Fotó: archív

Már az első pillanatban kiderül, hogy Uotinen nem egyszerűen újdonságra vágyva talált rá az éneklésre, hanem egészen kiváló hangi adottságai révén egyenesen predesztinált volt az efféle megnyilatkozásra. Erőteljes és mégis bársonyos orgánumával leginkább a mély regiszterekben játszik meggyőzően és szabadon, s azt hiszem, ezt érzi is. Amint azt is, hogy személyes jelensége, fizikális adottsága még új szerepéhez is különleges többletet ad. Extravagáns öltözéke tökéletesen illik zenei programjához, hiszen dalaival immár Edit Piaf is feléled. Uotinen első megjelenésekor fekete öltönyt, fekete sapkát és ugyancsak sötétkeretes óriási retro szemüveget visel. Több dalt is abszolvál így, míg szuggesztív erejét latba vetve meg némi „szemezéssel" munkába veszi a közönséget. És persze, hogy sikerül neki! Beleborzongunk, amikor felhangzik a Non, je ne regrette rien fanyar dallama vagy a Padam, Padam... És megidéződik a titokzatos díva, Marlene Dietrich is, meg szerzeményeivel Kurt Weill. Közben az előadó is vált; egyik lábáról letépi a nadrágszárat, s földön fekve necc-harisnyás izmait feszegeti, míg feketén csillogó, vastag talpú tűsarkút húz. Férfiasan tipeg, zavartalanul éli a furcsa kettősséget. És énekel, rendületlenül. Franciául, angolul, németül és finnül. A dalok között pedig beszél, az est címe szerinti „érzelmes titkokba" avat. Soha nem gondoltam volna, hogy egy francia sanzon finnül is ilyen finoman, elegánsan szólhat! Ehhez talán Uotinen tehetsége is kellett, meg a három remek zenész, Jari Hakkarainen, Petri Ikkelä, Helena Paavola  zongora-akkordeon-cselló triója.

A rendkívüli est mindenesetre jó felütésként szolgál a Bárka Uotinentől színpadra álmodott Piaf, Piaf című produkciójának bemutatójához.