Mészöly Andrea Beszélj rólam című koreográfiája nyitotta meg a fesztivál harmadik estéjét, amelynek pozitív üzenete (van visszaút az Édenbe) elgondolkodtató, szomorú és fájdalmas tartalmat rejt. Csontváry Kosztka Tivadar A tekintély című munkájából kiemelt rész – az egyéni világ belső határtalanságából és külső határoltságából fakadó ambivalencia – az előadás alaphelyzete. Négy előadó (Bruckner Csaba, Kövesdi László, Nagy Andrea, Tóth Károly) próbál kommunikációba kerülni a közönséggel és átadni a mély gondolati tartalmat, csak az elsődleges vizuális élmény erősebb. Adott két fiú egy kerekesszékben, akik a saját korlátaikkal küzdenek (valódi mozgás- és beszédzavar) és az egészséges páros (egy férfi és egy nő), akik vezetik őket, miközben Tarr Bence László: Korlátlan korlátoltság valamint Illyés Gyula: Az Éden elvesztése műveit idézik. Nyomasztó a látvány és az előadás hatásmechanizmusa végig a közönség lelkére épít, arra a szívszorító szomorúságra és fájdalomra, amit az elesettekkel (fogyatékkal élőkkel) szemben érez az egészséges.

Beszélj rólam

Lengyel Katalin és Niklas Valenti közös alkotása a Supe – The autumn show a műsorfüzet szerint a kortárs tánc és a populáris kultúra közti kapcsolatot vizsgálja. A Super egy „sztár” páros szerelmi történetét (múlt, jelen, jövő) koncertszerűen, ének- és táncbetétekkel meséli el, musicalparódiaként. Az előadás rámutat az amerikai szuperprodukciók gyenge pontjaira (sekélyes dramaturgia; önjelölt, tényleges tudás nélküli művészek; egysíkú dallam- és szövegvilág; a publikummal való állandó kommunikációkényszer) valamint felveti a kérdést: mekkora terjedelmű szöveggel lehet egy előadást még táncprodukciónak nevezni.

It is exactly about ...not the Paradis

Az est mélyrepülése Jan Bárta Nem a Paradicsomról című performansza. A nézőket már a térben, asztalnál ülve fogadja három, kedélyesen angolul motyogó fiatal (két táncos és a technikus), akiket látványosan nem zavar a közönség. Hirtelen váltás: a két táncos meztelenre vetkőzik, a technikusuk elrendezi a pultját, és megjelenik az Édenkert benne minden földi jóval (karfiol, uborka, narancs, szőlő, banán). A „Paradicsom” felfalása után kapunk egy komikus értelmezést a bugyután bumfordi bűnbe eső párról (Éva fejbe veri Ádámot az almával), majd felöltözve futni kezdenek körbe-körbe. A monoton futásnak a koreográfus és táncos Jan Bárta vet véget, mikor megáll, és pólót cserélve a nézőket faggatja véleményükről. Az értelmezés és értékelés lankadó diskurzusának egy valószínűleg beépített néző vet véget, beáll a rubensi idomokkal rendelkező táncosnő mellé futni, aki ennek hatására két kör után abbahagyja a monoton köröket, így a „nézőnek” gratulál Jan és átadja a jutalom ananászt. Mivel a közönség minimális reakcióra és interakcióra volt hajlandó, így az átütő siker a cseh produkcióval kapcsolatban elmaradt.

Az első produkcióban a tánc valamiféle inverzével találkoztunk, a második a mozgás egyetemes nyelve helyett inkább a csak elméletben globális angolt használta, a harmadik pedig performansz volt némi mozgással. Megdöbbentő, hogy a kortárs tánc fogalomköre ilyen tág.