A Duna Táncműhely új bemutatójára a Szépművészeti Múzeumban került sor: vajon megtalálja-e a helyét az élő anyag a múlt relikviái között? Avagy mit mondjunk, ha valaki megállít az utcán a kérdéssel, kik vagyunk, honnan jöttünk – és hová a csudába tartunk?
A múzeum mint színházi tér legalábbis gondolatébresztő. A múzeum ugyanis a helyhez kötött, materiális művészetek – ha úgy tetszik, a halott dolgok – birodalma, kincstár vagy raktár. Gyűjtemény, s mint ilyen, időbelisége csökevényes. Mégis értékeket sorakoztat fel, kartotékol és kutat – tudományt csinál a művészetből, már azzal is, hogy egymás mellé helyezi a tárgyakat. Aztán ebbe a keretbe, jól definiálható építészeti kontextusba belecsöppen egy kortárs előadás, amely jellegénél fogva idő-alapú, illékony, egyszeri és megismételhetetlen. Ettől lesz értékes, s nem annyira esztétikai vagy minőségi értelemben, mint organikussága miatt. A tárgyak halott birodalmában felnagyítódik minden, ami lélegzik és elmúlik. Emellett sokkal nyilvánvalóbb oka is lehet a helyszínválasztásnak: ha valaki a saját identitását kapargatja, óhatatlanul visszatér a gyökereihez. Pláne, ha néptáncban gondolkodik, méghozzá valamiféle néptánc-revivalban, mint Juhász Zsolt.
Összeállításunk a hivatásos és független magyarországi bábszínházak előadásait szemlézi, alkotóinak portréit mutatja be.
Kötetünk a legfontosabb magyar gyerekszínházi műhelyeket mutatja be.
Kevés olyan élő klasszikus van, mint Csehov. Kötetünk a darabokat és legjelentősebb magyar előadásaikat mutatja be.
Kovács Gerzson Péter immár húsz éve tartja társulat nélküli társulatát a kortárs magyar táncművészet élvonalában. Kötetünk erről az időben megtett útról szól.
