Haydn töredékesen fennmaradt operája, a Philemon és Baucis hazai bemutatója a Tavaszi Fesztivál különleges csemegéjének ígérkezett. Nemcsak azért, mert kevésbé ismert műről van szó, de azért is, mert az előadás alkotói a bemutatóhoz szokatlan helyszínt választottak, és még inkább felcsigázták az érdeklődést a körülmények: a Vasúttörténeti Parkba nosztalgiavonattal is el lehetett jutni.
A Philemon és Baucist 1773 őszén Eszterházán, az ott időző Mária Terézia tiszteletére mutatták be a helyi marionettszínházban. A mű csak töredékesen maradt az utókorra, amit 2003-ban Konstantia Gourzi görög származású zeneszerző-karmester formált újra egésszé. Gourzi nem Haydn szellemében írta meg a hiányzó részeket, hanem a „legkülönbözőbb modern elemek speciális elegyén keresztül" akarta megközelíthetővé, kortársivá tenni. Az így kikerekített mű két részből áll: az elsőben az istenek tanácskoznak, és arról vitatkoznak, hogy miért (vagy éppen miért nem) kellene elpusztítani az emberiséget; a második rész az ovidiusi történeten alapul, miszerint a földre látogató Jupiter megjutalmazza a neki szállást és ételt adó szegény öregeket, feltámasztja a házaspár halott gyermekét és annak menyasszonyát.
Konstantia Gourzi
A két rész erőteljesen elkülönül egymástól. Az elsőben a különböző istenekhez különféle zenei motívumok kapcsolódnak, de a zene valóban „speciális elegy", inkább aláfestő, mintsem dramaturgiai szerepe van. A különbség tehát nem azért szembetűnő, mert a kortárs és klasszicista zenei anyag egymás ellenpontjaként kezd működni, hanem mert az első rész szövegközpontú, így leginkább egy zenei betétekkel kiegészített prózai előadásnak tekinthető. Az „igazi" opera csak a második részben következik, ahol szintén megjelenik egy-egy recitativókat helyettesítő kortárs szövegbetét is, de szerencsére nem sok: itt már a zene a domináns.
Azok számára, akik szervezett formában, vagyis a Nyugatiból induló vonattal érkeztek a Vasúttörténeti Parkba, az utazás élménye foglalta keretbe az előadást. Az előadás előtti várakozást pedig a fényesre suvickolt régi mozdonyok és vasúti kocsik közötti séta tette izgalmassá, így már nem számított meglepetésnek, hogy a nézők a játéktérbe lépve egy vasúti kocsit láthattak maguk előtt, ide képzelte a rendező, Kovalik Balázs az istenek tanácsának helyszínét. Az istenek egy vonat fülkéiből kászálódnak elő ébredés után, és a vonat tetején tartják tanácskozásukat. Amikor Jupiter az emberek közé indul, a piros motorvonat (melynek úticélt megjelölő tábláján egy villám látható) kigördül a színről, és a mögötte lévő vágányon láthatóvá lesz a fekete gőzmozdony, ami Philemon és Baucis szerény otthonát jelképezi.
Balra: Kovalik Balázs
Kovalik mestere annak, hogyan lehet a szereplők belső világát, lelki rezdüléseit a fizikai térbe sűríteni és a színpadi jelrendszer részévé tenni, akár nagyszínpadi díszletek között, akár komolyabb díszletek nélküli, közömbösnek látszó térben. Jelen esetben Philemon és Baucis fekete mozdonya szimbolikus tárgy, ami jelképezheti az életből a halál felé (fiuknak pedig a halálból az életbe) tartó nagy utazást, de az utazás e jelképe csak a második részben tűnik lényegesnek és érdekesnek, az istenek jelenetéhez nem sok köze van. A díszlet itt pusztán adottság, az előadás nem kötődik mélyen ehhez a térhez.
Az első rész pizsamás istenei fáradtan, enyhe közönnyel ücsörögnek a vonat tetején, a hátuk közepére kívánják az egész tanácskozást. Nem figyelnek egymásra, és az emberiség sorsa sem különösebben izgatja őket, a meddő vita közben főtt tojást reggeliznek. (A rátarti politikusi szerepben tetszelgő isteneket aztán a zenekar tagjai dobálják meg színes tojásokkal.) Apolló (Boncsér Gergely) izomerősítő gyakorlatokat végez az egyik fülkében, ahogyan Venus (Kovács Annamária) is tesz néhány lábemelést a fittség megőrzése érdekében. Ceres (Érsek Dóra) ébredés után is csábítóan energikus, Diana (Kerekes Viktória) is izeg-mozog, a nárcisztikus Mars (Hegedűs D. Géza) pedig sértődötten vonul félre, amikor Jupiter leszavazza a javaslatát. Bacchus (Jenny Gábor) dáridózó bordalával hívja fel magára a figyelmet, Neptun (Hábetler András) unottan tömi magába a tojásokat. Ez a parlamenti vitákat karikírozó rész hosszúnak hat, és sajnálatos, hogy a kiváló éneseknek nincs igazán lehetőségük kvalitásukat megmutatni, helyette a prózai szöveggel kénytelenek néhol küszködni.
A földre látogató istenek prózai szerepükben is érdekes karakterek, Kálmán Péter Jupiterje arisztokratikusan gőgös, ám nem túlságosan megfontolt, szórakozott istenség benyomását kelti. Orosz Ákosnak jól áll Merkúr szerepe: figyelmes és kritikus, minden lében kanál szárnysegéd. Csavlek Etelka (Baucis) és Gulyás Dénes (Philemon) méltóságos és tiszteletre méltó öreg pár, és éneklésben ők is jobbak, mint prózában. Szép pillanat, amikor földbe gyökerezett lábbal, egymásba kapaszkodva álldogálnak Jupiter csodatételének láttán. Mert a főisten megjutalmazza a szülőket, és gyermekeiket, Aretet és Narcissát, akiket Jupiter villámai pusztítottak el az esküvőjük napján, feltámasztja. De a fiatal pár számára ez a jótétemény inkább tragikus átok, hiszen az elíziumi mezőkön az örök boldogság részesei voltak. Most is egymásra koncentrálnak, a szülők és a külvilág alig érdekli őket. Fehér ruhájukat összemocskolva, a mozdony elé hányt szénrakáson legurulva érkeznek meg a földre. És vágynának vissza az égbe, legalábbis erre következtethetünk, amikor hajmeresztő mutatvánnyal fölfelé másznak a tér jobb oldalán álló tartóoszlopon. Kiss Tivadar és Gál Gabi kiválóak, áriájuk az előadás legjobb pillanatai közé tartozik.
A záróképben Philemon és Baucis dicsőségesen a magasba kerülnek: kempingszéken, egy-egy bokorral a hátuk mögött foglalnak helyet a vonat tetején, és alattuk álldogálnak a mozdonyt ellepő istenek. Az istenek kara Zeuszt dicsőíti, majd fehér köd lepi el a teret, és varázsolja tőlünk távol a mese szereplőit. A megkapó látvány olyan, mint egy elmosódó álomkép, valahol félúton ég és föld, élet és halál között. A vasúttörténeti múzeumból elsősorban ezeket a képeket visszük magunkkal, miközben nosztalgikus hangulatban döcögünk vissza a Nyugati pályaudvarra, lassan és komótosan, villámok nélkül.
Haydn: Philemon és Baucis
Vezényel: Konstantia Gourzi
Rendező: Kovalik Balázs
Előadók: Boncsér Gergely, Csavlek Etelka, Érsek Dóra, Gál Gabi, Gulyás Dénes, Hábetler András, Hegedűs D. Géza, Jenny Gábor, Kálmán Péter, Kerekes Viktória, Kiss Tivadar, Kovács Annamária, Orosz Ákos; Budafoki Dohnányi Zenekar
Molnár Szabolcs: Istenek vakvágányon
Kerékgyártó György: Istenek a vonaton
Mátrai Diána Eszter: Kit izgat manapság a szépség?
Varga Péter: Haydn versus Gourzi
Papp Tímea: Fogmosó istenek a vonaton
