A Znamenák István rendezte produkciót egyfajta kettősség jellemzi: egyrészt számtalan eredeti, érdekes, jelentést sugalló megoldás van benne, ugyanakkor nem minden részlete egyformán meggyőző. Általánosságban az mondható el róla, hogy azok a pillanatai kevésbé hatásosak, amikor magukra maradnak a szavak, és a sütői érvelés logikáját nem támasztják alá színpadi hatások.

Ennyire mélynek, ennyire emberinek még sosem láttam A vágy villamosát, mint most a Radnóti Színházban. Az előadást rendező Zsótér Sándor legfőbb törekvése az volt, hogy lehántsa a Tennesse Williams-darabhoz tapadt érzelmes mázat, és bevilágítson a műben megjelenő emberi sorsok mélyére. Ebben remek színészek voltak a segítségére, legfőképpen a Blanche szerepét játszó Kováts Adél. 

A társadalmi érzékenység állandóan jelen van a Katona József Színház művészszínházi programjában. Ez hol közvetlenül jelenik meg (mint a Cigányokban vagy A mizantrópban), hol áttételesebben (mint a Woyzeckben vagy a Dilettánsokban), máskor meg a személyes emlékezés krónikás hangján szólal meg, mint az egyik idei első bemutatóban, A mi osztályunkban vagy a fontos tavalyi bemutatóban, a Nordostban.

Igazgatóként A mizantróppal búcsúzott Zsámbéki Gábor a Katona József Színháztól. Az előadás meghívást kapott a POSZT versenyprogramjába is. A személyes hangvételű Moliére-előadásnak - mely tele van a számvetés, a búcsúzás gesztusaival - sajátos változata volt látható Pécsett.

Zsótér Sándor az  egri Maya után (mely a tavalyi POSZT-on is szerepelt) ismét zenés darabot rendezett. Ezúttal nem személyes ambíciói vezették, hanem „megrendelésre” dolgozott: a HOPPart társulat kérte fel őt arra, hogy állítson velük színpadra egy világhírű musicalt.