Kulturális késztetések
A hagyomány továbbvihetőségének kérdése Kovács Gerzson Péter koreográfiáinak állandó és feszítő problémája. A re-DNS ajánlójában a következőket olvashatjuk: „Biológiai és szellemi létünkben egyszerre van jelen a DNS által meghatározott két ellentétes folyamat: a változás és az állandóság. Ahogy a fajok, úgy a kultúra fennmaradásának, túlélésének is feltétele a változásra, megújulásra való képesség. A régi korok időről időre újjászületni képes emberében és a mai emberben egyaránt megvan a megújulás, a renovatio utáni vágy. Ez a re-DNS.”
A TranzDanz-koreográfiák kivétel nélkül ennek a kultúra-értelmezésnek „lenyomatai”: a változás és állandóság kényes egyensúlyára való belső késztetés és alkotói képesség teremtette meg a művek sajátos, semmihez sem hasonlítható világát. A KGP-koreográfiák táncnyelve a kortárs és a néptánc mozgásvilágából egyszerre merít, új formai minőséget teremt, melyben hagyomány és a jelen művészete paradox módon egy időben van jelen. „A korszak koreográfusának az a feladata, hogy bemutassa a kettő ötvöződését a kultúra hagyományozódási folyamatában” – fogalmazza meg KGP egyik töredékében. (Parallel 2007/5.)
Lábán-laudációjában Péter Márta „hihetetlen következetességgel alkotó koreográfus”-nak nevezi, nem véletlenül, hiszen KGP minden egyes műve ebből a törekvésből és belső szükségszerűségből született. Az előadásról szóló kritikájában Tóth Ágnes Veronika a darabot így jellemzi: „szerves folytatása a végtelenített KGP-eposznak.” (revizoronline.hu)
Összeállításunk a hivatásos és független magyarországi bábszínházak előadásait szemlézi, alkotóinak portréit mutatja be.
Kötetünk a legfontosabb magyar gyerekszínházi műhelyeket mutatja be.
Kevés olyan élő klasszikus van, mint Csehov. Kötetünk a darabokat és legjelentősebb magyar előadásaikat mutatja be.
Kovács Gerzson Péter immár húsz éve tartja társulat nélküli társulatát a kortárs magyar táncművészet élvonalában. Kötetünk erről az időben megtett útról szól.