A férfi és a nő az előttük álló estére készülődik - bort nyitnak, szeretik egymást. Az idillt a kezdődő háború hangjai szakítják meg. A hangsúly ezúttal azonban nem a sejthetően tragikus végkimenetelű sztorin van (a férfit elviszik katonának, a nő sikertelenül próbál megbirkózni az új élethelyzettel), hanem annak narratíváján. A római Muta Imago (a+b)3 című előadását a Temps d'Images - Képek Ideje Fesztivál keretei között a Trafóban láthatta a közönség.
A színpad közepén egy téglatest áll. Csak a kerete állandó, oldalait tépőzárral rögzíthető, áttetsző világos vásznak adják. A játszók, Claudia Sorace és Riccardo Fazi fekete ruhában, a megszokotthoz képest folyamatos sötétségben vannak, arcukat legfeljebb a tapsrendkor lehet jól látni. A hangsúly sziluettjükön és az általuk életre keltett árnyjátékon van. A Muta Imago (a+b)3 című előadásukban a látás, mint észlelés, nem a szokványos helyzetben működik: olyan vizualitással dolgozik az előadás, mely a fény központi szerepét emeli ki. A szokásostól eltérően a fény nemcsak alapfeltétele a befogadásnak, hanem jelentésképző központi eleme is: minden kép és minden jelentés a fény köré szerveződik.
Fotó: Dusa Gábor
Végig egyfajta ellenfényben, legtöbbször a fényforrás(ok) és egy, a doboz oldalát borító vászon között játszanak, árnyakat hoznak létre, melyek vagy konkrét értelmükben jelennek meg (borozás, menekülés), vagy csak emlékeztetnek valamire, és így asszociációkra késztetik a nézőt. Az árnyakat a két színész teste, testrészei, bábuk és tárgyak adják. A fényforrás és a vászon közötti tárgyak megváltoztatják ugyanannak a képnek a hangulatát, ahogyan hol a fény, hol pedig a vászon felé közelítenek. Például, amikor a férfire fegyvert szegeznek, először ő a „nagyobb" figura (erkölcsi győzelem), de aztán jön az elkerülhetetlen, a fegyveres kerekedik felül hatalmas méretével, és a félelemtől összezsugorodó katonából áldozat lesz. A játszók többször egy vagy két fényforrás folyamatos mozgatásával érik el a kívánt ritmusos dinamizmust, miközben ők maguk meg sem mozdulnak. Ez a dinamizmus néha mozgást jelent, néha pedig egyfajta zaklatottságot, amit az adott szituáció hordoz. Annak is külön jelentése van, amikor a színészek mozgatják a fényforrásokat, a legerősebb a bombázás aktusa ezek közül.
Nem mindig az árnyak hordozzák a jelentést. Többször (ki)vetített háborús filmfelvételek veszik át a szót, így teszik jelenlévővé a kort és a közhangulatot. Amikor bizonyos képeknél letépik a vásznakat, közvetítő felület nélkül látjuk az alakokat, de a mögülük jövő fény miatt leginkább sziluettjük látszik ekkor csak. Amikor az előadás elején és végén valós vagy képzelt párbeszédbe kerülnek, egymással szemben ülnek - oldalról látjuk őket -, kettejük között egy projektor világít a nézőtér felé. A szájukon felváltva, dialógusként kifújt füst megvilágítja számunkra néma, csak olvasható szavaikat. Ugyanígy bizonyos filmfelvételek is a füst által lesznek láthatóak, ekkor a füst a film hordozófelülete.
Fotó: Dusa Gábor
A cím, (a+b)3, azaz a téglatest térfogatának képlete a központi díszletelemre, pontosabban a játéktérre utal. Minden kellék és képalkotó eszköz - beleértve a színészeket is - ebben a téglatestben kel életre, a játszók csak bizonyos jeleneteknél, a tér átrendezésekor lépnek ki ebből, de soha nem a játék részeként. Az előadás záró képében a nőt (az özvegyet) látjuk, amint feláll egy székre - ezen a ponton a téglatest az élére áll, benne az öngyilkosságra készülő nővel. A világot jelentő doboz, akárcsak a nagybetűs élet kifordul normál menetéből, és már nem is lesz olyan, mint amilyen azelőtt volt. Egy háború utáni több sebből vérző világ kezdődik, de immáron a történet két főszereplője, a férfi és a nő nélkül.
(a+b)3
Muta Imago
Díszlet: Massimo Troncanetti
Jelmez: Fiamma Benvignati
Hangfelvételek: Federica Giuliano
Dramaturg, hang: Riccardo Fazi
Rendező: Claudia Sorace
Előadók: Riccardo Fazi, Claudia Sorace
Helyszín Trafó
Időpont: 2010. február 10-11.
http://www.youtube.com/watch?v=lmGvWUV4VnM&feature=related
