Wayn Traub Maria-Magdalena című produkciójának háttere lényegesen izgalmasabb, mint maga az előadás. A 11 és 18 éves kora között jezsuita rendházban nevelkedett, majd Antonin Artaud írásainak hatására a mai rituális színház keresésének megszállottjává vált alkotó e rendezése egy trilógia harmadik része, s egyszersmind annak összefoglalása, esszenciája.
A Maria-Magdalena valójában a művész korábbi előadásai és színházelmélete ismeretében érthető meg. A Maria-Dolores-szel (2002) és a Jean-Baptiste-tal (2004) elkezdett Wayn Wash trilógia kiindulópontja, hogy a katolikus vallás egydimenziós szenteket „kreál" a bibliai alakokból. Wayn Traub (eredeti nevén Geert Bové) azonban a szentírásból kimaradt történeteket is megismerte a jezsuita atyáktól, s később az apokrif irodalomban látja a lehetőséget arra, hogy a keresztény vallás szentjeit többdimenzióssá tegye. A trilógia három része Szűz Mária, Keresztelő Szent János és Mária Magdaléna alakját járja körül - igen tág körökben.
Forrás: trafo.hu
A bibliai / apokrif szál mellett (és azzal összefonódva) az előadások alapját képezi a rituális, „szent" színház mai formájának keresésére irányuló igyekezet. A rendező szerint e színházi kifejezésmód egyrészt a keresztény kultúrkörből fakad (a rendező éppen azért kritizálja Artaud-t és Grotowskit, mert azok más kultúrákban keresték a rituális színház esetleges aktuális formáját), másrészt viszont a tudatalatti rétegek aktiválásából. Wayn Traub egy interjúban így fogalmaz: „Amit hiányoltam a színházból, az az ösztön, az állatiasság, az erotika. Egy-két kivételt leszámítva, a színház, amit magam körül látok, megszállottan a racionális valónkat kívánja stimulálni." A Maria-Magdalena egyik filmbejátszásában egy régésznő vall megrázó élményéről, amikor alámerült egy ősi barlangban. Nem derül ki, hogy a barlang mélyén mit élt át, ám az alkotó egy korábbi rendezése, az Arkiologi magyarázatot adhat a megválaszolatlan kérdésre: az előadás eltűnt régészek kereséséről szól, akik „a barlangnál is mélyebbre ereszkedtek, saját tudatalattijuk üregeibe". Ugyanakkor Wayn Traub a Maria-Magdalena egy teljes jelenetét szenteli annak, hogy a jobb és bal agyfélteke működésének különbségeit taglalja. A tudatalatti nem csupán a történetmesélés szintjén jelenik meg, hiszen az előadás célja, hogy a nézők pszichéjének mélyebb rétegeit is megmozgassa. Wayn Traub művészi krédója szerint ugyanis a rituális színház nem a szertartás külsődleges jegyeiben mutatkozik meg, hanem belső hatást fejt ki a közönségre, a néző előtt megnyitja saját belső dimenzióit (más kérdés, hogy az alkotó a Maria-Magdalenával mintha éppen ellentétes eredményt ért volna el: míg a színpadon roppant okkultnak tűnő szertartás folyik, a belső beavatás rítusa elmarad).
Az előadás terét egy hatalmas, három részből álló forgószínpad és a fölé kifeszített vászon uralja. A forgó külső ívén egyenlő távolságra elhelyezett állványokon rejtélyt, miszticizmust sugalló tárgyak sorakoznak: kehely, régi földgömb, kitömött madár, csengő, áldozótőr és (persze) két agyfélteke. Wayn Traub az előadás során mindvégig a középső köríven marad, s a két elem forgását, valamint saját mozgását összehangolva kerül az egyes kellékek mögé, hogy azokkal végrehajtsa rendkívül rejtélyesnek tűnő szertartásait. A kör legbelső részén áll a nagy vasszerkezetre kifeszített vetítővászon, amely egy adott pillanatban szintén lassan elfordul 180 fokkal.
Forrás: www.toneelhuis.be
Wayn Traub rögtön az előadás kezdőjelenetében „sötét erőként" határozza meg magát, ugyanakkor minden naturalizmustól megfosztott, koreografált mozgása sámánhoz, sminkje pedig Mefisztóhoz teszi hasonlóvá. Nem egyszer utal saját magára, a néven nevezett művészre is, hiszen előadásainak fontos elemét alkotja az önmagával való színpadi konfrontáció. Előadásainak szereplői szintén soha nem egyértelműek, és gyakran több alakban jelennek meg: Mária és Dolores figurája hol összeolvad, hol szétválik, a Krisztust megkísértő Mária Magdaléna pedig egyszersmind a Keresztelő Szent János fejéért csábtáncot járó Salome. E kettős nőalakot apácaruhát viselő kínai táncosnők, valamint pornószínésznők és striptease-táncosnők testesítik meg a vetítővásznon.
Az előadás „sötét" hangulata nem véletlen, Wayn Traub ugyanis úgy gondolja, hogy a rituális színház mai formája - a totális, multidiszciplináris alkotás mellett - a félelemkeltésben ragadható meg. Ezért nevezi az általa megtalált formát „agresszív esztétikának és esztétikai agressziónak". Ugyanakkor a rendező (akárcsak minden vallás és rítus) „rájátszik" arra az alapvető emberi vonásra, hogy az ismeretlennel, a rejtélyessel való szembesülés félelemmel tölt el minket.
Forrás: www.toneelhuis.be
Wayn Traub „film-operaként" határozza meg előadásai műfaját. A Maria-Dolores és a Jean-Baptiste esetében a két kifejezési forma szervesen összekapcsolódott: a színpadi, „operai" események szigorú struktúráját ellenpontozta a vetítővásznon futó filmek randomnak tűnő klipszerűsége, ugyanakkor az „előadott" és a „vetített" történetszál egymásba fonódott, és reflektált egymásra. A Maria-Magdalena hatalmas hátránya a korábbi előadásokhoz képest, hogy nem születik meg a film és a színpadi cselekmény párbeszéde (annak ellenére - vagy éppen abból fakadóan -, hogy Wayn Traub színpadon feltett kérdéseire az egyes filmrészletek szereplői válaszolnak). A színpadi cselekmény ebben az esetben némiképp egysíkú: Wayn Traub hol énekben, hol recitativóban reflektál a filmeken látottakra, közben öncélúnak tűnő tevékenységeket, mozgásokat végez. A filmek - bár két síkon mozognak - lényegesen koherensebbek: a fogyasztói kultúra és az internet-társadalom közhelyeit felvillantó „klipek" váltakoznak rejtélyes, misztikus élményeiket mesélő alanyok vallomásaival (a már említett régésznő megrázó tapasztalata mellett megismerhetjük pl. egy elhagyatott kolostorkertben felhangzó női sikolyoknak vagy egy japán katona önmagával való találkozásának történetét). E vallomásokban közös, hogy soha nem árulják el nekünk a „megoldást", a rejtély tényleg rejtély marad.
Maria-Magdalena
(Pendulum Színházi Ingajárat, Trafó / Futurspektív - Új Flamand Mesterek Fesztivál)
Koncepció, szöveg, rendező: Wayn Traub
Zene, producer: Jåån Hellkvist
Dalszöveg: Wayn Traub
További szövegek: Jeroen Olyslaegers
Szereplők: Wayn Traub, Andy Ng, Gabriel Rios, Lotte Verbeek, Simonne Moesen, Omar Porras, Mo Li, Wenxing Oyang , Shiyun Wang, Yingyu Wang, Jia Wang, Zhibo Zhao, Andrian Fisher, Andrew Wise, Patrick Bebi
Kamera: Arnout André de la Porte
Helyszín: Trafó
Időpont: 2009. április 17-18.
Rádai Andrea: Magánügyek makrokozmosza
Mária-Magdaléna avagy a hét fátyol tánca
- Hurokba születtem
Wayn Traub
