A Tünet Együttes legújabb előadása semmilyen szempontból nem túl eredeti alkotás. Témája: az élet értelme és értelmetlensége, a magány és a halál, a véletlen, a „mit tettél le az asztalra" problémája az eddigi előadásaikban mind-mind megjelent már. Formája: a fülhallgató alkalmazása, csatornát és előadót váltogató befogadása szintén nem új keletű technikai ötlet. Ám Az élet értelme nem az eredetiségében, hanem az egyediségében rejlik!
Az élet értelme, avagy időmúlatás 60 percben című előadást Bill Viola videóművész Nantes Triptych című munkája inspirálta. A három egymás mellett megjelenő videóra rögzített eseménysor egy nő szülését, egy sötét vízben lebegő férfit (ehhez a jelenethez hasonló munkát láthat a közönség Violától a debreceni MODEM Messiások című kiállításán is) és egy asszony halálát ábrázolja. Ez a triptichon jelleg, a keretes szerkezet megjelenik az előadásban is. Az első jelenetben Szabó Réka női és anyai mivoltát hangsúlyozva tűnik föl a sötét tér közepén, egy fehér lépcsősor tetején, zöldes fénnyel megvilágított fedetlen mellekkel. Ruhája dekoltázsa és szabadon hagyott keblei szív alakot formálnak a sötétben. Arcába fésült hajával, kissé hamiskás hangon mesél el egy utópisztikus történetet a víz elárasztotta Budapestről és a csomagmegőrzőben hagyott és ott elveszett csecsemőjéről. Az élete értelme a gyermek, de azt hiszem, mindannyian értettük, hogy saját magáról beszél Szabó Réka, akinek az élete értelme a kislánya. A performatív előadás végén Szabó Réka a jobb melléből anyatejet fej egy pohárba, és kislánya egészségére koccint vele egy vállalkozó kedvű nézővel. Az előadást bezáró kerettörténet pedig Gőz István orgazmusszerű haláltusája. A színész fedetlen felsőtesttel, kitekert pózban, széttárt karokkal hajol a földre, körülötte sötét vászon fodrozódik. Perceken keresztül egyre fokozódó, végül kurjongatásba kitörő eufóriában meséli el egy vitorlásútját. Ha jól sejtem, a színész a vitorlázás szerelmese: egy újabb egyértelmű válasz zárja az estét az élet értelméről.
Számomra mégis sokkal érdekesebb volt az előadás középső része. Szabó Réka jelenete után kivilágosodik a színpad, a sarokban két zenész, Márkos Albert és G. Szabó Hunor foglalnak helyet. A színpadon pedig az előadók motyognak maguk elé, szájukhoz vezetett mikroportjaikba, mégis értjük a szavuk, mert minden néző kapott egy tökéletesen működő, előre behangolt fülhallgatót. Csak ülünk, és nyomkodjuk a gombot, akár otthon a fotelben a tévé előtt. Egyes csatorna: Bánki Gergely műsora, egyet tapsol, és itt a szívet tépő szomorúság, még egyet fordul, és elmarad a boldogság, érzelmekre invitál meg minket képzelt tévéműsorába, miközben kíméletlen balettmestert és botcsinálta kortárs táncost is alakít. Kettes csatorna: Szász Dániel, a kegyetlen és felszínes szívtipró, a korukat meghaladó zsenik reinkarnációja. Hármas csatorna: Vadas Zsófia Tamara, hogyan hagyta meghalni a nagyapját táncikálás közben, mégis hogyan győzte le a halált mindörökre. Négyes csatorna: Góbi Rita lapocka bábjátéka és saját maga külsődleges elemzése kétrét görnyedve. Ötös csatorna: Szabó Márta magánya a négy fal között és a gangon. A színpadon párhuzamosan folyó játékok közül a néző dönti el, hogy kire kíváncsi, melyik történetbe akar belehallgatni, melyik mozdulathoz társítaná a szavakat.
A ciklikusan ismétlődő, válaszokat nélkülöző 60 percnyi időmúlatás olyan, akár az elmerülő és felbukkanó férfi Bill Viola videóján. Sziszifuszi a kérdésfelvetése ennek a résznek: mi történne veled, ha újra és újra le kellene élned az életed, és semmit nem változtathatnál rajta. Éppen azt kaptam ettől a „performansz-verklitől", amit annyira kedvelek a színházban: lassacskán, fokról fokra megismerhető figurákat, erejük végéig küzdő alakokat, a személyesség halvány lehetőségét lebegtető történeteket, és csak számomra érthető, rejtett poénokat.
A 60 perc alatt az újra és újra kezdődő történeteket, dialógokat, monológokat, lihegéseket és sikolyokat váltogatva ehhez hasonló szöveget írtak csak nekem az előadók: Beragasztom a borítékot, személyesen viszem el és bedobom a postaládájába jaj-jaj, most mindenkinél eltört a mécses. Nem túl hosszú utcát neveztek el róla és lejtős is. Keresek egy pontot a térben, ez az a nézés, most. Elernyedt a karja, teljes súlyával hullott vissza és én akkor arra gondoltam, hogy épp ezt a technikát tanultuk az iskolában. Megérett a megy, ha lesz egy férfi, hogy fölszerelje. És akkor egyet tapsolok és itt a boldogság. Ez az a nézés, most. taps, taps, taps, elnézés ilyen még nem fordult velem elő. Nem túl hosszú utcát neveztek el róla és lejtős is. Eltört a mécses de egyet tapsolok és itt a felszabadult jókedv megérett a megy...És így tovább, mint ha a gondolataikat hallanám, de egyiknek sincs „értelme", csak szomorú zaklatottsága. Vadas Zsófia Tamara végigtáncolja a 60 percet, és közben körülbelül öt nyers tojást köp ívesen szét a színpadon. Szabó Márta öt főtt tojást tört fel és eszik meg, miközben le és fel veszi a ruháit, és egy belülről kifestett kartondobozban kucorog. Góbi Rita a lapockáit mozgatva, hangokat utánozva bábozik, Szász Dániel időnként körbe-körbe fut, és kis székeket vág a falhoz. Olykor véletlenszerűen egymásba akadnak a mozdulataik, belesodródnak egymás világába, de akkor is elbeszélnek egymás mellett. A tojás (akár a Tojáséjben) a törékeny élet és halál, a fejlődésében megrekedt sors metaforája lehet. Olykor bohóctréfa szakítja meg a játékot: például Márkos Albert a csellójával a kezében kergeti a kitudja hányadik körét futó Szász Dánielt, majd a takarásban cserélnek Márkos menekül Szász elől lélekszakadva. Csupa játékosság, csupa káosz és csupa kosz a színpad a sok törött remény-tojástól, amit, mint csöndes porondmester, (a később a halál figuráját alakító) Gőz István grízzel leszórva összesöpör.
A néző kezébe adott dramaturgia mellett az előadás fő mozgatóereje a remek zene, ami a nyughatatlanul dübörgő dob és nyekergő gordonka összjátéka. Az üstdob brummogásától és a gitárjátéktól a keleties fülbemászó dallamfoszlányokon keresztül a foggal letépett szétforgácsolódott vonóig minden íze megjelenik Márkos Albert és G. Szabó Hunor egyedi együttesének. Improvizatívnak tűnik a játékuk, de épp úgy, mint a performansz többi része, ciklikusan ismétlődik. Csupán egy intermezzo erejéig szakad meg ez a mantra, mikor az összes előadó a hangszerek köré gyűl, Bánki a dobok mögé ül, Szász éles, jazzes szaxofonjátékba fog, Vadas Zsófia Tamara tapsol, Góbi Rita és Szabó Márta csörgőzik. A zenében találnak csak egymásra, figyelnek a másikra, egy röpke pillanatra egész értelmetlen múlatásuk során. Talán ez a pillanat, maga az élet értelme, angyal száll el felettünk. Igaz ez az angyal végig böfög repülés közben, a taps után pedig a személyigazolványunk ellenében visszaváltja a fülhallgatónkat.
Az élet értelme, avagy időmúlatás 60 percben
Tünet Együttes
Író, dramaturg: Peer Krisztián
Fény és tér: Szirtes Attila
Zene: Márkos Albert, G. Szabó Hunor
Rendező: Szabó Réka
Szereplők és alkotótársak: Bánki Gergely, Góbi Rita, Gőz István, Szabó Márta, Szász Dániel, Vadas Zsófia Tamara, Márkos Albert, G. Szabó Hunor
Helyszín: Szkéné Színház
Bemutató: 2009. november 13.
Halász Glória: Többcsatornatörés
Nagy Gergely Miklós: Káosz in Team
Tóth Ágnes Veronika: Utazás két zárójel között
Tünet Együttes: Az élet értelme | The Symptoms: The Meaning of Life
Az élet értelme - Tünet Együttes
