A Thália Színház mutatta be (a soproni Petőfi Színházzal való együttműködésben) a Szerelmi körutazás című előadást. Somerset Maugham társalgási darabja az angol világbirodalom utolsó éveiben játszódik egy vidéki kastélyban. Szereplői előkelő főnemesek, akik félnek a botrányoktól, de állandóan a botrány közelében élnek.

Somerset Maugham egy könnyen kiismerhető tükörszerkezetre építi művét. A kastély tulajdonosa, Arnold (Ozsgyáni Mihály) a felesége, Elisabeth (Kovács Patrícia) kérésére meghívja magához az anyját, Lady Catherine-t (Hámori Ildikó), aki öt éves korában elhagyta őt, mert beleszeretett Lord Porteousbe (Iglódi István), akivel most is együtt él. Némi bonyodalmat az okoz, hogy közben váratlanul betoppan Arnold apja, Clive (Szilágyi Tibor), aki harminc éve nem látta sem a feleségét, sem egykori legjobb barátját (és felszarvazóját). De a történet nem ebbe az irányba bontakozik ki, hanem a feszültséget az okozza, hogy Elisabeth is el akarja hagyni a férjét, méghozzá Arnold legjobb barátjával, Teddie Lutonal (Varga Gábor), akibe szerelmes (és a fiú is szenvedélyesen vonzódik hozzá), míg a férje iránt közömbös, és Arnold sem mutat különösebb vonzódást iránta.

S. Maugham: Szerelmi körutazás (Szilágyi Tibor, Kovács Patrícia) - Forrás: happyartfestival.hu

A darab első részét az alaphelyzet megismer(tet)ése teszi ki, míg a második részében beindulnak a különféle „akciók", amelyek megakadályozni próbálják Elisabeth tervét. Lady Catherine őszintén feltárja „sorstársának", hogy mit is jelentett az elmúlt harminc év. Hogy néhány boldog év után hogyan hatalmasodott el a szökevényeken a kitaszítottság érzése, hogy miképp kezdett hiányozni számukra az a társaság, amelyhez egykor tartoztak, és amely a szökésük után egyszerűen nem vett tudomást róluk. Beszél arról is, hogy miképp keveredtek méltatlan társaságba, és hogyan veszítették el egykori szenvedélyes szerelmüket is. És hogy milyen nehéz volt - egymással, önmagukkal is hadakozva - megöregedniük. És hogy miképp élnek most is olyan gyötrődő, kényszerű, többnyire örömtelen összetartozásban, mintha házastársak lennének.

Nemcsak Lady Catherine szavai ingatják meg Elisabethet, hanem Arnold nagyvonalúsága is (amiről később kiderül, hogy az apja tanácsolta neki mindezt). A férj visszaadja a szabadságát az asszonynak. Azt mondja, hogy szabadon dönthet. Sőt ő fog okot szolgáltatni arra, hogy Elisabeth beadhassa a válókeresetet. Mindezt még megtetézi azzal is, hogy folyószámlát nyit a felesége számára, és életfogytig szóló évjáradékot ajándékoz neki. Elsősorban azért, hogy ne az anyagiak szorításában döntsön az asszony. (Elisabethnek nincs saját vagyona, és új választottja sem különösebben gazdag.) Mindez a nagyvonalúság természetesen leveszi Elisabeth-et a lábáról, és úgy dönt, hogy marad. Ekkor azonban beront Teddie, majdnem megpofozza szerelmét, majd közli, hogy nehogy félreértés legyen köztük: nem boldogságot ígér, hanem szenvedést és szenvedélyt. És ezzel minden eldől: az asszony az életet választja a közömbös nyugalom helyett. A szerelmes pár szökéséhez végül Lord Porteous kölcsönzi a kocsiját.

Somerset Maugham csendesen, szellemesen csordogáló társalgási darabját ízlésesen állította színpadra Meczner János. Ahogy a darab, úgy az előadás sem tartogat meglepetéseket, nem nyílnak meg különösebb emberi mélységek, de kellemesen telik el a két és fél óra. A szerepek sem többek típusrajzoknál, de ezeket egyéni ízekkel jelenítik meg a színészek. Szilágyi Tibor fanyar iróniával játssza el az életével megbékélt öregurat, Clive-t. Iglódi István egy szúrós modorú, mogorva öregembernek mutatja Lord Porteoust, aki állandó elégedetlenségben él önmagával és a világgal is, de az állandó összeveszések ellenére mégiscsak tudja, hogy az az asszony van mellette, akivel le kellett élnie az életét. Hámori Ildikó Lady Catherine-ként egyszerre hordozza az öregedés fájdalmát, és az idő múlásáról tudomást sem vevő asszonyi fölényt. Mert tudja, hogy mennyit veszített, abban is bizonyos, hogy a látszatoknál többet sosem mutathat meg magából. Kovács Patrícia Elisabeth-je anélkül von minden férfit a varázskörébe a környezetében, hogy bárkivel is kacérkodna. Őt magát is váratlanul éri, amikor az érzelmeit kell tisztáznia, az életéről kell döntenie. Varga Gábor Teddie-je a figyelmével és a kiállásával kerekedik Ozsgyáni Mihály Arnoldja fölé, akit nem is a politikusi pályája foglalkoztat igazán, hanem a szenvedélye, a régi bútorok iránti rajongása. (Ha nem az előkelő körökbe született volna, lakberendezőként boldogan élne.)

Egy másik birodalom körvonalai rajzolódnak ki a kamaraszínházban bemutatott debreceni előadásban. Molnár Ferenc Olympiája Ferenc József Monarchiájában játszódik egy osztrák fürdőhelyen, 1913-ban. Egy évvel az első világégés előtt, még a boldog békeidőkben, amikor mindenki úgy tudta - ahogy az egyik szereplő mondja is -, hogy száz évig itt biztosan nem lesz háború. A gyógyforrás vonzásában furcsán vegyülnek a birodalom népei és társadalmi rétegei. A problémák is ebből adódnak. A császár hadsegédének, Plata-Ettingen hercegnek (Miske László) a lánya, Olympia hercegnő (Újhelyi Kinga) beleszeret a magyar huszárba, Kovács kapitányba (Horváth Lajos Ottó), aki legfeljebb csak paraszti ősökkel büszkélkedhet. A lány anyja, Eugénia hercegné (Ráckevei Anna), aki semmi mástól nem fél, mint a botránytól, ráveszi Olympiát, hogy - a józan társadalmi érzék szabályai szerint - szakítson Kovács kapitánnyal, méghozzá olyan megalázóan, hogy ezzel meg is „gyilkolja" a férfit.

Molnár: Olympia (Horváth Lajos Ottó, Újhelyi Kinga) - Forrás: happyartfestival.hu

Kovács kapitány azonban bosszút forral: felhívja telefonon Krehlt, a helyi csendőrfőnököt (Bakota Árpád), és a bécsi csendőrparancsnokság nevében figyelmezteti őt, hogy egy nemzetközileg körözött szélhámos tartózkodik a fürdőhelyen, aki Kovács kapitánynak adja ki magát. Ha kiderül, hogy a Platta-Ettingen hercegi család bizalmába fogadta egy bűnözőt, a társadalmi státuszukat is megrendítő botrány kerekedik. Ezt mindenképpen meg akarja akadályozni Eugénia. Ezért hívja ismét magához az egyszer már kirúgott Kovács kapitányt. A férfi ezt a szorongást kihasználva zsarol ki egyetlen éjszakát Olympiától. Másnap természetesen mindenre fény derül. És mindenki lelepleződik. Így nem maradhat senkinek semmiféle illúziója sem magával, sem a másik emberrel kapcsolatban. (Sem azzal a birodalommal kapcsolatban, amelynek rendíthetetlenségében valamennyien szeretnének hinni.)

Molnár darabja remek dialógustechnikával megírt fordulatos történet, amely egy operett kulisszái között egy illúziótlan világ képét rajzolja fel. Tehát igazi dupla fenekű alkotás. Könnyed szórakoztató előadás éppúgy formálható belőle, mint egy látszatokra épített világrendet leleplező társadalmi-emberi komédia.

Mispál Attila rendezésének legfőbb problémája az, hogy nem derül ki belőle egyértelműen, mit is akar kezdeni a darabbal. Mire akarja használni? Szórakoztató előadásnak szánta a produkciót, vagy mélyebb összefüggéseket akart kibontani belőle? Az előadás után sem tudom, hogy miért gondolták az alkotók azt, hogy most érdemes elővenni az Olympiát. Ha világosabb lenne a rendezői koncepció, nyilván a színészi alakítások is markánsabbak lennének. A figurák körvonalai határozottak, de azok a belső folyamatok elnagyoltak, amelyekből kiderülhetne, hogy mi is történik ezekkel az alakokkal.

Nagyon jó például az előadás indítása. A dühödten intrikus Lina (Oláh Zsuzsa) és a hisztérikusan sértődékeny Albert (Csikos Sándor) már-már az abszurd felé viszi el a történetet. Ráckevei Anna Eugéniája hagyományosabban fogalmazott figura, ő azonban a formátumosság minden jellemzőjével rendelkezik. Könnyed és megengedő, mégis szigorú rendet képes teremteni a környezetében. Úgy tűnik, hogy itt mindent ő irányít. A második felvonásban azonban némileg elbizonytalanodik Ráckevei alakítása. Talán több lesz benne a külső közlés, mint a belső tartalom. Újhelyi Kinga (Olympia) és Horváth Lajos Ottó (Kovács kapitány) is inkább a külső jellegzetességekből próbálja felépíteni a figurákat, de arról a végtelenül hosszú útról, amit egymással és önmagukkal küszködve emberileg megtesznek, csak nagyon kevés szó esik az előadásban. Miske László könnyedén vázolja fel a tekintélyébe belebutult tábornok figuráját, aki családi körben élvezi, hogy egyértelműen a nők parancsolnak neki. Bakota Árpád markánsan tárja elénk az osztrák csendőralezredes, Krehl legfőbb tulajdonságát: rendkívül bután tud nézni, mint aki tényleg képtelen felfogni, hogy mi is történik a főúri körökben.

A Vidor fesztiválon hétfő óta naponta kétszer tartanak gyerek- és bábszínházi előadásokat a Művész Stúdióban. Kedd délelőtt Bartha Tóni lépett fel egyszemélyes Paprika Jancsi színházával. A repertoárból ezúttal egy betyártörténet került elő. A vásári hangulat a zárt térben is megteremtődik, amikor Paprika Jancsi fakanalával elkezdi püfölni ellenfeleit. Ezekhez az egyszerű hatásokhoz azonban talán kicsit túlbonyolított és túlbeszélt történet vezet el. Ezért lankadt el néha-néha a gyerekek figyelme.

A délutáni utcaszínházi programban a Zugmann Zoltán vezette Bab Társulat lépett fel. A Műtét egyszerű ötletre épült: a Bárkinek nevezett óriásbábból a két orvos kioperálja a hét főbűnt (melyeket egy-egy bábu jelenít meg), s azok átmenetileg birtokukba veszik a felkészületlen asszisztenst, így demonstrálva a közönség számára, hogy mik is azok a bolondságok, amelyek a világot működtetik. De ez az előadás megmaradt a demonstráció szintjén, kevés igazán élő, mulatságos pillanat született benne.

Az esti világzenei program egyik fellépője az Unger Balázs vezette Cimbaliband volt. Javarészt első CD-jük, a Transzbalkán expressz műsorát játszották. Ahogy a cím is utalt rá: igazi mixet kevertek a magyarországi, erdélyi, balkáni és cigány népzenéből. Talán már csak azt a zenei karaktert kellene még határozottabbá tenniük, amitől valóban egyéni ízűvé válhatna a Cimbaliband muzsikája.