Étel élet

Agota Kristof: A nagy füzet - Forte Társulat

Mindennapi betevő – ennyi kell az élethez és egy testvér, akivel megoszthatod. Az élet nem szép, az élet nem édes. Mert milyen az, ami szép? És milyen az, ami édes? Az élet erő, az erő élet. Nem Istené az ítélet. A Forte Társulat Agota Kristof regénye nyomán készült A nagy füzet című előadásának néhány pillanatában megérezhető ez az életerő, és ez nem kevés. Fehér Anna Magda írása.

Fehér Anna Magda

 

Agota Kristof egész felnőtt életét emigrációban töltötte, 1956 után, 21 évesen Svájcban telepedett le családjával, csecsemő lányával és egykori történelemtanárával, vagyis a férjével. Két fiú testvérétől, gyermekkorától nemcsak az idő, de a tér is leküzdhetetlenül elszakította. A háború emléke az elhagyott szülőföldhöz kötődött, a küzdelmes hétköznapok pedig a békéhez. Franciául írt, egyszerű, lényegretörő mondatokban fogalmazott. Trilógiájának első darabja, A Nagy Füzet* egy-két mondatot leszámítva végig jelen időben íródott. Nem emlék, hanem valóság, nem értelmezése a történteknek, hanem a tények leírása. A Nagy Füzet stílusát Agota Kristof 11 éves fiának az iskolai újságba írt fogalmazása inspirálta. A regény főhőse két fiú, egy ikerpár, akik talán még tizenévesek sincsenek. Az ő világlátásukat, az ő háborús éveiket, az ő túlélésüket és felnőtté válásukat írja le ez a regény. Ő és nem ők – szinte egy a két fiú, semmi más nem teszi őket két külön emberré, csak az az állapot, hogy megtartó ereje, támasza egyik a másiknak.

Horváth Csaba rendezése Erick Aufderheyde színpadi átiratára készült, ez az átirat hűen követi a regény stílusát. Mondhatni, A Nagy Füzet fizikai-színházi adaptáció után kiált, hiszen milyen más műfaj adhatná vissza hűségesebben ennek a történetnek a lényegét: a test visszás diadalát a lélek felett, a túlélés megedző küzdelmét, a cselekvés és a cselekvés leírásának egységét, a rövid, szikár mondatokat teljes mélységükben, a valóság erejét. Ugyanis A Nagy Füzet nem más, mint rövid fogalmazások sora egy füzetben. Az ikerpár szigorú szabályok mentén rögzíti tapasztalatait, az az írás kerül be a Nagy Füzetbe, amelyik igaz. „Azt kell leírnunk, ami van, amit látunk, amit hallunk, amit csinálunk. [...] Azok a szavak, amelyek érzéseket jelölnek, igen homályosak, jobb, ha kerüljük a használatukat, és ragaszkodunk a tárgyak, az emberek és önmagunk leírásához, vagyis a tények hű leírásához." Az előadásban a színészek akkurátusan narrálják az eseményeket, de közben játszanak is, megcsillantják a test erejét, azt a fizikalitást, ami valóságossá, húsbavágóvá teszi ezt a történetet.

Itt kell kitérnem arra, amit a bemutató legfőbb hiányosságának találok. Szemben a Forte Társulat fizikai-színházi kísérleteinek kezdeti darabjaival A nagy füzet (vagy akár a közelmúlt másik bemutatója, a Peer Gynt) kevesebb mozgáselemet tartalmaz, táncot pedig alig. Ha mégis, azok betéteknek tűnnek egy olyan prózai színházi előadásban, amely legtöbbször leleményesen kezeli a tárgyakat. A nagy füzet is jórészt nélkülözi a mozgás nyelvén való gondolatok kidolgozását és összekapcsolását a szöveggel. Blaskó Borbála a szomszéd lány, Nyúlszáj szerepében bár emelgeti a lábát, pipiskedik, nyújtózkodik, szinte fedetlen testtel egyszerre közönségesen és félszegen próbálja észrevetetni magát, de ez a mozgásforma semmilyen további folyamathoz, gondolathoz, további mozgásokhoz nem tud kapcsolódni. Milyen szép és erős kép, mikor Kádas József a nagy üstöt pörgetve-forgatva, csizmáját csattogtatva bokázik hosszasan, de ez a tánc is csak egy kocsmai jelenet leíró képe marad, nem egy összetett mozgásanyag része. Egyszóval hiányolom a koreográfiát a rendezésből. Már csak azért is, mert a zene rendkívül szimpatikus módon és erősen jelenik meg az előadásban. Ökrös Csaba, a kiváló népzenész a társulattal próbált, így dolgozta ki a hegedű kíséretet az egyes jelenetekhez. Ő is jelen van a játékban, néha a színpad oldalsó falánál üldögél, vagy a színészek között húzza a vonót, máskor csak a húrokat pengeti.

Nagyrészt a két fiút alakító színész, Krisztik Csaba és Nagy Norbert mondják el a történetet. De a könyvvel ellentétben nem kizárólag ők a mesélők, eleinte az anyjukat játszó Simkó Katalin is narrál, de ahogy a két fiú elveszíti lélekben a kapcsolatot az anyjával, úgy kopik ki az ő hangja is az előadásból. Míg a regényben, ahol nem látjuk a gyerekeket, csak olvassuk a két fiú leírásait, sokkal könnyebb a két személy egységét érzékelni, a színpadon két színész nehezebben játszhat egy karaktert. Horváth Csaba a szereposztásnál láthatóan törekedett a hasonlóság megteremtésére, Krisztik Csaba mellé egy magasságban, testalkatban szinte megegyező fiatal tanítványát, Nagy Norbertet állította. A korkülönbség nem különösebben zavaró, de mint rangidős, vezető színész Krisztik többet beszél, leginkább ő közvetíti a két fiú teljesen azonos világlátását. Ez a disszonancia csak akkor lenne fals, ha megszólalásaiban nem mutatkozna Nagy Norbert Krisztik méltó partnerének. Az egész előadásban, minden alakításban kiváló színészi munkát élvezhet a közönség.

Találó ötlet volt az öregségében szinte teljesen nemtelenné vált, a társadalomból kirekesztett, a faluközösségben kufár-szolgaként kezelt, de minden bűnt és robotot túlélő Nagyanya figuráját Andrássy Mátéra bízni. A mindenkinél két fejjel magasabb, megtermett színész még meghajolva is szálfa egyenes tartásával kitűnő megjelenítője a fiúk öreganyjának, akinél a háború idején a két gyerek a városi éhhalál elől meghúzhatja magát. Andrássy könnyűszerrel hóna alá kapja Krisztiket és Nagyot, testi fölénye fejezi ki az öregasszony emberfelettinek tetsző, ősi erejét. Ez az erő nem a zsarnokság ereje, a Nagyanya nem ír elő semmit a fiúknak, de nem is kapnak tőle semmit, csak az önállóság példáját. A természet szenvtelen és hajthatatlan ereje az övé, az életképtelen szomszédasszony nem is létezik a számára, nincsenek erkölcsi aggályai a megszálló tiszt elszállásolásával kapcsolatban sem, de az undorítóan természetellenes erőltetett menet útjába almákat gurít a – mintegy véletlenül elengedett – kötényéből. A két fiúnak legnagyobb tanítója és egyben legnagyobb ellensége is a nagyanyjuk, akár maga az élet. Küzdelmükből akárhogy is, család születik.

Az előadás nagyszerűen kifejezi a Nagyanyával való élet vegetatív egyoldalúságát azzal, hogy a színpadot különféle élelmiszerekkel zsúfolja tele. Csupa háztáji termény, tök, tészta, tojás, répa, hagyma, krumpli idézi meg a magyar vidék hangulatát. Épp úgy szavak nélkül teszi ezt, mint a regény, amely egy magyar olvasó számára egyértelműen a magyar sorsot, történelmet írja le anélkül, hogy a helyeket, embereket, ellenfeleket, bűnösöket és áldozatokat megnevezné. Amennyire a tánc kikopott a fizikai-színházi előadásból, az eszközhasználat úgy erősödött meg. Az egységes színpadképet és koncepciót a tárgyhasználat teremti meg. A kellékeket olykor kiválóan hozzák játékba, erős hangulatteremtő hatásuk van, mint például Kádas József harangjátékának, ahogy papi reverendában szélesen lóbálja és kongatja az üstöt, ebben a haragszóban egy magyar falu képe ölt testet. Máskor a félelmetes, halálos erő eszközeivé válnak a zöldségek: Kádas – egy kíméletlen csendőrt alakítva – falhoz vágja a krumplikat, amelyek éles csattanással cafatjaikra robbannak, és a két fiú, valamint nagyanyjuk feje körül fehéres, nedves port (mint lövésnyomokat) hagynak a Szkéné színház fekete falán. A kosz, a mocsok, az elhanyagoltság, sőt a halál is tészta formájában jelenik meg, csak úgy, mint a Biblia vagy maga a Nagy Füzet is. A fiúk eleinte mint szalmaszálat dugdossák hajukba a száraz spagettit, később Nagyanya agyvérzését, meglágyult agyát egy tálnyi főtt tészta jelzi Andrássy kopasz fején remegve. A gránáttal felrobbantott Anya vagy a halálra erőszakolt Nyúlszáj kinyújtott nyerstészta szemfedőt kap, amit korábban a kegyetlen élet allegóriája, vagyis a Nagyanya nyújtott a színpad hátsó részén. A krumpliszsákok hol tehervagont, hol vörös csillagot formáznak. Máskor meg ez a sok zöldség csak elvonja a figyelmet, molyolnak vele, rakosgatják őket, ahelyett, hogy a színészek mozognának, táncolnának. Giuseppe Arcimboldo a XVI. század derekán zöldségből-gyümölcsből, állatokból és könyvekből festett meg emberi arcokat. Ezek a portrék, még ha egészen más formában is, épp ugyanazt a visszásságot harsogják, mint a Forte Társulat előadása. A zöldségfejek, könyvarcok nem humánus lények. Az élelem, a nyers tudás, az állati ösztönök nem elegek az emberi élethez.

A Nagyanya enni ad, de szeretetet nem. Az Anya áruló, az Apa önző. Az Anya magukra hagyja életképtelen gyermekeit. A Nagyanya megtanítja őket élni, azzal, hogy nem szereti, nem élteti őket. A Nagyanya bármennyire is kegyetlen, a szülőkkel ellentétben soha nem próbálta elkövetni ellenük a legnagyobb bűnt, hogy szétválasztja őket. Az ikerpár soha nem marad magára, ez túlélésük kulcsa. A fiúk módszeres testi és lelki edzéseik során igyekeznek minden érzelmet kiölni magukból, de ez nem jelenti azt, hogy ne ítélkeznének, ne éreznének együtt a nyomorultakkal, és ne bocsátanák meg a tévelygők bűneit, ne osztanának a halállal kegyelmet. Önállóan ismerik meg a világot, önálló erkölcsük szerint élik életüket. Az őket hajdan elválasztani akaró apjuk holttestén keresztül, vállán átkapaszkodva szökik egyikük külföldre, a másik pedig az elzárt országban marad. Kérdés, hogy mikor a lezárt határnál elválnak egymástól, erős igazságérzetüket követve saját magukat büntetik-e meg, vagy a gyakorlataik következő, mindennél szörnyűbb fázisába, a magányba vetik bele magukat edzés gyanánt. Az előadás ez utóbbi mellett foglal állást.

Lábjegyzet:
* A regény és az előadás címének írásmódja eltér, az alkotói szándékot tiszteletben tartva ezt követi a cikk is. (a szerk.)

 

Agota Kristof: A nagy füzet

Forte Társulat

 

Jelmez: Benedek Mari

Fény: Payer Ferenc

Zene: Ökrös Csaba

Rendező-koreográfus: Horváth Csaba Szereplők: Andrássy Máté, Blaskó Borbála, Krisztik Csaba, Kádas József, Nagy Norbert eh., Simkó Katalin

Produkciós vezető: Számel Judit

 

Helyszín: Szkéné Színház

 

 

 

A regény és az előadás címének írásmódja eltér, az alkotói szándékot tiszteletben tartva ezt követi a cikk is. (a szerk.)

13. 06. 22. | Nyomtatás |