párbaj és a király megölése után üvöltve, s ez utóbbi esetében már kétségtelen, hogy Hamlet számára mindvégig a „nem lenni" jelentette a vonzóbb opciót.
A színpadképet szintén a színház és a tükör szimbolikája uralja: a díszlet kilenc tükrös öltözőasztalból áll. „A színház az öltözőtükör előtt kezdődik, pontosabban ott, ahol a színész megpillantja magát" - mondja Koršunovas. A kerekekkel felszerelt öltözőasztalok folyamatosan mozgásban, „játékban" vannak. A formációk nem is annyira konkrét helyszíneket jelölnek ki, mint inkább (térbeli) érzeteket keltenek. Ugyanakkor az öltözőasztalok fiókjaiból kerülnek elő (nem túl nagy számban) a kellékek. Rosencrantz és Guildenstern matrózruhás diákokként hozzák Claudius levelét, ám amint leülnek az öltözőasztalhoz, kis ásókat húznak elő a fiókjából, és rögtön sírásókká változnak. Ugyancsak a fiókokból kerülnek elő az arcfestékek és a sminklemosó kendők, amik logikusan illeszkednek a színházi környezetbe, ugyanakkor további szimbolikát rejtenek magukban. A Hamletben ugyanis Koršunovas „ártatlan" kellékekkel jeleníti meg a harcot, a vért, az erőszakot. A fehérre festett arc jelképezi a herceg őrületét, a harci színekkel díszített arc Fortinbras erejét és hatalmát jelzi, Hamlet és Laertes pedig piros festéktubussal a kezükben vívják meg párbajukat, majd a herceg saját „véres" arcát a királyéhoz szorítva öli meg őt. A halottak nem terülnek el a földön, hanem leülnek az öltözőasztalukhoz, amelyek felett Fortinbras sorban lekapcsolja a lámpákat. Hamlet az egyetlen, aki - másodszor is elmondott monológja után - a színpad közepén marad térdre rogyva, a bevonuló norvég király pedig világító bohócorral a fején flegmán közli vele: „A többi néma csend".
Shakespeare: Hamlet
OKT /Városi Színház, Vilnius
Díszlet: Oskaras Koršunovas és Agnė Kuzmickaitė
Jelmez: Agnė Kuzmickaitė
Fény: Eugenijus Sabaliauskas
Zene: Antanas Jasenka
Rendező: Oskaras Koršunovas
Szereplők: Darius Meškaukas, Dainius Gavenonis, Nelė Savičenko, Vaidotas Martinaitis, Rasa Samuolytė, Julius Žalakevičius, Darius Gumauskas, Tomas, Žaibus, Jonas Verseckas, Giedrius Savickas
Helyszín: Bárka Színház
Időpont: 2009. nov. 3.
Sztókay András: Tükröt tartani a természetnek
Papp Tímea: Koršunovas objektívje
Szemere Katalin: A színház a tükör előtt kezdődik
Videóinterjú a rendezővel, előadásrészletekkel:
