Több mint négy évtizede rendezik meg Pécsett a Nemzetközi Felnőttbábfesztivált, egy izgalmas művészeti ág egyedüli nemzetközi seregszemléjét Magyarországon. Az idei fesztivál versenyprogramját Kékesi Kun Árpád válogatta, a nemzetközi zsűri hat külföldi és nyolc magyar előadás legjobbjait díjazhatja.
Az első nap produkciói sajátos tematikai rokonságot mutattak: mindhárom előadás azon a mezsgyén játszódott, ami élet és halál közt húzódik. Ide vezetett Majoros Ági és Bor Judit Pilinszky-szövegekre készült játéka, a Tükör is. Kiindulópontul a Kalandozások a tükörben meséjét választották az alkotók, de ezúttal nem mesélni szerettek volna, hanem egy nagyon erős létérzetet megfogalmazni. A mese ezért inkább csak dramaturgiai keretül szolgált, az előadásban elhangzó szövegek többsége olyan Pilinszky-vers volt, ami ezt az apokaliptikus végállapotot fogalmazta meg. A tükör mögé lépő fiú egy olyan helyre érkezik, ami „látszatra élet, valójában halál”. Ezen a tájon halad egyre beljebb, míg hozzá rendelt társával el nem ér mindenek végére, a tengerhez. A mese kisfiúról és királylányról szól, de amit az előadásban látunk, az két mezítelen agyagfigura, két egymáshoz tartozó lélek „szemközt a leáldozó nappal”. Majd elindulnak visszafelé az eddig megtett úton: mintha a köztes létben vándorló lelkek pörgetnék vissza életüket, hogy újjászülethessenek. A tengerig vezető úton feltárult kihajtható, egymásból kihúzható pompás papírdíszletek sorra bezárulnak, és a vándorok visszaérkeznek a tükör elé, ami örökre elválasztja immár őket: „Kihűlt világ ez, senki földje! / S mint tetejébe hajitott / ócskavasak, holtan merednek / reményeink, a csillagok.” Lírai színház ez, képzőművészeti igényű látvány kapaszkodik össze benne Pilinszky képeivel, az animátorok szándékoltan nem lépnek be ebbe a világba, maradnak egyszerű mozgatók, itt most a képek élnek.

Bitódalok (Budapest Bábszínház) - Fotó: Dusa Gábor
Hasonlóan a Tükörhöz, lírai anyagot választott Veres András is a Budapest Bábszínházban rendezett előadásához, ami szintén az élet és halál közti mezsgyére vezet. A Bitódalok Christian Morgernstern verseit helyezi egy kvázi varietészínpadra, kötélen lógó életnagyságú bábok közé. A három akasztottal három színész játszik, miközben mondja, mormolja, énekli Morgernstern furcsa, abszurd vagy épp halandzsa szövegeit. A bábok egy-egy vers erejéig meg-megelevenednek, aztán újra halottként fityegnek. Élő játszik a holttal, lengeti, magához vonja, szétszedi, újra, új rendben összerakja, mintha csak arról faggatná, mivégre is volt ez az egész, amit életnek nevezünk, s ami innen nézve oly képtelennek tetszik. Sok ötlettel, nagy energiával énekli-játssza végig az előadást Kovács Judit, Ács Norbert és Teszárik Csaba. A díszletet és a bábokat (akárcsak az előző előadásét) Grosschmid Erik tervezte.

Kádár Kata revü (Vaskakas Bábszínház - Kocsis Rozi)
Az első nap utolsó előadása, a Vaskakas Bábszínház Kádár Kata revüje volt, ami a Trafik lokálba települt. Az előtérben összezsúfolt várakozókat egy karikás szemű, fehér arcú konferanszié (Kocsis Rozi) szólítja meg, és invitálja kissé rezignáltan beljebb, hogy elüssék valahogy azt a kis időt, amíg Kháron hajója megérkezik, hogy mindenkit átszállítson az alvilágba. A műsor, a pokoli revü a népballadák vérfagyasztó történeteit társítja mai zenékkel, tánccal és itt-ott bábos eszközökkel. Fehér arcú nők lépnek elő, hogy bűneikről beszéljenek, újra és újra emlékezzenek – hiába a színpad, attól nem lesz könnyebb, mondja fáradtan a konferanszié. Hat ránk a lokálhangulat, finoman provokál a halkszavú konferanszié, és időről időre megdermed a levegő, a mikor a féltékeny anyós pusztító ősanyává növekszik, vagy a lányára átkot mondó anya tükörképében felsejlik a hajdan őt ért átok. Ahogy a vége felé közeledik a műsor, és dudaszó jelzi, a várt hajó is megérkezett, leszek egyre kajánabbul kíváncsi, hogyan tudja a rendező Tengely Gábor és a dramaturg Gimesi Dóra megoldani ezt a helyzetet, hogy a fikción belül maradva, de azért valahogy mégiscsak ép bőrrel kijussunk ebből a pokoli tranzitváróból, és kinyílhasson az az ajtó, amiről a műsor alatt többször is az derült ki, hogy be van zárva. Mert van itt még valaki, aki velünk érkezett, egy kisegítőlány, aki a primadonnák egyre kegyetlenebb gyötrései elől többször is megpróbálna elmenekülni, mindhiába. A megoldást mégis ő hozza el: a halálból feltámadva az apokalipszis bosszúálló kardos angyalaként nyitja meg az utat előttünk.
Erősen kezdődött a fesztivál, olyan vidékekre vittek az első nap előadásai, az eleven és a holt közti senkiföldjére, amiről a legtöbbet talán a bábok által lehet megérzékíteni.
Tükör
Szöveg: Pilinszky János
Hang: Végvári Tamás
Díszlet és báb: Bor Judit, Grosschmid Erik, Majoros Ági
Zeneszerző: Nagy Szabolcs
Alkotók-előadók: Bor Judit, Majoros Ági
Bitódalok
Budapest Bábszínház
Fordította: Győrei Zsolt, Kálnoky László, Hetényi Heidelberg Ernő, Hárs László, Katona Tamás, Molnár Imre, Orbán Ottó, Eörsi István, Márton László, Szabó Lőrinc, Tótfalusi István
Díszlet, bábok: Grosschmid Erik
Zene: Darvas Benedek
Dramaturg: Dobák Lívia
Koreográfus: Nemes Zsófia
Rendező: Veres András
Szereplők: Ács Norbert, Kovács Judit, Teszárek Csaba
Kádár Kata revü
Vaskakas Bábszínház
Dramaturg: Gimesi Dóra
Tervező: Boráros Szilárd
Zene: Rab Viki
Koreográfus: Nemes Zsófia
Rendező: Tengely Gábor
Szereplők: Kocsis Rozi, Rab Viki, Pallai Mara, Halasi Bea, Ragán Edit, Varga Anita, Fodor Annamária, Jáger András, Szúkenyik Tamás, Szabó Tamás
Bitódalok
Budapest Bábszínház
Majoros Ági
Tengely Gábor
Vaskakas Bábszínház
Veres András