Duda Évát a Lunatika megérdemelt sikere után – Lábán-díj, Az év alkotója díj (Magyar Táncművészek Szövetsége) – sokan a hazai kortárstánc megmentőjének kiáltották ki. Látva, illetve újranézve a koreográfus friss és közelmúltbeli munkáit, nem ártana óvatosabban bánni a titokban adományozott titulusokkal, már csak azon oknál fogva sem, mert Duda Éva elmúlt négy alkotói éve módfelett tarka képet mutat. Králl Csaba írása.
És itt elsősorban nem arra gondolok, hogy művei ezért tarkák, mert személyében egyszerre kell keresett zenés színházi koreográfust és kortárs táncalkotót látnunk – ez így evidencia! –, hanem arra, hogy kortárs koreográfusként nyújt meglehetősen hullámzó teljesítményt. Vannak sikerült (Aréna, Lunatika), kevésbé sikerült (Az ismeretlen) és kifejezetten gyenge, kommersz munkái (Zöld szalon, Carneval, Faun), ami persze természetes valahol, meglepő ugyanakkor, hogy a gyengébb munkák okai és miértjei mintha nagyon is egy tőről fakadnának.
Duda Évában szemmel láthatóan két alkotói én lakozik. E két én azonban nem képes élesen elválni egymástól, önkéntelenül oda-vissza hat. Pontosabban – a kortárs munkák felől szemlélve a dolgot –, a zenés színházi én sokszor nagyobb befolyást gyakorol a kortárs koreográfusi énre, mint kellene. Amit Duda vagy helyén valónak tart, vagy nem érzékel, vagy nem akar érzékelni, mindenesetre hatása egyértelműen kimutatható egyes darabjain. Úgy tűnik, az előadások arculata, stílusa, karaktere – szélsőségesen lebutítva az alkotómunka folyamatát – legtöbbször azon múlik, hogy az adott pillanatban melyik alkotói én nyomja víz alá a másikat.
Összeállításunk a hivatásos és független magyarországi bábszínházak előadásait szemlézi, alkotóinak portréit mutatja be.
Kötetünk a legfontosabb magyar gyerekszínházi műhelyeket mutatja be.
Kevés olyan élő klasszikus van, mint Csehov. Kötetünk a darabokat és legjelentősebb magyar előadásaikat mutatja be.
Kovács Gerzson Péter immár húsz éve tartja társulat nélküli társulatát a kortárs magyar táncművészet élvonalában. Kötetünk erről az időben megtett útról szól.