Rövid időn belül a második fontos bemutatóval jelentkezett az Örkény Színház. Mindkettőt Mácsai Pál rendezte, de a két produkció teljesen más formanyelvet használ, más színészi eszközökre épül. A szikár, szinte eszköztelen, az emberi lényegre koncentráló Pillantás a hídról ellentéte a forma ötletekben tobzódó, mulatságosan groteszk Tarelkin halála. Az Örkény Színház előadása izgalmas közérzet színházzá formálja Szuhovo-Kobilin 1869-es darabját. A rendező és a társulat más-más eszközökkel teszi kortársunkká a 19. századi és a 20. századi klasszikust. A Tarelkin halálában szorongatóan mulatságos, groteszk képek sorozata beszél egy olyan világról, ahol a legnagyobb képtelenségek is könnyen valósággá válhatnak. Amelyet a félelem és megtorlás mechanizmusai mozgatnak. A darabot és az előadást Szűcs Mónika és Sándor L. István elemzi.
Elátkozott darab?
A hatalmi téboly működését Szuhovo-Kobilin (1817–1903) maga is megtapasztalhatta, amikor 1950-ben Nyugat-Európából hazatérve büntetőeljárást indított ellene a cári igazságszolgáltatás. A Párizsból magával hozott francia szeretőjének meggyilkolásával vádolták, akit a szakításuk után néhány nappal holtan találtak. Hét évig nyomoztak az ügyben, Szuhovo-Kobilint kétszer le is tartóztatták, előbb gyilkossággal, majd gyilkosságra való felbujtással vádolták meg, de bizonyítékot nem találtak ellene, az igazság soha nem derült ki. Az átélt „élmények” nyilván bőséges tapasztalatokkal szolgáltak az arisztokrata származású író számára a rendőri és a hivatali gépezet működéséről. („Ha nem lenne pénzem meg összeköttetésem, már rég Szibériában rohadnék” – idézi Szuhovo-Kobilint az előadás műsorfüzete.)
A Tarelkin halála egy trilógia záró darabjaként, az 1852–54 között írt Krecsenszkij házassága és az 1862-es Az ügy folytatásaként született 1869-ben. Míg az első darab két évet, a második huszonegy évet várt a bemutatóra, a Tarelkin halála csak harmincegy év múlva, 1900-ban került színpadra, akkor is csak csonkított formában. A cári cenzúra bizonyára nem véletlenül nem engedélyezte bemutatását, hisz fontos tapasztalatokat rögzít a rendszer működéséről (bár a szerző megpróbálta a megtévesztő Képek a múltból címre átkeresztelni a művét).
Összeállításunk a hivatásos és független magyarországi bábszínházak előadásait szemlézi, alkotóinak portréit mutatja be.
Kötetünk a legfontosabb magyar gyerekszínházi műhelyeket mutatja be.
Kevés olyan élő klasszikus van, mint Csehov. Kötetünk a darabokat és legjelentősebb magyar előadásaikat mutatja be.
Kovács Gerzson Péter immár húsz éve tartja társulat nélküli társulatát a kortárs magyar táncművészet élvonalában. Kötetünk erről az időben megtett útról szól.
