Kárpáti Péter új utakon jár. Legutolsó darabja, a Szörprájzparti határozott váltást jelentett a drámaíró pályáján. Az is újdonság volt, hogy ezúttal a szerző maga vállalkozott a mű színrevitelére. A lakásszínházi előadás kollektív alkotásnak tűnt, amelyben a színészi improvizációnak is kiemelkedő szerep jutott. Ezt a munkát folytatta Kárpáti Péter új „vállalkozása”, a Vándoristenek, mely állandó szereplőkkel és újabb és újabb vendégekkel végzett improvizáció-sorozat. A felkészülés eredményét közönség előtt is bemutatta a színészcsapat, így estéről estére új előadás születik, mely a nézőktől is másfajta nyitottságot igényel. A darabról és a két előadásról beszélget Kárpáti Péterrel Sándor L. István.
Színházi sűrítmény
– Az utolsó darabod, a Szörprájzparti teljesen más hangot üt meg, mint a korábbi műveid.
– Korábban mindennek, amit írtam, igen erős nyelve volt, ez volt az alapja. Itt a nyelv máshogy fontos: minél egyszerűbb, hétköznapi, improvizációszerű. Ne a nyelve vigye, ne is az intellektualitása, hanem a színházi fantázia, amit beindít.
– Saját pályád szempontjából az is váltást jelent, hogy nem a „mesemondást” folytatod.
– Amikor a második kötetemet, A kivándorló zsebkönyvét befejeztem, akkor már tudtam, hogy a mesének vége, váltani kell.
– Vagyis Az első éjszaka... a határpont?
– Igen. A Szörprájzpartinál történt meg velem először, hogy nem a szöveg viszi a darabot, hanem az tartja egyben, hogy nagyon erős benne a teátrális kihívás. Az egész olyan, mint egy akadályverseny. Különböző teátrális lehetőségek mentén haladok felfele. Az eleje a legegyszerűbb, egy lány beszalad a fürdőszobába, de egy másik robban ki onnan, és nemcsak a néző, hanem a férfiszínész is kapkodja a fejét: „most melyik nővel is vagyok?” Később már egyszerre vannak jelen, összecsúszik idő és tér, ez már egyfajta színházi sűrítmény. Olyan, mintha amire gondolnál, megelevenedne. Egyszerre több, egymásnak ellentmondó dolog. Nem tudod, melyik a valóság, vagy talán mindegyik, vagy egyik se. Ez a színházi sűrítmény, a belső káosz, egymáshoz nem illő dolgok szétrobbanása teremt egy szituációs létállapotot. Ezeket keresgéltem ebben a darabban, próbáltam fokról fokra durvább és bátrabb formában felrakni, ezeket élveztem benne.
– Izgalmasnak tartom, hogy miközben banális szakítási variációkat látunk, lényegében egy Akárki-történet jelenik meg előttünk, amely végül haláltáncba torkollik. A banalitások mégiscsak visszatalálnak valami mélyebb és elementárisabb emberi helyzetbe.
– Igen, itt is egy őstörténetet használok, mint sokszor azelőtt, csak most fedettebben, és most ez nem olyan fontos. Csak a színházi fogalmazás szempontjából érzem előre lépésnek ezt a darabot. Egy kalandozás. Afféle kalandor kurvaság a Szörprájzparti. De azt hiszem, szükség van ilyenekre is. Szükség van arra, hogy sok mindent kipróbálj. Meg kell nézni, hogy mik a határaid.
Összeállításunk a hivatásos és független magyarországi bábszínházak előadásait szemlézi, alkotóinak portréit mutatja be.
Kötetünk a legfontosabb magyar gyerekszínházi műhelyeket mutatja be.
Kevés olyan élő klasszikus van, mint Csehov. Kötetünk a darabokat és legjelentősebb magyar előadásaikat mutatja be.
Kovács Gerzson Péter immár húsz éve tartja társulat nélküli társulatát a kortárs magyar táncművészet élvonalában. Kötetünk erről az időben megtett útról szól.
