Az Ikrek bemutatója közel egy éve, 2009. február 12-én volt a Nemzeti Táncszínházban, ahol olykor-olykor azóta is műsorra tűzik. Előképe a 2006 tavaszán a Trafóban bemutatott Mil An, a két előadást alkotójuk is ikerdaraboknak tekinti, s Újvári Milán egykori, életnagyságú bábuval viaskodó szólójának (később Várnagy Kristóf is táncolta), illetve Major és Várnagy mostani kettősének tematikája valóban nagyon sok ponton érintkezik.
A darab bemutatóját egy évvel ezelőtt látva jómagam is egyértelműen elutasítóan fogadtam az Ikreket, abban csak a Mil An megismétlését láttam, s tán a csalódottságom okozta düh volt az, ami akkor lehetetlenné tette, hogy önálló műként tekintsek rá, és a bábot helyettesítő hús-vér partner miatt adódó hangsúlyeltolódásokat vizsgáljam.
Összeállításunk a hivatásos és független magyarországi bábszínházak előadásait szemlézi, alkotóinak portréit mutatja be.
Kötetünk a legfontosabb magyar gyerekszínházi műhelyeket mutatja be.
Kevés olyan élő klasszikus van, mint Csehov. Kötetünk a darabokat és legjelentősebb magyar előadásaikat mutatja be.
Kovács Gerzson Péter immár húsz éve tartja társulat nélküli társulatát a kortárs magyar táncművészet élvonalában. Kötetünk erről az időben megtett útról szól.