A Biennálé ugyanis 2007-ben abból az indíttatásból született, hogy a kétévente megrendezett Magyar Táncfesztivállal felváltva minden évben rendezzenek Győrben táncfesztivált. Az elgondolás igen találékony és még hatékony is lehet. „A táncfesztiválra és városra is kisugárzó figyelem, az utólagos pozitív hazai és nemzetközi kritikák, és az új városvezetés elképzelései bíztatnak bennünket a táncfesztivál évenkénti megrendezésére." - nyilatkozták két évvel ezelőtt a szervezők. Az elmúlt három nap teltházas nagyszínpadi előadásai után pedig úgy tűnik, közönség akad erre.

Az idei Biennálé összeállítását leginkább a Győri Balett jubileumi köszöntése befolyásolta, s ennek eredményeként a színház kistermébe olyan alkotókat hívtak meg - mint Krámer György vagy Ladányi Andrea -, akik egykor a Győri Balett táncosai voltak. A nagytermi előadások kiválasztásakor pedig a közönségnek kedveskedtek: a harmadik napon annak elsőszámú kedvencével, az Experidance-szel.

Így fordulhatott elő az a táncművészeti anomália, hogy az Experidance Szeget szeggel című show-ja után Ladányi Andrea Lábán-díjas előadása a BL következett. A darabba most harmadjára futottam bele - szintén egy-egy fesztivál kapcsán - és a korábbi alkalmakkor írtam is Borlai és Ladányi lenyűgöző kettőségről. A legutóbbi alkalommal azt gondoltam, hogy az előadás kihozta magából - és belőlem, nézőből is a maximumot -, de tévedtem, s ez is a BL páratlanságát mutatja. Úgy tűnik, Ladányiék performansza esetében a határ a csillagos ég. Ritkán szoktam mennyekbe magasztalni előadásokat, de szubjektív pátoszom azt kívánja, hogy kimondjam: már csak a BL miatt érdemes volt idén Biennálét rendezni.

Bár a darab alapszerkezete ugyanaz maradt, egészen új hangok tűntek fel benne, s ez alatt nemcsak Borlai Gergő hangszerarzenáljának gyarapodását, hanem a két karakter viszonyának finomodását is értem. Ezúttal Ladányi a rózsaszín baby-doll helyett fekete trikóban és sortban jelenik meg a színpadon, a balettcipője is színfekete. A Ladányi által megjelenített nő sokkal keményebbnek tűnik, ugyanakkor alakja minden eddiginél sebezhetőbb. (Bár korábbi cikkemben azt állítottam, hogy nem kell feltétlenül áthallásokat keresni és/vagy párhuzamba állítani a darabot egy párkapcsolattal, a mostani előadás esetében ez a jelentéstartalom minden eddiginél inkább az előtérbe került, s ezt a Ladányi által megjelenített figura idézte elő.) És nem lehet nem észrevenni Ladányi szuggesztív arcjátékát, az elmúlt egy év színházi tapasztalata maradéktalanul beépült testjátékába.

Hogy a korábbi előadásokban is benne volt-e ez a karakter, csak nem ennyire erősen, ezt nem tudnám felidézni. De a szerepet Ladányi az egész előadáson végigviszi, a nő kiszolgáltatottsága folyamatosan előtüremkedik, akkor is, amikor arca keménységről árulkodik, amikor teste megfeszül és lábával odacsap a férfi dobjára, vagy amikor a második jelenet végén ráül a dobokra és teljes testével odaadja magát a férfinak. A BL azon ritka előadások közé tartozik, mely közben az ember agya paradox módon megszűnik működni, teste együtt létezik az előadással, legszívesebben felpattanna és Ladányi extázisától felgerjedve őrült táncba kezdene. Mert az előadással véget ér Dionüszosz ünnepe, s minden, ami ezután következik, már csak csalódás lehet.

Szeget szeggel

Experidance

Zeneszerző: Czomba Imre,

Díszlettervező: Mira János

Jelmeztervező: Debreczeni Ildikó

Fénytechnika, látvány:Szimeiszter Balázs

Rendező-koreográfus: Román Sándor

Előadók: Patonai Norbert, Vass Judit, Dénes Nándor, Reszneki Domán  Sátori Júlia, Zsombori Miklós, M. Kecskés András,  Pintér Ágota, Lotti  Morvai Veronika,  Bistei Judit, Péli Róbert,  Rajna Eszter, Újszászi András, Kiss Levente, Falvai Miklós, Görög Zoltán és az Experidance táncosai

Győri Nemzeti Színház, Nagyszínpad

BL

Zene, dob, ütőhangszerek: Borlai Gergő

Koreográfia, tánc: Ladányi Andrea

Fény: Payer Ferenc

Videótechnika: Keserű Zsolt

Kisfaludy Terem, Győri Nemzeti Színház